Interjú

Megelőzték a korukat az MNB nemkonvencionális hitelösztönző programjai

2018. március 28. 08:55:01
A globális pénzügyi válság egyik következménye volt a hitelpiac visszaesése, szükségessé téve a gazdaságpolitikai beavatkozást, aminek egyik jellemző formája a jegybanki hitelösztönző programok meghirdetése volt. A 2013 után bevezetett magyar jegybanki hitelösztönző programok, azaz a Növekedési Hitelprogram és a Piaci Hitalprogram nemzetközi összevetésben is kiemelkedő célzottságot és ösztönző erőt mutattak, az MNB tehát ott és úgy segítette a hitelezést, ahol és ahogy a legnagyobb szükség volt rá. A később kibontakozó nemzetközi trendet látva kijelenthető, hogy az MNB programjai sok szempontból megelőzték a korukat - mondta el Kolozsi Pál Péter, a Pénzügyi Szemlében publikált, "Jegybanki hitelösztönző programok rendszerezése - célzottság és intenzitás" című tanulmány társszerzője.


Mi a jelentősége a hitelpiacnak, miért kell kiemelten kezelnie ezt a területet a jegybankoknak?

A hitelkínálat tartós szűkülése hosszabb távon számos káros következménnyel járhat: torzítja a vállalatok termelési, beruházási, finanszírozási döntéseit, rontva ezzel a hazai gazdaság hosszú távú növekedési potenciálját. Az azonnali hitelszűke, a hitelbefagyás, illetve hitelezési összeomlás mellett felmerülhet a hitelezés nélküli kilábalás kockázata is, ami könnyen hozzájárulhat egy torz, kettős gazdasági szerkezetet konzerválásához.

Egy ilyen helyzetben a központi bankok esetében az első lépést szinte minden esetben a monetáris kondíciók lazítása, azaz a kamatcsökkentés jelenti. Emellett lehetőség van egyéb konvencionális és nemkonvencionális intézkedésekre is, és az utóbbi évek tapasztalatai alapján sok esetben a bankrendszeren keresztül történő hitelösztönzés volt a megfelelő válasz. Ezek a programok a kereskedelmi bankok számára kedvező feltételek mellett elérhető refinanszírozás vagy egyéb célzott eszköz biztosítását jelentette.

Miért épp a kkv-szektor van sok esetben a fókuszban?


Ennek legalább két oka van. Az egyik, hogy a kis és közepes vállalati szektor adja a legtöbb fejlett ország által előállított hozzáadott érték és a beruházások felét, a foglalkoztatásnak pedig kétharmadát. A másik ok, hogy mivel a nagyvállalatok könnyebben kapnak külföldi, esetleg anyavállalati forrást, így esetükben a hazai banki hitelpiacra való ráutaltság kisebb, miközben a kkv-szektor elsődleges finanszírozási forrása a kereskedelmi banki hitel. E két tényezőből adódik, hogy kiemelten fontos a fenntartható és inkluzív növekedés gerincét jelentő szektor megfelelő banki finanszírozásának biztosítása. Fontos az is, hogy a hitelezés megfeleljen az egészséges kkv-hitelezés ismérveinek: leginkább akkor tekinthetünk produktívnak egy hitelcélt, ha kigazdálkodható finanszírozási költség mellett új beruházások létrejöttét szolgálja, a fentartható reálgazdasági növekedést ugyanis ezek a hitelek támogatják a leginkább.

Mik tekinthetők a jegybanki hitelösztönző programok általános jellemzőinek?

Természetesen a közös cél ellenére ezek a programok is sokfélék lehetnek. A monetáris politikai eszközök és így a hitelösztönző eszközök is lehetnek általánosak és célzottak. Célzottság alatt egyfelől érthetjük azt, hogy az adott eszköz egy meghatározott, jól körülhatárolt probléma kezelését szolgálja-e, valamint hogy a hitelezés élénkítésén túl, illetve azon belül kitűz-e konkrétabb célt is, mint például egy adott hitelállomány növelése, a hitelezési feltételek javítása, a beruházási hitelek növelése, nemteljesítő állomány csökkentése stb.

A programok megbonthatók abban a tekintetben is, hogy milyen módon ösztönzik a bank hitelezési tevékenységét. Egy hitelösztönző program hatékonysága abban az esetben a maximális, amennyiben abban a hitelezési tényezőben "segít" a hitelintézeteknek, amely a legszűkebb keresztmetszetet jelenti a hitelezési képesség vagy hajlandóság tekintetében. Az egyes programok eltérhetnek egymástól a rendelkezésre állás hosszában és a keretösszegükben is, illetve nem egységesek a hitelösztönző programok abban a tekintetben sem, hogy a hitelpiac kereslet vagy kínálati oldalára kívánnak elsődlegesen hatni.

Tanulmányukban milyen szempontok alapján értékelték a hitelösztönző programokat, és pontosan mit mértek vissza?

Tanulmányunkban két szerzőtársammal, Parragh Biankával és Pulai Györggyel a legismertebb nemzetközi és hazai hitelösztönző programokat egy leszűkített, de egységes elemzési módszertan alapján, a "célzottság" és "intenzitás" szempontjából értékeltük. A "célzottság" azokat az ismérveket foglalja magába, amelyek szerint meghatározható, mennyire lehatárolt a hitelezési cél, milyen pontossággal definiálja a program azt a hitelezési szegmenst, amelyben előrehaladást kíván elérni, mennyire közvetlenül hat akár a kiszemelt állomány növekedésére, akár a végső hitelfelvevők által érzékelt hitelfeltételekre. Azt is vizsgáltuk, hogy a programok célzottságának érvényesülését elősegítik-e esetleg más jegybanki, kormányzati programok is. "Intenzitás" alatt azokat az ismérveket értettük, amelyek az adott program mélységét, eszközeinek ösztönző erejét írják le, kiemelten arra fókuszálva, hogy a program milyen mértékben ad ösztönzést a hitelezési aktivitás emelésére, ideértve a volument és a piaci feltételkehez képesti vonzerő mértékét is.

Azért választottuk ezt az elemzési keretet, mert feltételeztük, hogy az egyes hitelösztönző programok eltérhetnek egymástól mind az ösztönzés mértéke, mind a célzottság tekintetében, illetve hogy az egyes programok fejlődést mutathatnak ezekből a szempontokból. Az elemzést az tette lehetővé, hogy a globális pénzügyi válság nagyjából egyidőben érte el a fejlett nyugati gazdaságokat, ami biztosította, hogy a különböző országok nagyjából egyidőben szembesültek hasonló sokkhelyzettel, többek között a hitelezési piacon is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a programok hitelezésre, makrogazdasági változókra gyakorolt hatásait, eredményit ezzel az elemzési kerettel nem volt lehetőségünk értékelni, illetve összehasonlítani, erre vonatkozóan tehát nem tettünk megállapításokat.

Melyek voltak a vizsgált programok és mi volt a módszertan?

Elemzésünk kiterjedt a válság óta bevezetett legfontosabb hitelösztönző programokra, azaz az EKB, az angol, a japán, az argentin és a dél-koreai jegybank, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelösztönző programjaira. Minden egyes program meghirdetési feltételeit értékeltük, és az így adódó pontértékek alapján helyeztük el az egyes programokat az intenzitás-célzottság kétdimenziós térben.

A rendelkezésre álló kis számú megfigyelés miatt robusztus ökonometriai elemzés nem volt elvégezhető, így grafikus elemzést végeztünk. Ez a grafikus értékelés egy első elemzési közelítésnek tekinthető, a hitelösztönző programok fejlődésének mély megértése azonban további szofisztikált elemzéseket kíván meg.

Milyen eredményekre jutottak? Kirajzolódik-e egy általános trend a programok elemzése alapján?

Megvizsgáltuk, hogy a programok mely ismérve - célzottság, illetve intenzitás, valamint méret - mutat egyértelmű, trendszerű fejlődést. A programok mérete esetében nem látható trend, azaz nem igazolható, hogy a jegybankok egyre nagyobb és nagyobb programokkal kezelték volna a hitelezési problémákat. Ezt okozhatná az is, hogy minden évben más és más ország programja került be az adatbázisba, de itt nem erről van szó, hiszen az egyes országok hitelösztönző programjainak egymással való összevetésében sincs egyértelmű irány. Például az EKB 2011-es LTRO programja a GDP 10 százalékát tette ki, a TLTRO I-es ennek ötödét, majd a TLTRO II-es újra csaknem ugyanolyan méretű volt, mint az első körös program.

A célzottság és az intenzitás esetében ugyanakkor markánsabb trend rajzolódik ki. A jegybanki hitelösztönző programok elsősorban intenzitásukban fejlődtek a válságot követően, és bár célzottságuk is nőtt, de kevésbé trendszerűen. Ez arra utal, hogy a hitelezési problémák megoldásának kulcsát a jegybankok elsősorban erősebb ösztönzők beépítésében látták, és általánosságban csak kisebb mértékben hittek a célzottság folytonos emelésének erejében.

 

 

A programértékek összevetése alapján az intenzitás és a célzottság között szignifikáns korreláció látható. Mind a nemzetközi, mind a hazai programoknál egyértelműen megállapítható volt, hogy a globális válság kirobbanását követő 2-4 évben elfogadott "első körös" programok jellemzően jóval kevésbé voltak célzottak, illetve ösztönzőerejük is szignifikánsan kisebb volt, mint ami a 2012-2013 után elindított "második körös" programokat jellemezte.

 

 

Összességében a vizsgált példákból kirajzolódik egy olyan általános trend, miszerint - egyes egyedi eltérésektől eltekintve - a jegybanki hitelösztönzés területén a kevésbé célzott és kevésbé ösztönző programok felől a célzottabb és magasabb intenzitású programok felé való elmozdulás volt jellemző mind nemzetközi szinten, mind Magyarországon.

Mit lehet mondani a magyar programokról nemzetközi összevetésben?

Az MNB 2013 után bevezetett célzott nemkonvencionális hitelösztönző programjai, azaz a három év alatt közel 40 ezer vállalkozást elért Növekedési Hitelprogram, valamint a hangsúlyosan a jegybank és a bankok közötti kooperációra, a bankok elköteleződésére építő Piaci Hitelprogram nemzetközi összevetésben kiemelkedően célzottnak és erős ösztönzőerejűnek tekinthetők. A kronológiai elemzés azt is megmutatja, hogy ezek a programok sok szempontból "megelőzték a korukat", hiszen ezek volt az első olyan kiemelten fókuszált programok, amelyek kellő "tűzerővel", azaz ösztönző erővel is rendelkeztek. Elemzésünk szerint idővel szinte minden jegybank arra a következtetésre jutott, hogy a sikeres hitelösztönzéshez egyszerre kell célzottság és hatóerő - az MNB ugyanakkor minden bizonnyal egyike volt az elsőknek ebben a tekintetben, ott és úgy segítve a hitelezést, ahol és ahogy a legnagyobb szükség volt rá.

 


Az MNB monetáris politikájának hatásairól készített ÁSZ-elemzés itt olvasható.

 

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra