2022. április 19. 7:00

Helikopterpénz és alapjövedelem, vagy munkaalapú társadalom? - A munkabér, a segély, a hitel és a mennyiségi lazítás rövid története

A koronavírus-járványt követően – különösen mielőtt az infláció ennek az időszaknak egyik meghatározó tényezőjévé lépett elő – több válságkezelést célzó javaslat is szóbahozta az univerzális alapjövedelem lehetőségét, amelynek fedezetét a jegybanki pénzteremtés jelentheti. Az alábbi írás műfaja esszé, amely arra tesz kísérletet, hogy a helikopterpénzzel és az alapjövedelemmel kapcsolatos felvetések politikai gazdaságtani jelentését és következményeit ragadja meg. Nem spórolható meg, hogy az érték-, a munka- és a pénzteremtés történetébe is visszaillesszük ezt az alapvetően elosztási kérdésként bemutatott javaslatot. A helikopterpénz ebben a fénytörésben az extenzív növekedés egyik új paradigmájának látszik, amely első pillantásra pénzügyi innováció, azonban paradox módon az érték inkább prekapitalista képzetével mutat rokonságot. A helikopterpénz emellett olyan munkabért helyettesítő transzfer, amely nem ad választ a munka helyén megjelenő társadalmi és szimbolikus űrre. Szociális eszközként tűnik föl, miközben csak termelés és fogyasztás globális kettéválasztásán nyugodhat. A helikopterpénz a mennyiségi lazítás folytatása más eszközökkel, amely kendőzetlenül mutatja meg a pénzteremtés motivációit. Az ’érték munka nélkül’, a ’gazdaság ember nélkül’ gondolatkísérletének nyitánya. (Pénzügyi Szemle 2022/1.)

Vargha Bálint Tamás

A munkabér történelmileg egyik legjelentősebb funkciója, amellett, hogy adott szinten biztosítja a munkaerő-tulajdonosok önújratermelését – ahogy ezt a fogyasztáson keresztül teszi. A munkaerő a kapitalizmus klasszikus változatában szükségképpen fogyasztóként is megjelenik: nem csupán értéket állít elő, de az előállított érték iránti kereslet alanyaként is színpadra lép, így nélkülözhetetlenül járul hozzá ahhoz, hogy az érték értékesüljön.

A kapitalizmusnak ezt az első pillantásra önfenntartó, körbeforgó, dialektikusan összekapcsolt módon dinamikus természetét ismerhetjük fel Schumpeter, Marx vagy akár Keynes elméleti belátásaiban. Ezen elképzelésekben közös, hogy az érték (vagy gazdasági növekedés) – amely előáll – a termelési viszonyokon belülről jön létre, legyen annak központja a produktív munka vagy az entreprenőr innovációja.

Abra_belso


A kapitalizmus második világháborút követő nyugati változatában a munkaerő termelő és fogyasztó dimenziója jó ideig kéz a kézben jár. Míg az egyes munkaadó, a tőkés a bérek alacsonyan tartásában érdekelt, a kollektív tőkés (amelynek érdeke az államban ölt testet) már a bérek ésszerű mértékű növelésében. Ennek történeti formái az érdekegyeztetés, a béralku, és kihordozója a nyugat-európai keynesi-elveken (is) nyugvó jóléti állam. Az, hogy az ipari munkásságra fogyasztóként is szükség van, indokolja a kapitalizmus jóléti formáját és egyben a társadalmat pacifikáló megoldás is.

A munkabér hanyatlása

Ezt a klasszikus típust több, egymással párhuzamos jelenség rendezi át. Az egyik tendencia, – amely jelenünkig elnyúlik – az, hogy a technológiai fejlődés, az automatizáció átalakítja a munka szerkezetét, a munkaköröket, így a munkaerő egy része feleslegessé válik. Munkát nem végezvén a populáció egy része munkabérre sem jogosult, így nem vehet(ne) részt a fogyasztásban sem. A másik történelmi tendencia az, hogy egyes produktív (például ipari és így környezetszennyező) munkák egy része a globális perifériákra, az alacsonyabb munkabér környezetébe települ át. Így megint csak kiesik a kapitalizmus centrumában a munkabér, és ilyen módon a fogyasztás egy része is. Bár ezt értelemszerűen a harmadik világban megjelenő munkaerő-fogyasztó részben pótolhatja, alacsonyabb bérszínvonala és eltérő fogyasztási profi lja miatt teljes mértékben mégsem léphet a helyébe. Emellett a második világháborút követően a nyugati társadalmak demográfiája és az amerikai álom viszonylagos sikere is közrejátszott abban, hogy a fogyasztás súlya a centrumban átalakuljon: A bérből élők megtakarításai egyfelől egyre inkább emelkedtek, másfelől a lakosság öregedése következtében szélesedett is a tipikusan megtakarító pozícióban lévők csoportja.

A világgazdaság centrumában ennek nyomán kieső fogyasztás visszapótlására – a teljesség igénye nélkül – több történeti/elméleti modell is kínálkozik:

  • segély,
  • hitel,
  • mennyiségi lazítás,
  • helikopterpénz, alapjövedelem.



Vargha Bálint Tamás az Állami Számvevőszék elemzője

...

A teljes tanulmány itt olvasható, a Pénzügyi Szemle legújabb száma itt érhető el.