2021. november 04. 17:00

Konferenciával emlékezett meg a 10 éves Alaptörvényről az ÁSZ

Az Alaptörvény elfogadásának 10. évfordulója alkalmából rendezett online szakmai konferenciát az Állami Számvevőszék 2021. november 4-én, melyen előadást tartott Dr. Báger Gusztáv, a Magyar Nemzeti Bank elnöki tanácsadója, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke. Az esemény fővédnöke Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, akinek köszöntőjét Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke osztotta meg a résztvevőkkel. 


Az előadások fókuszában az Alaptörvény közpénzügyekre, illetve az ÁSZ intézményi feladatkörére gyakorolt hatása állt, főként azzal a céllal, hogy az elmúlt tíz esztendő kiemelkedő, a közpénzügyek területén elért eredményeit összefoglalja, illetve a megszerzett tapasztalatok és tudás megosztásával, e területen további fejlődést kezdeményezzen.

A konferencia nyitóelőadásában Dr. Báger Gusztáv rávilágított: „az állam akkor működik megfelelően, ha szolgálatát a közjó érdekében sokoldalúan teszi, ha megteremti a gazdaság számára a fejlődés feltételeit és a szükséges stabilitást". Kiemelte, hogy az eredményes kormányzati tevékenység az alkotmány, az államcélok dallamának végig hullámoztatása a döntéselőkészítési és a döntési folyamatokon, egészen a gazdaságpolitikai és költségvetési stratégiák kidolgozásáig. Dr. Báger Gusztáv előadásáról bővebben itt olvashat.

 

600x400_Bager


Domokos László, az ÁSZ elnöke felidézte: „tavaly ünnepeltük az Állami Számvevőszék jogelődje megalapításának a 150. évfordulóját. Büszkén írhattuk ki az évforduló évében használt logónkra, hogy az Állami Számvevőszék 150 éve a közpénzek őre. Ebből az utolsó közel 10 évben az Alaptörvény által rögzített jogi keretek között végezhettük a munkánkat. Az Alaptörvény rendelkezései lehetőséget és motivációt adtak arra, hogy feladatainkat még eredményesebben teljesítsük." – hangsúlyozta előadásában Domokos László. Kitért arra is, hogy a hazai jogszabályi hierarchia csúcsán álló Alaptörvényben az egyik legalapvetőbb változtatást a közpénzügyek tárgykörének alkotmányos szintre való emelése jelentette.

 

600x400_IMG_8567


Dr. Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke arról szólt, hogy a hazai pénzügyi stabilitás megteremtésének és őrzésének, a fenntartható gazdasági növekedés elérésének, valamint a pandémia elleni sikeres küzdelemnek - legújabban pedig a gazdaság gyors növekedést hozó fordulatának - miként lehetett és lehet hozzájáruló segítője az Alaptörvény közpénzügyi szempontból legjelentősebb rendelkezése, az ún. államadósság-szabály, valamint a költségvetési stabilitás szabályainak betartása kapcsán milyen szerep hárul a Költségvetési Tanácsra.

Dr. Kandrács Csaba a Magyar Nemzeti Bank alelnöke ismertette, hogyan járult hozzá az MNB a magyar gazdaság stabilitásának biztosításához. Kiemelte, hogy az előző évtizedben a szervezet számos programot hajtott végre, amelyek hozzájárultak az árstabilitás eléréséhez és a fenntartható növekedéshez. Az intézkedéseknek köszönhetően a 2020-as járvány idején Magyarország megfelelő gazdaságpolitikai mozgástérrel és stabil fundamentumokkal rendelkezett.

Dr. Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnöke elmondta, hogy az alkotmány mindig különleges szerepet tölt be egy nemzet életében: meghatározza az alkotmányos berendezkedés kereteit, a legfontosabb állami intézményeket, illetve az állam és az állampolgárok közötti viszonyrendszert. Ez a nemzet életének kereteit meghatározó alapvető politikai és jogi dokumentum a távlatokba kell, hogy tekintsen.

A konferencián elhangzottakról bővebben itt olvashat.