Ismert, hogy egy költségvetési szerv vagyongazdálkodásáról és jövedelmezőségéről pénzügyi beszámolójának eredményszemléletű dokumentumai adhatnak megbízható képet. E kép kinyeréséhez szükséges mutatószámrendszert és módszertant dolgozott ki az Állami Számvevőszék most nyilvánosságra hozott elemzése. Ennek alkalmazásával a költségvetési intézmények, az irányító szerveik, valamint az ellenőrzésüket végző szervezetek fel tudják tárni a vagyongazdálkodás kockázatait, illetve további adatok bekérésével képesek azt objektíven értékelni. Az eredményszemléletű adatok hasznosítását elősegítő elemzéssorozat következő eleme a jövedelmezőség alakulásának tárgyilagos értékeléséhez kínál majd módszertani hátteret. 

Jakovác Katalin – dr. Kádár Kriszta – Kistóth Krisztina – dr. Nagy Judit – dr. Pulay Gyula

A nemzeti vagyon az állami és önkormányzati közfeladatok ellátásának elsődleges infrastruktúráját képezi, közvetlen hatást gyakorol az ellátott közfeladat minőségére és hatékonyságára. A nemzeti vagyon hosszú távú védelme és a vagyonnal történő felelős gazdálkodás a köz érdekét szolgálja, ezért az a nemzeti vagyont kezelő szervezetek törvényi kötelezettsége. E követelmény teljesülésének vizsgálatához azonban az elemzett kört jellemző, reális és objektív adatokra, valamint a közszféra sajátosságait figyelembe vevő mutatószámokra és módszertanra van szükség.

2014. óta az államháztartás számviteléről szóló az 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet szerint az éves beszámoló részét képezi – a vagyoni helyzet és az eredményszemléletű bevételek, költségek, ráfordítások alakulását a pénzügyi számvitellel bemutató – mérleg, eredménykimutatás, és kiegészítő melléklet. Az eredményszemlélet beillesztése az intézmények gazdálkodásába, az általa biztosított többletinformációk alkalmazása a tervezésben, a monitoring során és az erre épülő döntéshozatalban előmozdítja az államháztartás pénzeszközeivel és a nemzeti vagyonnal történő szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodást, nagyobb átláthatóságot biztosít a vagyoni és jövedelmi helyzetre, a szervezet pénzügyi pozíciójára és ezzel támogatja a hosszú távú döntéshozatalt.

Az ÁSZ új elemzéssorozatának célja a költségvetési intézmények eredményszemléletű elszámolású adatainak értékelése. Az elemzések témái a vagyonmegőrzés, a jövedelmezőségre ható tényezők és a jövedelmezőség fenntarthatósága, valamint az eredményszemléletű elszámolások elemzési, döntési célú felhasználása a költségvetési szerveknél. 

A vagyonmegőrzés témájú elemzés a zárszámadás ellenőrzése során adatot szolgáltató intézmények közül ötvennek az 2019-2021. évek vonatkozásában készített eredményszemléletű beszámolóit, továbbá a szervezetek 2021. évi hatályos szabályzatait, szöveges beszámolóit használta fel. 

Az elemzés célja elsősorban olyan értékelési módszertan kialakítása volt, amellyel a költségvetési szervek vezetői, az irányító szervek és az ellenőrzést végző szervezetek a pénzügyi beszámoló eredményszemléletű dokumentumai alapján reálisan és objektíven tudják értékelni egy-egy költségvetési szerv vagyongazdálkodásának eredményességét, és azonosítani tudják a felmerülő kockázatokat. 

Az értékelési módszertan kidolgozásához első lépésben a versenyszférában alkalmazott, bevált módszerek, mutatók kiválasztása történt meg. 

Az ÁSZ korábbi ellenőrzési és elemzési tevékenysége során azonban világossá vált, hogy ezen módszerek és mutatószámok a központi költségvetés rendszerében korrekciók nélkül nem alkalmazhatók, mivel téves eredményre vezetnének, egyrészt a működés különbsége miatt, másrészt pedig azért, mert a költségvetési szervek nem tulajdonosai, hanem kezelői az állami vagyonnak. Az elemzés során éppen ezért egyrészt a versenyszférában alkalmazott mutatók korrigálására került sor, majd az elemzett körre kiszámolt korrigált mutatók továbbfejlesztése történt meg az ezeket torzító, kiugró tételek, anomáliák kiszűrésével, majd a mutatókhoz kockázatjelző értékek hozzárendelése történt meg.

Az elemzés során az is nyilvánvalóvá vált, hogy a vagyongazdálkodás egyes tényezői eredményességének értékeléséhez olyan részletesebb vizsgálatra van szükség, amelyhez a beszámoló adatai már nem elégségesek. Ezek elvégzéséhez az elemzés útmutatást ad a költségvetési szerv vezetője, az irányító szerv vagy a külső ellenőrző szerv részre. 

Az elemzés ráirányítja a figyelmet több mutatószám együttes alkalmazásának lehetőségére is. A mutatók kombinált alkalmazása az eszközpótlási mutató és a használhatósági fok együttes értékelése esetében hozott újszerű eredményeket.

Összességében 25 mutató kiválasztására került sor a vagyonmegőrzés, eszközpótlás, valamint a vagyonmegőrzési kockázatok azonosítása területén. A mutatók korrigálásának szükségességét az alábbiakban mutatjuk be néhány elemzési eredmény alapján. 

A vagyonmegőrzés alapkérdése az, hogy egy intézménynél egy adott időszak alatt csökkent-e a befektetett eszközök nettó értéke. Ezt a vagyonváltozási mutató fejezi ki. A központi költségvetési szervek azonban nem tulajdonosai, hanem kezelői az állam által rájuk bízott vagyonnak. Következésképpen az állam bármikor dönthet úgy, hogy a vagyon egy részét (például feladatváltozás miatt) egy másik szervezet kezelésébe adja. Nyilvánvaló, hogy a kimutatott vagyonnak az ebből eredő csökkenését helytelen lenne kockázatként értelmezni, egyrészt mivel ez a vagyonváltozás nem az intézmény vagyongazdálkodásának a következménye, másrészt, mivel ez a vagyon nem veszett el. Következésképpen a vagyonváltozás kockázatának elemzésénél a kezelt vagyon más intézményhez rendelését célszerű figyelmen kívül hagyni. Ezt igazolta az 50 intézmény mintáján végzett elemzés is. Ez ugyanis azt mutatta, hogy az elemzett intézményi körben és időszakban a nemzeti vagyonba befektetett eszközök változásán belül igen jelentős arányt képviseltek a vagyonkezelői jog változása miatti átadások és átvételek. A 2019-2021. években ezen a jogcímen történt az összes eszköz növekedés 14,9%-a és az összes csökkenés 57,9%-a. Az 50 intézménynél a vagyonkezelői jog átadásaiból eredő változásoktól megtisztított nettó érték növekedett, szemben a korrigálás előtti kis mértékű csökkenéshez képest. A korrigálás előtti és utáni mutatóértékeket az 1. sz. táblázat mutatja be:

Az elemzés során annak vizsgálatára, hogy az intézmény a hosszú távon használt eszközeit milyen arányban finanszírozza tartós, lejárat nélküli forrással, a kiindulópontot a versenyszférában alkalmazott a befektetett eszközök fedezettségi mutatója jelentette, amelynek számlálójában a szervezet saját tőkéje áll. A központi költségvetési szervek azonban jellemzően beruházásaikat nemcsak saját tőkéjük terhére, hanem állami vagy uniós támogatásból finanszírozzák, ami közgazdasági értelemben tartós forrásnak tekinthető. Az államháztartási számvitelben azonban a felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételeit halasztott bevételként kell kimutatni. Ezért indokolt az eszközfinanszírozás összehangjának értékelésekor a halasztott bevételeket is tartós forrásnak tekinteni, és azok összegével a mutató számlálóját korrigálni. Az 50 intézményt tartalmazó mintán végzett számításaink azt mutatták, hogy a három év alatt a korrigálás nélküli fedezettségi mutató az intézmények összességénél 100,3%-ról 86,9%-ra csökkent. Ez azonban tévesen jelzett kockázatot, mert a halasztott bevételekkel korrigált mutató már mindhárom év vonatkozásában 100% feletti értéket mutat. Ezzel a csoport szintjén biztosított volt az eszközök-források összhangja. Az eredményeket a 2. sz. táblázat mutatja be: 

A vagyongazdálkodás értékelésének fontos témaköre az eszközök pótlásának vizsgálata is, amelyet hosszabb (legalább hároméves) időszakra célszerű elvégezni. Az eszközpótlási igény az immateriális javak és tárgyi eszközök esetében számítható. Megmutatja, hogy a vagyon értékét hogyan befolyásolta egy adott időszak alatt bekövetkezett terv szerinti értékcsökkenés és az ezalatt végzett felújítási, beruházási tevékenység. Az eszközpótlási mutató pedig az adott időszak alatt elszámolt értékcsökkenés értékét veti össze a beruházási aktivitással. E mutató értéke a vizsgált 50 intézményből 7 intézmény esetében alatta maradt az 50%-os mértéknek, vagyis náluk a 3 év alatt a beruházási aktivitás nem érte el az elszámolt értékcsökkenés felét sem. 3 intézmény volt, ahol a beruházási aktivitás értéke jelentősen a 3 év alatt elszámolt értékcsökkenés értéke alatt maradt, miközben az eszközpótlási igény nagy volt. Esetükben az elmaradó eszközpótlás azt a veszélyt hordozza, hogy az eszközpark nem lesz biztonságos és/vagy működőképes.

Az immateriális javak, tárgyi eszközök használhatósága jelentősen befolyásolhatja a költségvetési szerv feladatellátási színvonalát, eredményességét, jövedelmezőségét. Az eszközpótlás, vagy annak elmaradása eredményét jól lehet mérni az eszközök állapotának, használhatóságának vizsgálatával. A használhatósági fok mutatót a tárgyi eszközök egyes csoportjaira célszerű számolni és változását több év átlagában, tendenciájában vizsgálni. Kedvezőnek tekinthető, ha a mutató minél közelebb van 100%-hoz. Kedvezőtlen ugyanakkor, ha a mutató folyamatosan csökkenő trendet mutat, ebben az esetben a jövőben megnövekedő karbantartási költségekre, gyakoribb meghibásodásokra lehet számítani. Az elemzés rámutatott, hogy az eszközök használhatósági foka mutatót jelentősen is növelhetik azok az eszközök, amelyek nem vesztenek értékükből. Előfordulhat, hogy egy központi költségvetési szervnek egy temető a legnagyobb értékű eszköze, a földterület után nem számol el értékcsökkenést. Mivel az eszköz az idő múlásával sem veszít értékéből, ezért használhatósági foka az eszköz kikerüléséig (pl. értékesítés) 100% marad. Erre azért kell figyelni, milyen egy ilyen eszközcsoport jelentősen javítja az eszközök átlagos használhatósági mutatóját, elfedve más eszközcsoportok elhasználódottságát. Indokolt ezért az ilyen torzító tényezők hatását is kiszűrni. 

A tárgyi eszközök egyes csoportjai használhatósági fokának alakulása az 1. sz. ábrán látható. Az elemzett intézmények összesített adatai a hosszú távú folyamatok romlását jelzik: a tárgyi eszközök használhatósági mutatója évről-évre csökkent (60,1%-ról 55,8%-ra), összességében 4,3 százalékponttal. Ugyanakkor az ábra azt is szemlélteti, hogy a tárgyi eszközökön belüli eszközcsoportokban más-más mértékű és irányú változások mentek végbe. Ez újfent a differenciált vizsgálat és értékelés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az Állami Számvevőszék elemzését teljes terjedelmében ide kattintva érheti el.