Tanulmányok, előadások

Az európai önkormányzati alrendszerek költségvetési mutatóinak összehasonlító elemzése 2009-2018 között

2020. május 25. 08:00:01
A kutatás célja, hogy elemezze az önkormányzatok fiskális mutatóinak változását az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országaiban. Kutatásunk során három fő, de egymással összefüggő kutatási kérdésre kerestük a választ. Ad 1. Milyen módon hatott a válság az európai önkormányzati rendszerek működésére? Ad 2. Milyen módon hatott a különböző, közjogi és európai regionális vonatkozásban definiált országcsoportokra. Ad 3. a közjogi alapon meghatározott önkormányzati rendszermodellek jellemzői milyen módon változtak, vagyis, a klasszikus rendszerjellemzők hogyan módosultak fiskális mutatók által értékelve a krízis, s az arra adott válságkezelési intézkedések tükrében. (Pénzügyi Szemle 2020/1.)

Hegedűs Szilárd - Lentner Csaba

Tanulmányunk első hipotézise bizonyítást nyert, mivel a vizsgált európai országok önkormányzati alrendszereiben a válságot követően deficitessé vált a költségvetési egyenleg, amelyet a növekvő kiadási főösszeg idézett elő. A vizsgált országok közül a válság begyűrűzésének évében 2009-ben, minden vizsgált országban deficites lett a költségvetés, ám ezt követően - főként 2014 után - pozitív tartományba került a költségvetési egyenleg. Tehát a lokális szinten a Musgrave-i (1989) négyes gazdasági funkcióból a helyhatóságok működése a válságra tett válaszlépések által a stabilizációs funkcióban, valamint a helyi szintű allokációs funkció erősödésében nyilvánult meg. Ennek eredményeképpen a közfeladat-ellátásban a lokális alrendszerre nagyobb szerep hárult. A válság hatása ezen túlmenően az adóbevételek visszaesésében is megnyilvánult, amely tipikus tünet válság idején, és amelyet a központi költségvetési transzferek nem pótoltak megfelelően. Ebből leszűrhető tanulság, hogy válság idején a válságkezelési intézkedésekben, a költségvetési stabilizációban a helyhatóságokra is nagyobb szerep hárul, amely a költségvetési változókban meg is jelenik.

A második hipotézis is igazolást nyert, mivel a közjogi értelemben vett önkormányzati csoportok, mind pedig a területi alapú tagolódás alapján eltérő válságkezelési stratégia valósult meg, amelynél két csoportot azonosítottunk.

A mediterrán modell országaiban 2012-től pozitív tartományba került a költségvetési egyenleg, az adóbevételek összegszerűségének növekedésével, valamint a lokális adók részarányának növekedése által is. Ezen országok tehát a kiadások csökkentésével, a helyi adóbevételek növelésével reagáltak a válság kihívásaira.

A skandináv országokban a stratégia kiadásorientált volt, mivel minden vizsgált évben deficites volt a lokális szint költségvetése, ennek oka a közfeladat-ellátásban betöltött magasabb szerep. Ezekben az országokban is növekedtek az adóbevételek, ám konstans volt az adóbevételek aránya az összes bevételen belül. A központi költségvetésből érkező transzferek emelkedésével védekeztek a válság negatív hatásaira, és ezt a mechanizmust a válságot követően is megtartották.

A köztes, vagyis a rajnai modellbe tartozó országok költségvetései csak két évig voltak deficitesek, 2011-től folyamatosan pozitív lett a helyi alrendszer költségvetési egyenlege, és ez kiterjedt a tartományi szintekre is.

A válság hosszú távú hatása - az adatokból kiindulva - leginkább a skandináv országokra volt tartós, hiszen a válsággal beálló struktúrák a finanszírozás területén a válságot követő években is fennmaradtak. A posztszovjet és a mediterrán országok önkormányzati alrendszerei jellemzően alkalmazkodó stratégiát követtek, tehát igyekeztek az EU politikájában és a nemzeti szinteken is egyre inkább meghatározó költségvetési fegyelemre alapozott gyakorlatot követni. Leginkább válságállónak a rajnai modellbe tartozó önkormányzatok bizonyultak, mivel a kilábalást és a költségvetési stabilizációt gyorsan és eredményesen hajtották végre, és ezt a válságot követő években is képesek voltak fenntartani.

Az adatok elemzéséből megállapítható a közjogi csoportok vizsgálata alapján, hogy a krízis nem idézett elő az önkormányzati rendszermodellekben szignifikáns átalakulást, hiszen a válságot követően a finanszírozási, forrásmegosztási rendszer a közjogi modellek rendszerjellemzőihez igazodóan stabilizálódott. Azonban megállapítható, hogy a válság kezelését követően felépülő rendszer hosszú távon meghatározta az önkormányzati alrendszerek gazdálkodását, amely azt bizonyítja, hogy a költségvetési szabályozó mechanizmusok képesek hosszú távon alakítani az önkormányzatok helyzetét, ezáltal a költségvetési karaktereik alakulását.

Szólnunk kell ugyan arról, hogy a közjogi és területi alapon történő besorolás az elvégzett többváltozós statisztikai módszerekkel nem igazolható vissza, a csoportok sem a közjogi, sem a regionális besorolást (amely alatt a geopolitikai, gazdaságföldrajzi pozícionálást értettük) nem követték.

Amennyiben regionális dimenzióban nézzük a vizsgált kérdést, megállapítható, hogy két hasonló karakterisztikájú csoportot lehet alkotni. Ha az Európai Unió két leginkább válság által sújtott térségét nézzük, a mediterrán és a posztszovjet térség országait, megállapítható, hogy igen hasonló válságkezelési stratégiát követtek. 2013-ig volt jellemző mindkét csoportban a deficit, azonban míg a mediterrán országokban növekedett a helyi szint bevétele és adóbevétele, addig a posztszovjet térségben ezek csökkenése a megfigyelhető tendencia. A nyugat-európai országoknál stabilitás figyelhető meg, ahogyan a rajnai modellhez tartozó országoknál is.

A harmadik hipotézisünk is bizonyítást nyert, hiszen a klaszterelemzés igazolta, hogy a közjogi értelemben vett klasszikus önkormányzati rendszermodellek (skandináv, mediterrán, rajnai) jellemzői a tanulmányban vizsgált gazdasági mutatók által csak a skandináv országok egy részére (maradtak) igazak. Viszont a vizsgált változók alapján legalább négy, jól elkülöníthető karakterisztikával leírható önkormányzati csoport létezik. A háttérváltozók vizsgálatából kiderült, hogy leginkább a bevételi és a kiadási főösszeg van hatással az önkormányzati kategóriákra, ezt követi a helyi szint bevétele az összes államháztartási bevételen belül. Ennek megfelelően négy önkormányzati csoport tipizálható, amelyet a két klaszterelemzésből lehet leszűrni, főként a második (2014-2018 közötti adatokra alapozott) klaszterezésre támaszkodva:
  • az első csoport a kevésbé jelentékeny önkormányzati szint (Görögország, Luxemburg, Magyarország, Spanyolország, Portugália, Németország, Szlovénia, Belgium, Írország, Ciprus, Málta),
  • a második csoport a közepes önkormányzati alrendszer (Bulgária, Egyesült Királyság, Hollandia, Ausztria, Szlovákia, Észtország, Litvánia, Románia),
  • a harmadik az erős önkormányzati alrendszer (Horvátország, Lengyelország, Olaszország, Norvégia, Lettország, Svájc, Franciaország, Csehország),
  • a negyedik, amelyben a skandináv országokban jellemző, domináns önkormányzati alrendszer (Finnország, Svédország, Dánia).
A tanulmány új eredményének minősíthető a fiskális mutatókra alapozott önkormányzati rendszer kategorizálása, mivel ennek meghatározása főként közgazdasági alapokon nyugszik a területi (regionális), valamint közjogi alapon történő besorolás helyett.

...

Hegedűs Szilárd a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi adjunktusa, Lentner Csaba a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára

...

A teljes tanulmány itt olvasható, a Pénzügyi Szemle legújabb száma itt érhető el.


Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra