Tanulmányok, előadások

Milyen tényezők befolyásolták a magyar gazdaság növekedésének kiegyensúlyozottságát?

2019. július 31. 10:00:01
A 2010-es évtized első éveinek sikeres költségvetési konszolidációját követően a magyar gazdaság dinamikus és kiegyensúlyozott növekedési pályára állt. Milyen tényezőknek köszönhető ez? Az Állami Számvevőszék elemzése e kérdés megválaszolása mellett arra is rámutat, hogy milyen kockázatok veszélyeztetik az egyensúly megőrzését, és mit lehet tenni ezek csökkentése érdekében.

dr. Pulay Gyula

A GDP felhasználási oldalának 2018. évi összetétele egy egészséges gazdaság képét mutatja, amely jelentős külkereskedelmi többlettel rendelkezik, és bruttó hazai termékének több mint egynegyedét felhalmozásra fordítja. A GDP felhasználási oldalának 2008 és 2018 közötti átrendeződése azonban nem egyenes vonalú változás eredménye. A GDP növekedési üteme (ideértve a negatív növekedést, azaz a visszaesést is) és a külkereskedelmi egyenleg növekedéshez való hozzájárulása alapján a vizsgált 11 év a következő három időszakra osztható:

  • 2008-2012. közötti szakasz, amelyet gazdasági visszaesés, stagnálás, de jelentősen javuló külkereskedelmi egyenleg jellemez,
  • 2013-2016. közötti szakasz, amelyben stabil gazdasági növekedés valósult meg, és némileg javult a külkereskedelmi egyenleg is,
  • 2017-2018. közötti szakasz, amikor dinamikusan nőtt a gazdaság, de jelentősen romlott a külkereskedelmi egyenleg.
Az időszakok elhatárolása azt jelzi, hogy a gazdasági növekedés üteme és a külkereskedelmi egyenleg változása között fordított irányú összefüggés állt fenn. Ennek legfontosabb oka a bruttó felhalmozás változása és a külkereskedelmi egyenleg változása közötti ellentétes irányú mozgás. Ezt támasztják alá az 1. számú táblázat adatai.

Milyen tényezők befolyásolták a magyar gazdaság növekedésének kiegyensúlyozottságát?

A táblázatból kiolvasható, hogy az elemzett 11 éves időszakban öt olyan év volt, amikor a bruttó felhalmozás változása negatívan járult hozzá a GDP növekedéséhez (a bruttó felhalmozás csökkent), viszont jelentősen javult a külkereskedelmi egyenleg. Emellett három olyan év volt, amikor a külkereskedelmi egyenleg romlott. Ezekben az években magas volt a bruttó felhalmozás hozzájárulása a GDP növekedéséhez. Megállapítható, hogy a beruházások magas importigénye következtében a bruttó felhalmozás (amelynek meghatározó részét a beruházások teszik ki) gyors növekedése a külkereskedelmi egyenleg jelentős romlásához vezetett, míg a beruházások visszafogása a külkereskedelmi egyenleg javulását eredményezte.

A bruttó felhalmozás és a külkereskedelmi egyenleg változása közötti negatív irányú összefüggés finanszírozási oldalról is alátámasztható. A pozitív külkereskedelmi egyenleg eléréséhez ugyanis nemzetgazdasági szinten megtakarításokra van szükség. Következésképpen, ha a gazdasági szereplők a folyó kiadásaik után fennmaradó megtakarításaikból beruháznak, akkor kisebb összeg áll rendelkezésre a külkereskedelmi egyenleg finanszírozására. Éppen az ellenkező a helyzet abban az esetben, amikor a háztartások és a vállalkozások a megtakarításaik jelentős részét nem költik el beruházásokra.

Fontos kiemelnünk, hogy a külkereskedelmi egyenlegnek a GDP-hez való hozzájárulását az egyenleg változása határozza meg. Következésképpen, ha az egyenleg egyik évről a másikra némileg csökken, akkor az a csökkenés évében a GDP-hez való negatív hozzájárulásként kerül figyelembevételre, akkor is, ha a külkereskedelmi egyenleg jelentős pozitívumot mutat. Ez a helyzet a magyar gazdaság utóbbi két éves külkereskedelmi egyenlege esetében is. 2008-tól kezdve a magyar export minden évben nagyobb volt, mint az import, azaz a külkereskedelmi mérleg egyenlege minden évben pozitív volt. Ennek eredményeként halmozódott fel 2016-ra a GDP 10 százalékát megközelítő egyenleg. Az aktívum 2017-2018-ban bekövetkezett csökkenése ellenére a külkereskedelmi egyenleg 2018. végén is pozitív volt, sőt meghaladta a GDP 4 százalékát.

A külkereskedelem jelentős többletét finanszírozási oldalról az alapozta meg, hogy a nem pénzügyi vállalatok szektora, valamint a háztartási szektor felhalmozási kiadásai a globális pénzügyi válság hatására lecsökkentek, mindkét szektor nettó hitelnyújtóvá vált, és az elemzett időszak egészében az is maradt. Ugyanakkor a háztartások megtakarítási hajlandóságában 2016-tól lényeges változás állt be. A kényszer-hiteltörlesztés 2015-re befejeződött, a lakossági beruházások élénkülnek, a háztartások egyre több hitel vesznek fel, és fogyasztásuk dinamikusan nő. Ennek következtében a háztartási szektor nettó hitelnyújtó pozíciója jelentősen mérséklődött, így már kevésbé képes hozzájárulni a pozitív külkereskedelmi egyenleg finanszírozásához. Ezt a folyamatot mutatja be az 1. számú ábra.

Milyen tényezők befolyásolták a magyar gazdaság növekedésének kiegyensúlyozottságát?

Az ábra adatai arra is rávilágítanak, hogy erős összefüggés áll fenn a lakásberuházások és a háztartások nettó hitelnyújtó képessége között, azaz a háztartások nettó megtakarításai ugrásszerűen megemelkedtek akkor, amikor a lakásberuházások visszaestek, és jelentősen mérséklődtek akkor, amikor a lakásberuházások felfutottak. Ez részben azzal függ össze, hogy a lakásberuházásra fordított összegek - értelemszerűen - mérséklik a megtakarításokat. Másfelől pedig azzal, hogy a lakásépítések számottevő mértékben hitelből valósulnak meg, a lakossági hitelfelvétel pedig csökkenti a háztartások nettó hitelnyújtó képességét. 2010 és 2016 között a lakáscélú hitelek állománya kb. 1800 milliárd forinttal csökkent, majd 2016 és 2018 között közel 500 milliárd forinttal nőtt. Az újonnan engedélyezett lakáscélú hitelek összege 2013-ban a 200 milliárd forintot sem érte el, ezzel szemben 2018-ban már 853 milliárd forintra nőtt, és nominálisan meghaladta a 2006-os és a 2007-es értéket. Igaz ebből az építésre és új lakás vásárlására felvett hitelek összege csak 153 milliárd forint volt. (KSH 2019/d 1-2. oldal).

A lakosság nettó hitelnyújtói pozíciójának gyengülése az egyik olyan tényező, amelyet a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés szempontjából figyelembe kell venni. A nem pénzügyi vállalatok szektora tartósan nem lehet nettó hitelnyújtó, mivel a gazdasági növekedés érdekében megtakarításait célszerű befektetnie. Ezért a külkereskedelmi egyensúly megőrzése azt kívánja meg, hogy a közszféra túlköltekezése megszűnjön.

A gazdasági növekedés kiegyensúlyozottsága szempontjából a másik kockázati tényező a kereseteknek a munkatermelékenység növekedését meghaladó ütemű emelkedése. A 2010-es évtized elejének gazdasági konszolidációjához jelentősen hozzájárult a reálkeresetek és a reáljövedelem csökkenése. 2016-tól kezdve azonban a keresetek növekedése lényegesen felgyorsult (lásd a 2. számú ábrát).

Milyen tényezők befolyásolták a magyar gazdaság növekedésének kiegyensúlyozottságát?

A keresetek dinamikus növekedése eddig jótékony hatással volt a gazdasági növekedésre, mivel hozzájárult a háztartások fogyasztásának és felhalmozásának az emelkedéséhez, miközben a háztartások nettó hitelnyújtói pozíciója még mindig jelentős maradt. A keresetek dinamikus növekedése egyúttal gyengítette a külföldi munkavállalás vonzerejét is. Az eddig megvalósult béremelkedések - egy lemaradás utáni - bérfelzárkóztatásnak tekinthetőek, és ily módon nem veszélyeztették a magyar gazdaság versenyképességét sem.

A jövőre nézve azonban kockázatot jelent, ha az átlagkeresetek növekedése tartósan meghaladja a munka termelékenységének az emelkedését, mivel ez együtt jár a fajlagos munkaerőköltségek növekedésével, és ezzel az inflációs nyomást okoz. Természetesen ezt más tényezők és intézkedések hatása részben vagy egészben semlegesítheti. Az átlagkeresetnek a termelékenységet meghaladó emelkedése a munkajövedelmek dinamikus növekedését vonja maga után, amely a fogyasztási javak iránti keresletet is növeli, aminek inflációs szívó hatása van, illetve a fogyasztás gyors ütemű bővülése az importcikkek iránt támaszt pótlólagos keresletet. Ez a hatást a lakossági megtakarítások ösztönzésével - például a kamatbevételek adójának mérséklésével vagy elengedésével - lehet ellensúlyozni. Az ebből eredő költségvetési bevétel-kiesést ellentételezheti, hogy az alacsonyabb infláció következtében a költségvetés kamatkiadásai is alacsonyabbak lesznek. Ugyanakkor ebből a szempontból sem lenne célszerű a lakosságnak nyújtott hitelek gyors felfutása, mivel az felhajtaná a keresletet, és ezen keresztül az inflációt is.

A fajlagos munkaerő-költségek növekedése rövidtávon rontja a vállalkozások jövedelmezőségét és versenyképességét, hosszabb távon azonban egy hatékonyságot növelő alkalmazkodási kényszert jelent. Magyarországon általános az egyetértés abban, hogy az ország versenyképességének kulcskérdése a termelékenység növelése. A munkabérek dinamikus növekedése éppen erre ösztönöz: egyfelől azáltal, hogy a munkaerő a magasabb béreket megfizetni tudó, azaz a termelékenyebb munkahelyek felé áramlik, másfelől azáltal, hogy kifizetődővé teszi a munkaerőnek technikával történő helyettesítését. A versenyszférában összességében az ehhez szükséges források is megvannak, mert az elmúlt 10 évben a nem pénzügyi vállalkozások nettó hitelnyújtókká váltak. Következésképpen komoly forrásokkal rendelkeznek a szükséges befektetésekhez. A munkának tőkével történő helyettesítése a munkaerőhiány megszüntetésének is a leghatékonyabb eszköze. A munkaerőhiány mérséklődése pedig ismét normál mederbe terelné a keresetek növekedését.

E forgatókönyv mellett kockázatot elsősorban a köztulajdonú, közszolgáltató gazdasági társaságok helyzete jelent, amelyeknek a munkaerő-megtartó képessége már jelenleg is gyenge, és csak korlátozottan rendelkeznek saját forrásokkal a bérek nagyobb mértékű emeléséhez, illetve a munkaerőt kiváltó beruházásokhoz. A helyzetük javítása ezért a vállalati szinten végrehajtható intézkedések mellett kormányzati szintű intézkedéseket is igényel. Ugyanakkor a közszolgáltató szervezetek - a nemzetközi jó gyakorlatot követve - még jelentősebb szerepet vállalhatnának a munkaerőpiacon a hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatásában. Az ÁSZ egy közelmúltban nyilvánosságra hozott elemzése is rámutatott arra, hogy Magyarországon a gazdasági aktivitás elsősorban a hátrányos helyzetben lévő rétegekben (iskolából lemorzsolódó fiatalok, megváltozott munkaképességűek stb.) növelhető. Az ő munkaerő-piaci integrációjuknak egy lehetséges területe a közszolgáltatás lenne.

A nominális béremelések ütemének mérséklése érdekében mérlegelendő, hogy a szociális partnerekkel nem lenne-e célszerűbb alacsonyabb bruttó béremelésben megállapodni, és a személyi jövedelemadó további mérséklésével járulni hozzá a nettó bérek kívánatos szintű növeléséhez. A személyi jövedelemadó mérséklése elősegítené a gazdaság további kifehérítését, és ezáltal - legalább részben - megteremtené az adókulcs mérséklésének a költségvetési fedezetét is.

A közszféra béreinek dinamikus emelése rontja a költségvetés egyensúlyi helyzetét. Visszafogott béremelés esetén viszont folytatódna az elvándorlás a közszféra olyan területeiről, ahol ez elmélyíti a munkaerőhiányt és rontja a közfeladatok ellátásának színvonalát. Következésképpen a költségvetési szférában is szükség van olyan intézkedésekre, amelyek a kifizetendő bértömeg csökkenése irányában hatnak. Ezek egyfelől a szerkezeti, intézményi átalakítások révén elérhető megtakarításokat jelentik, másfelől az intézmények szintjén szükséges meghozni a hatékonyságot javító intézkedéseket. Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tapasztalatai alapján erre még sok lehetőség kínálkozik, mivel a költségvetési szervek nagy része még el sem kezdte a teljesítmények mérését, teljesítménymenedzsment kialakítását. Hosszabb távon a közszférában is a technikai, technológiai fejlesztések, a - munkafolyamatok újraszervezésével megalapozott - digitalizáció teremti meg a munkatermelékenység és a hatékonyság növelésének feltételeit. E hatékonyságjavító intézkedésekkel teremthető meg a fedezete annak, hogy a bérfelzárkóztatási intézkedések megfelelő ütemben folytatódjanak a közszféra kiemelt területein.


dr. Pulay Gyula az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője


Felhasznált irodalom:

Központi Statisztikai Hivatal (2019/a): 3.1.20. Hozzájárulás a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez (felhasználási oldal), előző év azonos időszakához viszonyított indexekből számítva. http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qpf009a.html (letöltve: 2019.07.02.)

Központi Statisztikai Hivatal (2019/b): 3.1.20. A háztartási szektor bruttó jövedelme és a jövedelmek felhasználása (1995-) [folyó áron, milliárd Ft] (Letöltve: 2019. 07.05.) https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt005c.html

Központi Statisztikai Hivatal (2019/c): 2.1.53. Reálkeresetek alakulása (1992-). https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli042.html (letöltve, 2019.06.27.)

Központi Statisztikai Hivatal (2019/c): Lakás, lakáshitelezés, 2018. Statisztikai Tükör 2019. április 15. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/lakashitel/lakashitel1812.pdf (letöltve: 2019. július 4.)

Állami Számvevőszék (2019): Elemzés az alacsony gazdasági aktivitású társadalmi csoportok aktivitási rátája növelésének lehetőségeiről. https://asz.hu/storage/files/files/elemzesek/2019/20190109_agat.pdf?ctid=1271 (letöltve: 2019.06.03.)

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra