Tanulmányok, előadások

Barabási-féle sikertörvények, hálózatok és közpénzek a magyar tudományban

2019. június 11. 08:00:33
Barabási Albert-László (2018) könyve a siker törvényeit amerikai közegben tesztelte, ezért számára is kérdés, hogy más közegben tesztelve hogyan működnek törvényei, valójában lehetnek-e egyetemesek. Ezt a kérdést a CEU-n, a könyv kitűnően koreografált ősbemutatóján 2018 szeptemberében Budapesten fogalmazta meg a szerző. Ebben a tanulmányban a Barabási-féle sikertörvényeket, a hálózatok szerepét és az elismeréssel járó közpénzek megítélését vizsgálom a magyar tudományban. (Pénzügyi Szemle 2019/1.)


Móczár József

A világ irreducibilis, minden kapcsolódik mindenhez közvetlenül vagy közvetve, aminek matematikai topológiáját az Euler-féle gráfelmélet, valamint Erdős és Rényi (1959) véletlen gráfok elmélete adja. Ezek az elméletek szolgáltak alapul a mesterséges intelligenciával együtt az új tudomány, a hálózatelmélet megszületéséhez, amelyet kitűnően mutat be Barabási (2016) tankönyve. Korábbi könyvei, Barabási (2003, 2010) tudománytörténeti hivatkozásokba ágyazva, kevesebb matematikai és mesterséges intelligencia háttérismerettel tárgyalták a hálózatelméletet, ami lényegében az Euler-féle és a véletlen gráfok elméletének gyakorlati alkalmazása.

Barabási professzor tudományos érvekkel és törvényekkel vizsgálta a siker és a kudarc összetevőit, még ha azok vitathatók is. Abban viszont általános az egyetértés, hogy azokról a témákról a legnehezebb írni tárgyszerűen, amelyekről mindenkinek van valamilyen véleménye, s a siker pontosan ilyen. Barabási (2018) elsősorban tudományterülete, a természettudomány területén, mikrokörnyezetben tesztelte a siker törvényeit, s ebben szerényen a saját szakmai pályájából is merített.

A tudományban elért globális siker (világsiker) elismerését a Nobel-díj elnyerésével azonosítja, és a valamivel több mint 200 éve formálódó amerikai demokrácia és piacgazdaság körülményei között kutatja. Ez a megközelítés természetesen felveti a lokális siker kérdését is, amit nemzeti keretek között vizsgálhatunk. Nemzeti keretekben, hogy a globális sikerrel elnyert Nobel-díj megfelelőjeként a nemzeti tudományos akadémiai tag cím elnyerése tekinthető-e a lokális siker elismerésének, illetve kinek a tagsága tekinthető sikernek, kérdéses.

A magyar tudományban a lokális siker kérdését főleg az 1989-es rendszerváltás utáni időszakban vizsgálom, mivel elméletileg onnan számítható a piac-gazdasághoz történő visszakanyarodás és a demokratikus intézmények széleskörű kiépítése. A siker Barabási-féle törvényeinek hazai tesztelésében elismerésnek az MTA-tag címet tekintem és többnyire a rendszerváltozásnak leginkább kitett társadalomtudományra, ott is a közgazdaságtanra fókuszálok. A sikerhez vezető tudományos teljesítmények mérése mindig vitatható, különösen a társadalomtudományban; ebben a tanulmányban a Q1-es folyóiratokban megjelent cikkek és hivatkozások számával mérem. Barabási professzort követve saját szakmai pályámból, tapasztalataimból is merítek törvényei tesztelése során.

A különböző tudományterületeken idehaza erősen megoszlanak a vélemények, hogy valóban az MTA-tagság elérése tekinthető-e a szakmai siker elismerésének és a magyar "tudomány [valóban] a kiválóak privilegizálásán keresztül fejlődik"-e. Ott ahol a teljesítmény objektíve mérhető, ilyen a természettudomány, ezek a kérdések kevésbé vitatottak, míg ahol nem mérhető, tipikusan ilyen a társadalomtudomány, a komoly teljesítmény nélküli, bizonyos hálózatok által kilobbizott MTA-tagságok erősen vitathatók. A kérdést az MTA története során végbement fontosabb szervezeti-politikai fordulópontok tükrében és külföldi akadémiákkal történő összehasonlításban érdemes vizsgálni.

...

Móczár József az MTA doktora

...

A teljes tanulmány itt olvasható, a Pénzügyi Szemle legújabb száma itt érhető el.


Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra