Interjú

Mitől szenved a magyar mezőgazdaság? (1. rész)

2012. október 5. 09:01:01
Hogyan lehet az, hogy Európa egyik legjobb termőföldjén a magyar mezőgazdaság szekere döcög, sőt néha épp hogy fel nem borul? Miért nem tudunk a régió éléskamrájává válni, vidéki munkahelyek ezreit teremteni és felépíteni egy valódi húzóágazatot? Az okokat és a megoldásokat egy háromrészes interjúsorozat keretében keressük, melynek során Székely Csabát, a Nyugat-magyarországi Egyetem dékánját, Kapronczai Istvánt, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatóját és Csáki Csabát, a Corvinus Egyetem akadémikus professzorát kérdezzük.

Kovács Balázs

A magyar mezőgazdaság több, már jól ismert problémával küzd. A szereplők szervezetlenek, a szektor elaprózott és jelentős tőkehiánnyal küzd, túl nagy az elsődleges, azaz nem feldolgozott termékek aránya. Vannak-e további problémák, melyek hátráltatják hazai agrárágazat fejlődését?


Székely Csaba: Két komoly visszahúzó erőt emelnék ki, az egyik az éghajlati feltételekből, a másik a múltbéli gazdaságpolitikából adódik. Általában azt mondjuk, hogy Magyarország agrárország, a természeti feltételei adottak, kiválóan alkalmasak a mezőgazdasági célokra. Én ezt árnyaltabban fogalmaznám, a valóság az, hogy Magyarország igencsak kitett az éghajlati feltételeknek, itthon sokkal gyakoribb a szárazság, az árvíz vagy a fagy, mint például Németországban vagy Franciaországban.

Az Alföld tökéletesen alkalmas ugyan szántóföldi növénytermesztésre, de ez nem óriási előny. Gyakran halljuk a hírekben, hogy az almát elvitte a fagy, vagy a dinnyét elverte a jég. Ez a fajta természeti kockázat sajnos Magyarországon fokozottan jelen van, ami időnként komoly károkat okoz, azaz jelentős költségnövelő tényező. A látszattal ellentétben tehát a magyar mezőgazdaság a természeti feltételeket tekintve nincs kiemelkedően jó helyzetben.
szekely-csaba-2_20120926102220_8.jpg


A másik komoly probléma, hogy Magyarország a múltban több esetben eladta, eljátszotta a jövőjét. Kezdődött azzal, hogy a jól működő vegyes birtokrendszert átalakítottuk szocialista nagyvállalatokká, termelőszövetkezetekké és állami gazdaságokká. Aztán következett egy olyan időszak, amikor gigantikus méretű gazdaságokat próbáltunk kialakítani, végül a rendszerváltáskor erős politikai nyomásra a régi, és úgy, ahogy működő rendszert azonnal megszüntettük és hirtelen egy más struktúrát akartunk kialakítani, melynek feltételei - tőke, beruházás, szakemberek - nem álltak rendelkezésre. Emellett jelentős versenyhátrányba került Magyarország azzal, hogy eladta a külföldi cégeknek a mezőgazdasági feldolgozóipar és kereskedelem nagy részét. Ezzel elértük azt, hogy stratégiai ágazatból egy kiszolgáltatott ágazat lett a mezőgazdaság.

Az is baj, hogy nem volt következetes agrárpolitikánk, nem volt egy jól meghatározott irányvonal, melynek mentén az ágazat fejlődhetett volna. Az egyes választási ciklusoknak megfelelően hol azt mondtuk, hogy szükség van a mezőgazdasági kis- és középvállalkozásokra, hol azt, hogy mégiscsak korszerűbb és hatékonyabb a nagyüzemi gazdálkodás. Szükség van egy közösen elfogadott agrárstratégiára. Ennek jelei most már láthatók, a mostani kormányprogram jó alapot biztosíthat, bár semmi garancia sincs arra, hogy a következő kormányok ezt továbbviszik. Fontos lenne, hogy egységesen, hosszú távra alakítsuk ki az agrárstratégiánkat.

Kapronczai István: Az említetteken túl a legfőbb probléma talán az, hogy a legfőbb irányokat tekintve még mindig van egy bizonytalanság az ágazatban. Minél előbb szükség van egy konszenzusos földtörvényre, amely meghatározza a birtokpolitika irányvonalait és ennek megfelelően szabályozza az agrárgazdaságot. A kulcskérdés az, hogy elinduljunk abba az irányba, amit célként tűzünk ki. A másik kulcskérdés a tőkehiány, az elégtelen banki finanszírozás és a mezőgazdaság gyakran gyenge jövedelmezőségének problémája. A harmadik pedig egy szerkezeti probléma, ami alatt az állattenyésztés és a növénytermesztés nem megfelelő arányát értem. A növénytermesztés egyre nagyobb részét adja a mezőgazdasági termelésnek, az állattenyésztés pedig visszaszorul, amivel párhuzamosan csökken az állatállomány is. Az állattenyésztés hanyatlása egy borzasztó nehéz kérdés, hisz itt jövedelmezőségei, finanszírozási, hatékonysági és szabályozási okok is vannak a háttérben.

Csáki Csaba: A magyar mezőgazdaság mai problémáinak nagy részét a rendszerváltás óta eltelt időszak eseményei magyarázzák. A gondok egyik forrása az, ahogyan a rendszerváltás lezajlott, miután alapvetően nem gazdasági, hanem politikai motivációk határozták meg a konkrét megoldásokat. Ez eredményezett egy olyan struktúrát, amely több sebből vérzik. Ami a konkrétumokat illeti, az egyik komoly probléma az, hogy a magyar mezőgazdaság duális jellegű, azaz nagy és kis üzemek működnek egymás mellett, amelyek között általában nincs sem érdemi kommunikáció sem együttműködés.

csaki-cs_20120927110747_9.jpg


A másik, hogy nincs egyértelmű agrárstratégia. Mindig volt és ma is van többféle elképzelés, de hiányzik egy olyan átfogó terv, amely a realitások talaján nézne szembe a magyar mezőgazdaság problémáival. Ebből eredően vannak, akik a sok kis gazdaságból szeretnének nagyobbakat csinálni és vannak, akik a nagyokból szeretnének kisebbeket. Nincs agrárbéke. Ebben a helyzetben a magyar mezőgazdaság folyamatosan pozíciót veszít, mind itthon, mind a határokon túl.

Mit tehet a gazdaságpolitika annak érdekében, hogy elősegítse a magyar mezőgazdaság fejlődését?

Székely Csaba: Az Európai Unió viszonylag szűkre szabja a mozgásteret, így a magyar kormány pénzügyileg túl sokat nem tehet, nem lehet például külön támogatásokkal finanszírozni egy-egy ágazatot. Amivel mégis tudna segíteni a magyar gazdákon - elsősorban az állattenyésztésben -, az az egyes előírások és szabályok, valamint ezek adminisztrációjának egyszerűsítése és könnyítése lenne. De természetesen itt is szűk a mozgástér az EU-s előírások miatt.

Magyarországon egy egyszerűbb beruházás megvalósításához - legyen az mondjuk egy istálló - legalább hét, de inkább tíz hatóság aláírása szükséges, arról nem is beszélve, hogy csak a tervezés költsége nagyobb lehet, mint amennyiből például Németországban vagy Ausztriában a jóval megengedőbb szabályok alapján a teljes beruházás megvalósítható. Világos, hogy fontos a biztonság, de egy traktort úgy is lehet szakszerűen tárolni, hogy annak nem földrengés biztos betonbunkert építünk, hanem saját készítésű fészert. Ugyanígy egy egyszerű gyümölcstároló vagy zöldségtároló kisebb költséggel, egyszerűbb adminisztrációval és engedélyeztetéssel megvalósítható lenne.

Ausztriában például olyan falugazdász hálózat működik, ahol az adminisztratív ügyeket, éppúgy, mint a pályázatok megírásával járó terheket leveszik a gazdák válláról, nekik tulajdonképpen „csak" meg kell valósítaniuk az elképzeléseiket. A falugazdászok kész projekteket, terveket tesznek le a gazdák asztalára, megszerzik a szükséges pénzeket, és intézik az adminisztrációt. Nem várható el egy mezőgazdasággal foglalkozó vidéki embertől, hogy az Internet figyelésétől a jogszabályokon keresztül a pályázati feltételekig olyan szinten foglalkozzon, mint az, akinek konkrétan ez a szakmája. Gazdabarát rendszert itthon is ki lehetne építeni, sőt EU-s forrásokból is támogatni is lehetne!

Ugyanehhez a témakörhöz tartozik a jogszabályok, rendeletek érthetősége, „emészthetősége". Sok esetben még a nagy tapasztalatokkal rendelkező kormányhivatalnokok is a fejüket csóválják a vissza- és kereszthivatkozásokkal ellátott, magyartalanul, szükségtelen mértékben hivatali nyelvezettel megfogalmazott szabályok láttán, amelyek a közönséges halandó számára felfoghatatlanok. Ez az EU jogszabályaira is vonatkozik, amelyeket nem csak magyarra kell fordítani, hanem a helyi feltételekhez kellene adaptálni. Olyan is előfordul, hogy a jogszabályok végrehajtási rendeletei olyan mértékben késnek, hogy már nem is aktuálisak. Fontos lenne, hogy a jogszabályokat olyan szakemberek készítsék, vagy legalábbis ellenőrizzék, akiknek jelentős gyakorlati tapasztalatuk van. Csak a papír bír el mindent!

Nagyrészt kormányzati feladat lenne a már megtermelt élelmiszerek, és a tulajdon védelmének jobb megszervezése is. Magyarországon már az 1800-as évek végén jól működő mezőrendőrség őrködött a tanyák, a szántóföldek értékei felett. A mezőrendőrség működését egy erre a célra kidolgozott rendelet szabályozta. Ma sok gazdálkodó azért mond le a termelő tevékenységről, mert szinte semmi esélyük sincs a „megélhetési bűnözőkkel" szemben, akik szervezetten, néhány esetben az emberi életet sem kímélve szerzik meg mások javait. A büntető törvénykönyv nemrég elfogadott szigorítása jó irányba tett lépésnek tekinthető, amelyet a korábban bevált módszerekkel, a vagyon és az élet szervezettebb őrzésével lehetne igazán hatékonnyá tenni.

Mi lehet a megoldás a duális szerkezet problémájára?

Csáki Csaba: A duális szerkezet ma már tény, ebből kell kiindulnunk. El kell fogadnunk, hogy ebben a helyzetben vannak nagyüzemek, melyek a termelés tömegét adják, és vannak kis üzemek, melyek a vidéki foglalkoztatás és szociális gondok szempontjából fontosak. Egy olyan agrárstratégiára lenne szükség, amely a nagyokat hagyja működni, és olyan feltételeket teremt, hogy képesek legyenek a nemzetközi piacokon is versenyezni, másrészt kiemelt támogatást biztosít a kicsiknek. A baj az, hogy nem az is-is dominál, hanem a vagy-vagy. Ma épp a kicsik felé fordul a nagyobb figyelem, aminek helyességét nem vitatom, csak nem szabad azt hinni, hogy a kis gazdaságokkal a magyar mezőgazdaság valamennyi problémája megoldható.

Ezek a kis üzemek ugyanis tudás- és tőkeszegények, emellett többségükben végbement egy olyan struktúraváltás, aminek eredményeként elsősorban gabonával, olajos magvakkal foglalkoznak, tehát kevés munkát adnak. Ebből nem lesz komoly mezőgazdasági eredetű GDP-növekedés. Az állattartás, az állatok nagy része a nagyüzemekhez köthető, az agrárium ezen része jóval nagyobb odafigyelést igényel. Nem véletlen, hogy most már hárommilliónál is kevesebb sertés van Magyarországon. Komoly bajok vannak épp azokon a területeken, ahol munkát lehetne adni, ahol feldolgozóipari alapanyag születik. A lényeg az, hogy a duális struktúrára válaszul duális agrárpolitikára lenne szükség, amely a mezőgazdaság mind a két szeletének megadja a lehetőséget a fejlődésre.

Mit tehet a kormányzat ebben a helyzetben?


Csáki Csaba: A nagyoknál az lenne a lényeg, hogy - angol kifejezéssel élve - a „level of playing field" biztosítva legyen. Aki hatékonyabb, jobban működik, az virágozzon. A kicsiknél viszont a fő probléma az, hogy képtelenek az érdemi összefogásra, a mai piacokon pedig nem lehet egyénileg megélni. Hatékonyabban kellene támogatni az összefogást, elsősorban az értékesítési szövetkezeteket, vagy az olyan kezdeményezéseket, melyek a szükséges pénzügyi források koncentrálásában és összegyűjtésében segítenek. De mindez semmit sem ér, ha az általános morálban nem áll be gyökeres változás.

Ma a mezőgazdaság ezen szintjén nincs bizalom, és bizony nem minden ok nélkül. A kistermelőket az elmúlt két évtizedben többen becsapták, gyakran még a közülük kikerülők is, ezért félnek mindentől, és így nem is fejlődnek. Azt kellene az államnak elérni, hogy itt gyökeres változások történjenek. Ez azonban csakis úgy működhet, ha a mezőgazdaságban minden transzparens, a pályázatok elbírálásától kezdve az állami földek haszonbérletéig. Nagyobb rendnek kellene lennie és nem „ügyeskedésnek", ez a lényeg.

Stabilitás, finanszírozás, visszaszoruló állattenyésztés. Mik lehetnek a megoldások?

Kapronczai István: Az első probléma a stabilitás kérdése. Azt gondolom, hogy ez rövid időn belül megoldódhat, van ugyanis egy erős elkötelezettség arra, hogy a birtokpolitikában egy határozott irányt vázoljunk fel. Az új földtörvényt ősszel tárgyalja az Országgyűlés, és 2014 májusában hatályba kerül, amit nyilvánvalóan sürget, hogy a földvásárlási moratórium 2014-ben lejár. A francia mintára épülő új törvény ugyanakkor egy kerettörvény lesz, azaz számos olyan kapcsolódó jogszabályt kell majd megalkotni - adózás, örökösödés, feketegazdaság visszaszorítása -, amely kerek egésszé teszi a szabályozást. Természetesen még bőven van rajta mit csiszolni, hatástanulmányokat készíteni, de ha megszületik, akkor ez mindenképpen stabilitást és irányt fog adni az ágazatban.

Ha a stabilitás kérdése megoldott, akkor a finanszírozásban is előreléptünk, hisz a bankok akkor már könnyebben fognak hitelt adni a szereplőknek, megbízhatóbb partnernek tekintik majd a mezőgazdasági üzemeket. Ezen túl természetesen a hatékonyságot és a jövedelemtermelő-képességet is javítani kell a mezőgazdasági termelésben ahhoz, hogy a bankok finanszírozzák az ágazatot. Szomorú, de a magyar mezőgazdaság egyszerre küzd tőke- és likviditáshiánnyal. Utóbbi egyébként még növekszik is azáltal, hogy a likviditási stabilitást adó állattenyésztés visszaszorul. Ezen túl meg kell még említeni a jövedelmezőség instabilitását is, melynek első számú oka az időjárási kockázat. Itt pozitív lépés az a kárrendezési szabályozás, ami idén került bevezetésre. Ez a törekvés hosszú távon segíthet, de ezt a gazdálkodóknak is meg kell szokniuk.

foto-kapronczai3_20120927111618_27.jpg


A visszaszoruló állattenyésztés kapcsán első lépésben el kell fogadni, hogy a közös agrárpolitika elsősorban a szántóföldi növénytermesztésnek kedvez, kevésbé az állattenyésztésnek. A sertés és a baromfi ágazatot ki is zárták a támogatásokból azzal a filozófiával, hogy ezek a tevékenységek a növénytermesztésen keresztül támogatottak. Ezen túl a hazai állattenyésztésben vannak szubjektív és objektív tényezők, melyek miatt hátrányban vagyunk, mondjuk egy nyugat-európai országgal szemben. Konkrét példaként vegyük a sertéságazatot. Objektív hátrányunk a közép-európai kontinentális éghajlat. A velünk versenyző dán, holland vagy francia termelő számára adott egy óceáni éghajlat, ahol télen nem kell fűteni, nyáron nem kell hűteni, sokkal kiegyenlítettebbek tehát az éghajlati viszonyok.

Ezen túl a takarmány beszerezése is hátrány, ezeken a piacokon ugyanis a tengeren olcsón be tudják hozni a tengerentúli takarmányt. De vannak szubjektív szempontok is, technológiai, genetikai kérdések. Itthon nagyobb az elhullás, alacsonyabb a súlygyarapodás, magasabb az egy kiló súlygyarapodásra jutó takarmány felhasználás. De mondok társadalmi különbséget is, Nyugat-Európában az állattenyésztésben nem kell akkora összegeket a vagyonvédelemre költeni, mint Magyarországon. Ezeken mind javítani kell, hogy az állattenyésztés fel tudja venni a lépést a nyugat-európai versenytársakkal.

A likviditási- és tőkehiányt hogyan lehet orvosolni?

Kapronczai István: Komoly befektetői oldal akkor jönne, ha a földpiacot teljesen liberalizálnák, ez azonban nem érdek. Azt el tudom képzelni, hogy idejön néhány tucat külföldi nagygazda, aki 2-300 hektáron gazdálkodik, letelepedik, elmagyarosodik, de azt nagyon erősen kizárnám, hogy a külföldi tőkés társaságok magyar földet vegyenek. Szinte biztos, hogy egy teljesen liberalizált földpiacon mondjuk 2014 után a spekulációs indokok a hosszú távú befektetési indokoknál erősebbek lennének, vélhetően ugyanis tovább növekvő földárakkal kell számolnunk, ami a spekulatív nagytőke számára vonzóvá tehetné a magyar termőföldet. Ebből adódik, hogy a mezőgazdaságnak magából kell kitermelnie azt a tőkét, amivel fejlődni tud - erre egyébiránt ilyen gabonaárak mellett van is lehetőség -, több lenne ugyanis a negatív vonzata a külső tőkének. Ami a likviditást illeti, közvetlen állami kamattámogatásra/hitelekre az EU-s versenyszabályozás miatt nincs lehetőség, vannak ugyanakkor bankok, melyek nagyon komoly mezőgazdasági portfóliót építetek ki. Ha az ágazat stabilizálódik, akkor nem látom okát, hogy ezek a hitelportfóliók miért ne növekednének.

Székely Csaba: Kis túlzással kijelenthető, hogy jelenleg nincs hitel a piacon. Egyet nem szabad azonban elfelejteni: a gazdálkodó minden körülmények között visszafizeti a hitelt, az agrártermelő és feldolgozó stabil és megbízható partner. Éppen ezért csodálkozom, hogy Magyarországon még nem jött létre egy agrárhitelekre szakosodott pénzintézet. A másik kérdés, hogy milyen a hitelfelvételi kedv a gazdálkodóknál. Készítettünk egy felmérést, melyből kiderült, hogy a gazdák lehetőség szerint elkerülik a hitelfelvételt. Lehet, hogy az MFB legújabb agrárhitel-kezdeményezése jó, de hitelesebbé kellene tenni ahhoz, hogy a gazdálkodók igénybe vegyék a hiteleket és beruházzanak. És akkor nézzük meg a kamatokat. Még a kedvezményes 6-7-8 százalékos kamat is túl magas, ha a Nyugat-Európában elérhető, pár százalékokhoz hasonlítjuk. Például Svájcban a helyi vállalkozók Baselben létrehoztak egy bankot - WIR Bank - amely fél-egy százalékon ad hitelt a helyi termelőknek. Ilyen feltételekkel szemben nem lehet versenyezni...

Csáki Csaba: A magyar mezőgazdaság problémáinak egy része összefügg a makrogazdasági gondokkal. Magyarországon a finanszírozás drága, mert olyan helyzetben van az ország, hogy a 7-8 százalékos kamat a minimum. A mezőgazdaság szempontjából is égető szükség lenne arra, hogy ez a kamat csökkenjen, ami ugyanakkor az ágazat szempontjából egy külső adottság, azaz a makropolitikával függ össze. Gyakran hallani a közvetlen kamattámogatásról, de ezt egyrészt az EU-s versenyszabályok tiltják, másrészt a gazdaság szinte valamennyi területén szükség lenne ilyen támogatásra. Hogy adjunk kamattámogatást a sertéstenyésztőnek, ha a gyógyszert nem támogatjuk? A sertéságazatot, mint válságban lévő ágazatot, de a teljes mezőgazdaságot sem lehet kivenni a gazdaság egészéből. A makro cél az, hogy 3 százalék alatt legyen a költségvetés hiánya, ez pedig nem megy úgy, ha mindenhova kamattámogatást adunk.

Az interjúsorozat második részében többek között a magyar mezőgazdaság versenyképességét, a szövetkezetek kérdéskörét, a külföldi befektetők szerepét és a vidéki munkahelyteremtés lehetőségét vizsgáljuk.

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra