Így lehet a tőzsdén megkeresni az éves magyar GDP-t
2018. márc. 8., csütörtök, 08.46.01 CET

Több mint 130 milliárd dollárnyi nyereséget ért el a húsz éve működő norvég állami befektetési alap 2017-ben, amivel nem csak, hogy átlépte az 1000 milliárd dolláros vagyont, de egy év alatt akkora többletet termelt, mint amekkora egész Magyarország éves GDP-je.



Az olaj- és gázkitermelésből származó állami bevételekből táplált norvég vagyonalap 2017-ben 14 százalékos, azaz 131 milliárd dolláros nyereséget ért el (az egyes évek hozamait lásd a lenti ábrán). A nyereség döntő részét az alapban lévő részvények szállították, melyek 20 százalékos felértékelődést mutattak 2017-ben, szemben az alapban lévő kötvények 3 és az ingatlanok 8 százalékos hozadékával. A legjobban a technológiai rézvények - Apple, Microsoft, Amazon - szerepeltek, melyek 2017-ben jellemzően 40 és 60 százalék közötti emelkedéssel járultak hozzá az alap teljesítményéhez.


A norvég polgárok gondtalan jövőjét biztosítani hivatott alap tovább készül növelni részvénykitettségét, vagyis hiába a 2018 első heteiben elszenvedett tőzsdei visszaesés - az amerikai S&P 500 például mintegy 10 százalékos korrekciót mutatott be -, a norvégok továbbra is hisznek a részvényekben. Beszédes statisztika, hogy az alap világszerte több mint 9000 részvénytársaságban rendelkezik tulajdonrésszel, és a teljes részvényállomány mintegy 1,4 százalékát birtokolja.


Az eredeti elemzés itt érhető el.