Interjú

Az offshore a totális felelőtlenség rendjét képes megvalósítani

2017. szeptember 25. 10:25:01
Magyarországról az elmúlt 30-40 évben több mint 60 000 milliárd forintnyi magánvagyon, vagyis az államadósság több mint két és félszerese kerülhetett offshore számlákra. Európában mi lehetünk az offshore jelenség egyik legnagyobb vesztese. Mikor és hogyan menekülhetett ki az országból ennyi pénz? Csak a privatizáció a hibás, vagy szerepe volt a duzzadó államadósságnak is? Hogyan lehetne véget vetni az offshore jelenségnek? Mit tehet a kis Magyarország, ha még az USA sem bír az offshore gépezet működtetőivel? Haza lehetne hozni, esetleg megadóztatni ezeket a vagyonokat? Interjú Vargha Bálinttal, a Pénzügyi Szemlében publikált és az offshore világát bemutató "Adóalap-elvonási tünetek?" című tanulmány szerzőjével.


Mire jó egy offshore vállalat?


Amit egy offshore joghatóság és az ott működő pénzügyi szolgáltatók kínálnak, az két dolog, illetőleg ezek kombinációja. Egyrészt az anonimitás vagy titkosság, az ott befektetett pénzek eredetére vonatkozóan, másrészt pedig az alacsony vagy egyáltalán nem létező adókötelezettség. A titkosság részeként az offshore cégek bejegyzésével foglalkozó ügyvédi iroda mindenről gondoskodik, a társaság számára biztosít alapító tagokat, ügyvezetőt, igazgatótanácsot, felügyelőbizottságot. Ezek a magánszemélyek, valamint az alapítást végző ügynök nyilatkoznak, hogy semmilyen felelősséget nem vállalnak. Eközben az offshore társaság valódi tulajdonosi háttere teljes mértékben rejtve maradhat. Ez a vállalati forma nem csak arra alkalmas, hogy a tulajdonosok egy adott országból a vagyont adómentesen kimenekítsék, hanem arra is, hogy adott esetben a bűncselekményből származó bevételeket elrejtsék. Ezen túl a hitelezők, vagy a kártérítési igénnyel jelentkezők elől is hatékony védelmet kínál.

Mennyire legális mindez? Ha valaki offshore céget tulajdonol, az már rögtön bűnöző is?

Először is fontos leszögezni, hogy ez nem csupán a jogszerűség és jogellenesség dichotómiájában érdekes. A jogi megítéléstől függetlenül súlyos gazdasági következményei vannak. A legalitásról pedig annyit, hogy ha valaki tájékozódik az offshore alapítással foglalkozó ügyvédi irodáknál, akkor láthatja, hogy a tevékenységük, pont a legalitás biztosítására irányul.

Eközben azt látjuk, hogy a világ vezető vállalatai is élnek az offshore lehetőségével. Nemzetközileg egy teljesen bevett gyakorlatnak számít, ha egy egyébként legális tevékenységet folytató nagyvállalat adóoptimalizáció céljából él az offshore adta előnyökkel. De az offshore központokban megtaláljuk a pénzmosásra és az adóelkerülésre is alkalmas eszközrendszert, és adott esetben ezek kombinálódhatnak is. Mégsem mondhatjuk azt, hogy önmagában egy offshore-nak minősített államban cégtulajdonnal rendelkezni az bűncselekmény lenne. Elég csak arra gondolni, hogy bizonyos országokból nézve Magyarország is offshore-nak tekinthető, ahol transzferárazási gyakorlat, vagy az adójogszabályok megkerülése érdekében külföldi tulajdonosok céget jegyeztetnek be. Fontos kiemelni, hogy az offshore világában nincsenek éles határvonalak, dacára a nemzetközi szervezetek által bevett "feketelisták"-nak, az, hogy mit tekintünk offshore joghatóságnak, nem minőségi, hanem fokozati különbség kérdése.

Hogyan és mikor kezdődött el az offshore iparág fejlődése?

Az offshore iparág felfutása az 1970-es évek közepétől értelmezhető és nagyon szorosan köthető a financializációnak nevezett jelenséghez, amikor is a centrum gazdaságok alapvetően már nem az iparra, hanem a pénzügyi szolgáltatásokra szakosodtak. Ez a világgazdasági ciklusváltás előkészítette a terepet az offshore tőkeáramlásnak is. Ezzel a folyamattal párhuzamosan az olajválságot követően a perifériák - köztük a szovjet szatelitek, Magyarország is - eladósodtak. A külső adósság terhére felzárkózási ambíciójuknak megfelelően nagy részben beruháztak, később ezeket a termelőeszközöket a privatizáció szanálta, a magánkézbe került vagyonok egy része pedig offshore célpontokba jutott. A nyugati hitelek tehát nem csak kamatok formájában áramolhattak vissza a centrumba.

 

 

Az offshore csupán egyike a számos mechanizmusnak, amely a világgazdaság egyenlőtlen kapcsolatait jellemzi. Magyarország az elmúlt 30-40 évben a tőkebevonás mindhárom módját, azaz a nemzetközi hitelfelvételt, az elsősorban a nemzetközi nagyvállalatok által végrehajtott közvetlen működőtőke befektetést (FDI) és a transzfert, vagyis az ellentételezés nélküli pénzáramlást - amely elsősorban az EU strukturális és kohéziós alapjaiból valósul meg - is végigpróbálta. Mindhárom tőkebevonási formával szemben ott vannak a tőkekiáramlás látható csatornái is: a hitel esetén a kamat, FDI esetén a vállalatok profitja, a transzferek esetén piacteremtés a donor ország termékeinek. Ám mindezeken túl, ott van a tőkekiáramlás kevésbé jól nyomonkövethető útja: az offshore is.

Mi a tanulmány legfontosabb következtetése?

Az egyik legfontosabb következtetés az, hogy nagyon kevés, valóban megalapozott információval rendelkezünk az offshore iparágról, és ennek az információnak is csupán egy kis része alkalmas arra, hogy számszerűsítsük az offshore tőkeáramlásban érintett pénzeket. Sokat elárul, hogy a kérdés invesztigatív feltárására jobb híján társadalmi szervezetek vállalkoznak. Magyarország esetében ennek számszerűsítése azért is nehéz, mert akkor, amikor ezek a privatizációs vagyonok keletkeztek és Magyarország az offshore tőke kiáramlásában először érintetté vált, abban az időszakban több posztszovjet térségből ideáramló eszköz is keresztülmehetett az országon. Nem lehet pontosan megmondani, hogy ebből mi a magyar nemzetgazdaság nettó vesztesége és mi az a vagyon, amellyel kapcsolatban csupán közvetítő szerepet töltöttünk be. Ha például egy orosz magánszemély egy magyar gazdasági társaságon keresztül rejtette el a vagyonát mondjuk Svájcban. A másik lényeges megállapítás, hogy az offshore jelenségét, csak a globális politikai gazdaságtan teljes összefüggésrendszerében érdemes mérlegre tenni. Az egy-egy botrányt kiindulópontul választó fellépések elvétik a célt.

Svájcban biztonságban vannak ezek a pénzek. Na de a Kajmán-szigeteken?

A pénzügyi közvetítő rendszert, ha úgy tetszik a bankokat, nem csupán a fejlett országokra jellemző jogi körülbástyázottság tartja életben, hanem a bizalom. Igaz ez nem csak a svájci pénzügyi rendszerre, de akár a Mauritiuson vagy a Kajmán-szigeteken vezetett számlákra is. Fontos látni, hogy ezekben az egyébként távoli országokban is jelen van egy nemzetközi hátterű professzionális közvetítő rendszer, olyan szereplőkkel, akik jól ismerik az érintett államok jogszabályi környezetét, nyelvét, pénzügyi rendszerét. Ezek szavatolják az anonimitást, ismerik a célország cégjogi hátterét számviteli szabályait, rendelkeznek a szükséges nyelvtudással, közre tudnak működni a cégalapításban. Olyan ügyvédi irodák, könyvelő és adótanácsadó cégek, amelyeknek a küldő és a fogadó országokban is vannak lábai. Nélkülük az offshore üzlet sem működhetne. Ez egy fejlett, bonyolult és egyébként jól jövedelmező iparág. És a bizalom ezekkel a közvetítőkkel szemben áll fönt. Fontos kérdés még, hogy ki veszélyeztetheti egyáltalán ezeket a befektetéseket. A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy nem is elsősorban egy offshore ország "nem jogállami" lépéseitől kell tartani. Gondoljunk csak 2013-ban a ciprusi - zömében orosz eredetű - nagy értékű bankbetétek Európai Unió általi megkurtítására. Ez nem csak az unió alapító szerződésének 63. cikkével ellentétes tőke korlátozó eszköz volt, de a magántulajdon nyílt sérelmét is jelentette, amelyet uniós intézmények hajtották végre.



Milyen negatív hatásai vannak az offshore jelenségnek?

Az offshore jelenség nem csak az adórendszert és a közbizalmat ássa alá, hanem a társadalmi kontroll évezredes alapját is, mely szerint az egyén a tetteiért a vagyonával és adott esetben a szabadságával felel. Úgy tűnik, hogy most már létezik egy semmilyen állami szuverenitás alá nem rendelt "Gazdagisztán", amely ezekből az offshore cégekből, pénzügyi közvetítőrendszerből, ügyvédi irodákból és könyvvizsgálókból áll, és amely a teljes felelőtlenség, és számonkérhetetlenség rendjét képes megvalósítani. Egy offshore cég tulajdonosa nem csak adózási szempontból mentesül egy adott állam szuverenitása alól, hanem minden más szempontból is. Például ha egy vállalat óriási környezeti kárt okoz, akkor azzal szemben semmilyen kártérítési igényt nem lehet érvényesíteni, mert hirtelen kiderül, hogy a társaság tulajdonosa valójában egy offshore bejegyzésű vállalat, aminek van három, természetes személy tagja, akik még egy tucat másik vállalatban is vezető tisztséget töltenek be.

A nemzetközi offshore vagyonra vonatkozóan elképesztő becsléseket hivatkozik a tanulmány, de Magyarország esetében is megdöbbentő a több mint 240 milliárd dolláros offshore vagyon. Ez meghaladja a 60 000 milliárd forintot, ami minden magyar emberre vetítve több mint hatmillió forint. Hogyan lehet elképzelni egyáltalán egy ekkora vagyont?

Ha az arányokat akarjuk érzékeltetni, akkor érdemes a magyar offshore vagyont a bruttó, konszolidált, "maastrichti" államadóssággal párba állítani, ami jelenleg mintegy 26 000 milliárd forint. Ennek az összegnek a becsült 60 000 milliárd forint közel két és félszerese. Az látszik, hogy az a tőkebeáramlás, ami nemzetközi hitelek vagy működőtőke formájában megjelent az elmúlt 30-40 évben, annak van egy ellenkező előjelű párja államadósság és a kiáramló profit formájában, és kevésbe nyomon követhetően, offshore vagyonként is. Miközben a bevont forrás, az adósság az állam kötelezettségeként jelent meg, az eszközök egy része már magánszemélyek vagyonaként hagyta el az országot.

Kijelenthetjük, hogy ha a több mint 60 000 milliárd forintnyi vagyon nem áramlott volna ki offshore központokba, hanem itt adózna és itt termelne, akkor a jelenleginél jóval alacsonyabb lenne az államadósság?

Biztos, hogy kevesebb lenne az államadósság, de azt nem tudhatjuk, hogy mennyivel. Azt látni kell, hogy a világgazdaság jelenlegi rendjében egy tőke- és technológia szegény ország számára olyan tőkeimport formák adottak melynek végén a tőkeszegény ország nem biztos, hogy jobb helyzetben lesz. Ilyen módon azt sem jelenthetjük ki, hogy az offshore jelensége nélkül Magyarország lényegesen jobb világgazdasági pozícióban lenne. Sokkal inkább azt lehet mondani, hogy az offshore az egyik megjelenési formája annak a függő viszonynak, tőkeszegénységnek és tőkekiáramlásnak, amely egyébként is jellemez egy perifériás helyzetben lévő országot. Ugyanakkor ez egy különösen káros és üldözendő megjelenési forma.



A becslések szerint globálisan Magyarország a harmadik legnagyobb egy főre eső offshore vagyonnal rendelkezik, vagyis kijelenthető, hogy hazánk a jelenség egyik legnagyobb vesztese. Mi az oka annak, hogy ennyire elöl vagyunk ezen a listán?

A magyar esetből először is le kell vonni azokat a - fentebb már említett - eszközöket, melyek csak átáramlottak az országon, de még így is egy igen jelentős offshore vagyonról beszélünk. Fontos látni, hogy Magyarország az ország gazdasági fejlettségéhez képest magas GDP arányos adósság mértékében is elöl járt. Hazánk érdekes helyzetet foglal el a világgazdaságban, a magyar gazdaság nyitott, kis méretű belső piaccal rendelkezik, továbbá tőke- és technológia szegény és egyre intenzívebben integrált a világgazdaságba. Az elmúlt hat évtized mintha azt mutatta volna, hogy Magyarországon a világgazdasági függőségek és ciklusváltások is előbb és erőteljesebben jelentkeznek, mint másutt. Magyarország a gazdasági liberalizációban, és az államszocialista kontrollok leépítésében is éllovas volt a térségben. Magyarország gyorsabban és jelentősebben adósodott el és privatizált. Nálunk előbb és intenzívebben indultak el a nagy ciklusváltásokhoz igazodó állami nagypolitikák is, mint más szocialista országokban. De most a 2010 utáni időszakban, amikor sok kormány a washingtoni konszenzus által tiltott kontrollok egy részét visszaépíti, Magyarország politikái erőteljesebbnek és korainak tűnnek. De említhetnénk az EU-s támogatások lehívását, a 2008-as válság során bekövetkező adósság megugrását, vagy a német autóiparhoz kötődő termelés és beruházások felfutását. Magyarország tehát érzékeny. És így érzékeny "műszer" is, amely talán előbb mutat meg trendeket és felerősítve láttat hatásokat. Az a feltételezésem, hogy mindezek közrejátszhatnak az offshore jelenség hazai súlyában is.

Mit tehet az állam, hogy visszaszorítsa az offshore jelenséget?

Az első kérdés az, hogy melyik állam. Az offshore ugyanis egy globális jelenség, ami ellen még a legerősebb gazdaság, az Egyesült Államok sem tud kellően hatékonyan fellépni. Ha az USA sem tudja úgy alakítani a nemzetközi rendet, hogy ezek az offshore joghatóságok megszűnjenek, akkor nem feltételezhető, hogy Magyarország képes lehet erre. A másik, ami nehezíti az offshore elleni küzdelmet az, hogy több offshore célpont is velünk közös gazdasági térségben található, ilyen például Luxemburg vagy Ciprus. Az offshore elleni küzdelemnek számos törekvését meghirdették már, G20-csúcsokon több szándéknyilatkozatot elfogadtak, az IMF és az OECD feketelistákat állít össze, de ezek számottevő sikert eddig nem hoztak. A küzdelem egyik lehetséges módja az, hogy korlátozó egyezményekbe kell kényszeríteni az offshore központokat. Ennek kapcsán azonban látni kell, hogy az az offshore központ, amely ezekből az egyezményekből ki tud maradni, az jókora nyereségre tehet szert, vagyis végső soron a kimaradók marzsát emeli a korlátozás.

 

Magyarország, vagy bármely más állam rövid távon annyit tehet, hogy maximálisan él azokkal a nemzetközi egyezményekkel - információcsere megállapodásokkal, kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodásokkal -, melyek keretében ilyen jövedelmek vagy vagyonok nyomára lehet jutni. Az adóhatóságoknak például lehetőségük van ezen nemzetközi egyezmények keretében megkeresni más országok adóhatóságát és ott magyar magánszemélyek jövedelme után érdeklődni, és adott esetben ezeket a jövedelmeket adózás alá vonni. Ehhez kapcsolódik az adóamnesztia, mint a küzdelem másik lehetséges eszköze, vagyis ha az offshore pénzek tulajdonosa visszatelepíti a vagyonát a forrásországba, akkor egy bizonyos kedvezményes adó megfizetését követően amnesztiában részesül. Még hatékonyabb megoldás lenne egy, az egész világra kiterjedő, minden adóhivatal és pénzintézet bevonásával megvalósult, automatikus információcsere megállapodás és adózási egyezmény lenne.

Mi az oka annak, hogy az USA sem bírja visszaszorítani az offshore jelenséget?

Az offshore haszonélvezői befolyásos tőkés csoportokhoz tartoznak, akik jelentős hatalommal is bírnak. Ők pedig elég erősek ahhoz, hogy a kiskapukat rendre nyitva hagyják. Emellett az is igaz, hogy a nemzetközi offshore ellenes fellépések az angol, amerikai, vagy épp holland függőségű offshore államok közötti versenyben kiváló eszközök lehetnek, vagyis az offshore elleni küzdelem tulajdonképpen sokszor nem több, mint jó ürügy az egyes országcsoportok közötti erőviszonyok átrendezésére. Harmadrészt pedig látni kell, hogy ez az iparág pont azért létezhet, mert az a feladata, hogy megtalálja a következő kiskaput. Minden ilyen lehetőséget pedig lehetetlen becsukni.

Van-e pozitív hozadéka az offshore jelenségnek?

Az offshore mellett érvelők azt szokták mondani, hogy a globális termelékenységnek és foglalkoztatásnak jót tesz, ha a tőke mindenféle kontroll alól felszabadítva áramolhat. Másik érv az offshore védelmében, hogy a bankrendszereknek is jót tehet, ha a közelben működik egy offshore joghatóság, mert ez a jelenlét erősítheti a versenyt, és ilyen módon a környező országokban is kedvezőbb banki szolgáltatásokhoz és kamatszinthez vezethet. Ezek a klasszikus liberális gazdaságtan feltételezései, amelyeket azonban az élet nem igazolt vissza. Sokkal inkább arról van szó, hogy a közterhek és az egyéb jogkövetkezmények felelőssége alól mentesít az offshore, ami egészen biztosan nem jó. A gazdaság egyik, pénzzé tehető és pénzben is kifejezhető termelékenységi faktora a bizalom, amit erodál az, hogy vannak olyan szereplők, akiknek az offshore mögé bújva nem kell sem felelősséget vállalniuk, sem közterheket fizetni. Azért is lehet fogékonyság most az offshore témájára, mert 2008-at követően a korábban "nyertes" társadalmi csoportok, köztük a nyugati középosztály általános attitűdje is immár a bizalmatlanság. Bizalmatlanság a gazdaságban, az intézményrendszerben, a "szakértelemben". A korábban rendszerellenesnek számító gondolatok, így az offshore és annak hasznait élvező elitek erőteljesebb elítélése is utat találtak a mainstreambe. Mindez alkalmat adhat, hogy a tőkekiáramlás jelenségét tágabb összefüggésrendszerében is újragondoljuk.

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra