Tanulmányok, előadások

Ronald Coase - itt és most

2014. március 18. 07:30:01

Ronald Coase szerint a közgazdászokra az igazán érdekes kérdések az intézmények - vagyis a társas játékszabályok - középső szintjén várnak. Súlyos tévedés, pontosabban tudatlanság azt hinni, hogy a piacgazdaság intézményei triviálisak, és elintézhetők az olyan sommás állításokkal, mint hogy „magántulajdonra és szerződéses szabadságra van szükség". Mike Károly, a Hétfa kutatóintézet közgazdászának írása.

Coase megközelítésében az alapvető közgazdasági jelenség, amelyre a kapitalizmus elmélete épülhet, nem a verseny, hanem az együttműködés. A verseny rendkívül fontos ugyan, de csak egyik oldala az együttműködés szabadságának. A kívánatos cél nem a verseny tökéletessége, hanem az értékteremtő együttműködés köreinek kiterjesztése. Így a verseny és az árkoordináció annyiban hasznos, amennyiben segíti az értékteremtő együttműködést.

A standard közgazdasági modellek adottnak veszik a piac megfelelő működését biztosító társadalmi-jogi környezetet, és olyan összefüggéseket vizsgálnak, amelyek ezen az intézményi közegen belül érvényesek. Ha azonban az intézmények hiányoznak, ezek megfelelő kialakítása válik elsőrendű kérdéssé.

Coase elmélete és az intézményi elemzés elsősorban az olyan országok számára hasznos, amelyekben nem történeti adottság a kapitalizmus - evolutív módon létrejött, jól működő - intézményrendszere, vagyis a tanácsait nekünk, magyaroknak is érdemes lenne megfogadnunk.

A téma részletes elemzése itt érhető el.

 

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra