2011. december 05. 16:23

PPKE-konferencia: a pénzügyi válság és ami mögötte van

"Nem a pénzügyi rendszer a hibás, de felelőssége vitathatatlan" - mondta Botos Katalin a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Heller Farkas Közgazdaság-tudományi Intézete által tartott, "A gazdaságpolitika színterei" című konferencián.
Kádár Béla

Kárád Béla a „Gazdaságpolitikai útkeresés a jelenlegi világgazdasági és hazai mozgástérben" című előadását a jelenleg is tartó gazdasági válság néhány kiemelkedően fontos nemzetközi vonatkozását vázolta fel. Az előadó az Euro-atlanti térségben zajló negatív gazdasági folyamatok egyik okaként a napjainkban is zajló globális gazdasági súlypont áthelyeződést jelölte meg. Ez alapvetően kétféle képen hatott és hat ma is a világgazdasági folyamatokra. Az utóbbi évtizedben jelentősen megnövekedett ázsiai (pontosabban Kínai) kereslet a nyersanyagok piacán - a piaci mechanizmusokat követve - jelentősen megemelte azok beszerzési költségeit. Ez inflációs nyomásként jelentkezett az Euro-atlanti övezetben. Az ázsiai gazdasági fellendülés másik hatása a munkapiacon jelentkezett. A hatalmas mennyiségben rendelkezésre álló szakképzetlen ázsiai munkaerő megjelenése a piacon jelentős mértékben leértékelte a szakképzetlen munkaerő értékét globálisan. Az előadó szerint a gazdasági súlypont áthelyeződés - többek között a fenti hatásmechanizmusok révén - jelentős befolyással bírt az Euro-atlanti térség gazdasági és társadalmi folyamataira, amelyek et aztán végül a pénzügyi rendszer tükrözött vissza.

Kovács Árpád

Kovács Árpád „Az államháztartás jelenlegi stratégiai kérdései Magyarországon" című előadása a fenntarthatóság kérdéskörén keresztül közelíti meg a címben megjelölt témát. Az előadó kiemeli, hogy világunkban egyszerre van jelen integráció és dezintegráció. Ez a két ellentétesen ható erő pedig rávilágítja a figyelmet arra, hogy a társadalmi-gazdasági térben számos érdek van jelen egyszerre. Az ország fenntartható fejlődési pályán tartása ezért a mindenkori kormányzástól függ - pontosabban fogalmazva a kormányzat azon képességétől, hogy hogyan képes harmonizálni különböző érdekeket, függetlenül attól, hogy azok országon belüliek vagy éppen azon kívüliek. Stratégiai kérdés egyrészről, hogy mindennek érdekében mennyiben tud a kormányzat szabályozóként a társadalmi-gazdasági működéshez keretet adni, ugyanis a jó célok - legyenek azok bármennyire korszakalkotók is - rossz eszközökkel nem érhetőek el. Másrészről kulcskérdés az is, hogy a társadalmi ellátórendszerek, csak úgy, mint az államháztartás és a közszféra szerveinek teljesítménye hozzáadott értéket képviseljen. Végül, de nem utolsó sorban, az államnak gazdasági szereplőként is sikeresen kell együttműködnie a magánvállalkozásokkal. Az előbb említett stratégiai kérdésekre csak akkor képes a mindenkori kormányzat megfelelő választ adni, ha felismeri és tevékenysége során figyelembe is veszi mind az endogén, mind pedig az exogén jellegű ko rlátokat.

Botos Katalin

Botos Katalin „A jelen válság gazdaságpolitikai gyökerei: Törésvonalak" című előadását a pénzügyi válságért felelősnek tartott pénzügyi rendszer kritikájával nyitotta meg: „Nem a pénzügyi rendszer a hibás, de felelőssége vitathatatlan.". Hangsúlyozta, hogy a válságra úgy kell tekinteni, mint egy folyamat végkifejletére, amelyben számos tényező egyszerre játszott szerepet. Három fő tényezőt emelt ki, amelyeket törésvonalaknak nevezett. Az első ilyen törésvonal az Egyesült Államokban jelentkező jövedelem különbségek. Az átlagos jövedelmű dolgozókhoz képest a felsőbb bérosztályokba tartozó alkalmazottak bére ugyanis sokkal jobban nőtt, mint az átlagos (medián) jövedelmű dolgozóké. Ennek okaként azt a hiányt jelölte meg, amely a magasan képzett munkaerő piacán jelentkezett - ez közvetve az Egyesült Államok oktatási rendszerének hiányosságaira utalt. A fogyasztási szint mértékének fenntartása érdekében az amerikai kormányzat kedvező hitellehetőségeket biztosított mind a középosztálynak (amely jövedelme már régóta stagnált), mind pedig az alsóbb rétegeknek („let them eat credit"). Utóbbiaknál a hitel visszafizetésének biztonságos feltételei hiányoztak. Ezzel párhuzamosan a pénzügyi termékeknél jelentkező sorozatos innovációk a pénzügyi folyamatok átláthatatlanságát eredményezték.

A nemzetközi kereskedelem hatására a fizetési mérlegek egyensúlytalansága állandósult. Kialakultak a strukturális adós-hitelező országok, méghozzá úgy, hogy a fejlődő országok finanszírozták a fejletteket. Az Ázsiában végbemenő deviza-felhalmozás, amelyet export orientált gazdasági berendezkedé se tett lehetővé, végül - a devizatartalékok kihelyezésén keresztül - túlfűtötte a hitelkeresletet.

A harmadik törésvonalat az eltérő pénzügyi rendszerek találkozása jelenti. Az angolszász és kontinentális pénzügyi rendszer találkozása során például a két rendszerben meglévő gyengeségek erősödnek fel. Legjobb példa erre az angolszász rendszer intézményeibe - többek között a minősítő cégekbe - vetett túl nagy bizalom, amely hatalmas károkat okozott a kontinentális pénzügyi rendszernek. Másik, fejlett ország - fejletlen ország dimenzióban vizsgálva a kérdést pedig azt láthatjuk, hogy míg korábban a fejlett országok tőkekivonása okozott válságot a fejletlenebb országokban, addig 2008-ban ez fordítva történt: a nettó exportőr (elsősorban fejlődő) országok vonták ki a likviditást a nemzetközi piacról.

Csaba László

Csaba László „A válság és (félre)kezelése az EU-ban" című előadásában kritizálta, hogy a válságot az Unió kormányai még mindig a klasszikus keynesi módon próbálják meg kezelni. Az előadó azonban kiemelte, hogy a jelenlegi válság eredendően szerkezeti és szabályozási kérdésekből adódott, így minden, a kereslet bővítésére vonatkozó megoldás csupán a probléma ideiglenes elfedésére volt alkalmas. A nemzeti költségvetésekből finanszírozott kereslet ösztönzés ugyanakkor megsemmisítette egy évtized fiskális törekvéseit (az Európai Unióban a konvergencia kritériumok teljesítését) és felszínre hozta a pénzügyi egyensúlyhiány szerkezeti okait is. Mivel gyökeres változásra utaló jelek egészen 2011 közepéig elmaradtak, a piacok bizalma megrendült.

Az előadó érintette a görög válságot is, illetve annak tragikomédiába illő kezelését. Szerinte ugyanis ez az Európai Unió politikai fölépítményének a gyengeségét jelezi - a Liszaboni Szerződés alapján az Unióban a kormányközi kapcsolatok érvényesülnek a szupranacionális megközelítés helyett. Hozzátette azonban, hogy ez nem okozója a válságnak, csupán jelzi a mélyben fekvő gondok megoldatlanságát.

Győrffy Dóra

Győrffy Dóra „Rövid-távú döntések és hosszú-távú következmények: bizalmatlanság és gazdaságpolitika" című előadásában a bizalom és gazdaságpolitikai döntéshozatalra gyakorolt hatását vizsgálja. Fő megállapítása, hogy az intézményrendszerbe vetett bizalom hiányában a szabálykövetésre való hajlam csökken, ami növeli a bizonytalanságot és így lerövidíti a döntések időtávját. A szavazatszerzés kényszeréből adódóan a politikai osztály szintén rövid-távra tervez, melynek hosszabb távú következményei az eladósodás, a növekvő volatilitás és a periodikus pénzügyi válságok. Az előadás az Európai Unió nyugati és keleti felének tapasztalatai alapján nem csupán illusztrálja az elméleti megállapításokat, hanem bemutatja azt is, hogy a társadalomban elengedhetetlenül jelen kell lennie a fékek és ellensúlyok rendszerének, hogy a bemutatott összefüggések ne érvényesüljenek, azaz az intézményi bizalmatlanság ne feltétlenül vezessen pénzügyi egyensúlytalanságokhoz. Az elméleti és empirikus áttekintésből adódó fő következtetés, hogy a pénzügyi fenntarthatóság nem kezelhető pusztán számszaki kérdésként - az intézményi bizalom megerősítése a fenntartható pénzpolitika egyik feltétele és ezért a válságellenes intézkedések fontos eleme kell(ene), hogy legyen.

Vígvári András

Vígvári András „A gazdaságpolitika lokális színterei" című előadásában összefoglalta helyi önkormányzati rendszerek fejlődését, szerepének változását egészen napjainkig, majd kitért a magyar sajátosságokra is. A fiskális föderalizmus első generációs elmélete (TOBM modell) azt mondja, hogy a klasszikus kormányzati funkciók közül az alsóbb szintű kormányzatok feladata az allokáció (a helyi közjavak és más lokális kollektív javak biztosítása). A 70-es években végbemenő paradigmaváltás eredményeként elkezdődött a közfeladatok erős centralizációja a New Public Management által hirdetett DPM típusú közszektor reformok keretein belül. Ezzel párhuzamosan a folyamat az állami szerepvállalás visszafogásából adódó különféle társadalmi konfliktusok decentralizálását valósította meg (helyi feladatellátás köre szélesedett). A decentralizált feladatok költségeit a központi kormányok nem 100%-os mértékben térítették meg a helyi önkormányzatoknak, így az ebből adódó „hatékonysági nyereséget" jellemzően a központi kormányzatok realizálták.

Halmosi Péter

Halmosi Péter „Az önkormányzatok finanszírozásának fenntarthatósága: feladatok és források" című előadásának fókuszában a megváltozó 1990. évi LXV. (Önkormányzati) törvény állt. Az előadó szerint a legfontosabb kérdés az új Önkormányzati törvénnyel kapcsolatban az, hogy milyen keretet biztos ít az önkormányzati feladatellátásnak - pontosabban fogalmazva, miként teremti meg az új törvény az egyensúlyt a lokálisan jelentkező feladatok és azok finanszírozása között. Az előadó hozzáteszi, hogy a jövő évben hatályba lépő törvény a gazdálkodást tekintve kevés releváns elemet tartalmaz. Pozitívumként értékeli azonban, hogy a képviselő-testületek feladatait és felelősségét pontosabban definiálják, valamint, hogy megerősítik a pénzügyi bizottságok jogait, amelyek így indokolt esetben az önkormányzat könyvvizsgálójához vagy akár az Állami Számvevőszékhez is fordulhatnak. További előnyként említi, hogy a döntés-előkészítő apparátust - a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan - a törvény hatálybalépését követően nem kell minden településen önállóan fenntartani. Záró gondolataiban az előadó egyrészről üdvözli az önkormányzatok fokozottabb ellenőrzését, de figyelmeztet, hogy ezzel párhuzamosan az önállóságuk is csökken. Másrészről pedig rávilágít arra, hogy az önkormányzati rendszer deviza adóssága jelentős tétel, mégsem foglalkoznak vele kellő mértékben.

Mellár Tamás

„A gazdaságpolitika lehetőségei és korlátai a jelenlegi helyzetben" című előadásában Mellár Tamás kifejtette: a kormány jól érzékelte, hogy a külső és belső gazdasági körülményeket figyelembe véve teljes megújulásra, a gazdaságpolitika gyökeres átalakítására van szükség. Az új gazdaságpolitika alapvető céljai 4 pontba foglalhatók össze: 1, Reorientáció, azaz elszakadás a mainstream közgazdaságtantól, 2, A foglalkoztatás növelése, 3, A hazai vállalkozások támogatása, 4, Az állam gazdasági szerepvállalásának erősítése. Mellár Tamás kifejtette, hogy a célok megvalósítását célzó programok - egykulcsos szja, bankadó, különadók, nyugdíjrendszer átalakítása, Széll Kálmán Terv, Új Széchenyi Terv - csak részleges sikereket értek el. A szakember hangsúlyozta, hogy az intézkedések elsősorban azért nem hozták meg a várt eredményt, mert a magyar gazdaság nem produktív és nem versenyképes. Amíg itt nem lesznek érdemi, középtávú változások, addig a rövid távú válságkezelő intézkedések sem lesznek sikeresek.

Kőrösi István

„A szociális piacgazdaság múltja, jelene, jövője" című előadásában hangsúlyozta, hogy a 2008-09-es válság nyilvánvalóvá vált, hogy az állam gazdaságpolitikai szerepének átfogó átértékelésére van szükség, különösen a társadalmi elvárások és hatások figyelembe vételével és egy tartós versenyképességen alapuló, fenntartható fejlődést biztosító teljesítményorientált rendszer kialakításával. A XXI. Század elején Európának kettős kihívással kell szembenéznie: 1, az USA technológiai, pénzügyi, stratégiai fölényével, és 2, a harmadik világ növekvő versenyével. Mi lehet a válasz? A fenntartható fejlődés és a pénzügyi egyensúlytalanságok egyidejű, megfelelő kezelése, ami az állam gazdasági szerepvállalásának ésszerű, célszerű átalakítását és a szociális piacgazdaság új, működőképes XXI. Századi variánsának kialakítását igényli, s benne a jóléti ellátó rendszerek alapvető reformját.

Katona Klára

„A humán tőke szerepe a tőkepiaci versenyképesség fenntartásában" című előadásában kifejtette, hogy a külföldi működő tőke (FDI) egy hazai megtakarításokkal csak korlátozott mértékben rendelkező ország számára adott esetben az egyetlen kivezető út lehet. A külföldi tőke megjel enése egy országban akkor hatékony, ha a befogadó gazdaságra gyakorolt hatása pozitív. A releváns irodalom az FDI hatásmechanizmusa vonatkozásában a termelékenységnövekedést és a technikai tudás elterjedésének (un. Spillover hatás) mértékét tekinti mérvadónak. Mindkét lehetséges pozitív externália csak akkor következik be, ha a befogadó ország abszorpciós képessége ezt lehetővé teszi. Ez utóbbi pedig a meglévő emberi erőforrás színvonalának függvénye.

Ohnsorge-Szabó László


Ohnsorge-Szabó László a „Jóléti állam a feltörekvő világban?" című előadásában kifejtette: a feltörekvő régiók meghatározó országaiban tudatosult, hogy a külső tényezőktől való függést a makrostabilizáció elvárt szintjének teljesítése révén lehet csak elkerülni. A korábbinál stabilitás-orientáltabb közpénzügyek a szubjektív jólét szempontjából is kívánatos. A jólétkutatásokból ugyanis ismert, hogy két egyébként azonos jövedelemmel rendelkező személy közül sokkal kevésbé elégedett az, akinek a korábbihoz képest romlott a helyzete. Ez utóbbi nem annyira, illetve nem csak a jóléti állam, mint a gazdasági válságot kezelő illetve felelős, stabilitásra törekvő, és ezen a módon, szélesebb értelemben jóléti elkötelezettség melletti állam melletti érv.

Báger Gusztáv

„A nemzetközi pénzügyi rendszer reformja: a G20-ak és a Nemzetközi Valutaalap szerepe" című előadásában rámutatott, hogy a globális válság tükrében a korábbinál is jobban kiütköznek a nemzetközi pénzügyi rendszer működésének hiányosságai, éppen ezért sürgető a globális irányítás hatékonyabbá tétele. Kiemelt figyelmet érdemel a G20-ak tevékenységének áttekintése és az IMF működésének értékelése, illetve a két vezető globális intézmény közötti munkamegosztás alakulása. Az IMF abban az esetben játszhatna központi szerepet a válságmenedzselésben, ha új jogosítványokat kapna, úgymint egyes országok gazdaságpolitikájának felülvizsgálati joga, vagy a globális tőkeáramlások felügyelete. Emellett szükség lenne az SDR-kibocsátás hasznosságának újrafelismerésére, valamint arra, hogy az I MF-kvótákat a feltörekvő országok megnövekedett gazdasági súlyának figyelembe vételével újra felosszák.

Botos Katalin - Botos József

A „Fenntartható társadalom - fenntartható nyugdíjrendszer" című előadásában Botos Katalin és Botos József egy pontrendszer alapján működő nyugdíjrendszer bevezetését javasolták. Az új rendszer figyelembe venné a nyugdíjba vonulók gyermekeinek számát - leegyszerűsítve, a gyermekek számával arányosan nőne a nyugdíj összege -, továbbá a gyermekek iskolai végzettségét is. Minél magasabb egy nyugdíjba vonuló gyermekének iskolai végzettsége, annál magasabb kifizetésre számíthatna az új rendszerben. A szakemberek hangsúlyozták az előadás során, hogy olyan nyugdíjrendszerre van szükség, ami visszahat a demográfiára, azaz ösztönzi a gyermekvállalást és az iskoláztatást. Az új rendszer nem lenne olyan nagyvonalú, mint a jelenlegi, hosszú távon azonban hatékonyabban működne.

Schlett András

Schlett András, „A nyugdíj- „közlegelők"tragédiája" című előadásában hangsúlyozta, hogy a közlegelő tragédiája megelőzhető a felparcellázással, azaz a magánosítással. Ez a '90-es években ígéretes lehetőségként vetődött föl a nyugdíjrendszerek esetében is. A megoldást sokan egy kötelező, magánpénztárak által működtetett pillér bevezetésében látták. Bár a privatizáció a tankönyvekben általában úgy szerepel, mint ami növeli a hatékonyságot és csökkenti a költségeket, a várakozásokat a magánpénztári rendszer csak kis részben igazolta. Valószínűleg ugyanez igaz az utóbbi időben nagy publicitást kapó svéd modellre is. A svéd rendszer alapvetés, hogy csak annyi nyugdíjat lehet kifizetni, amennyire megvan a járulékfedezet. A svéd rendszer a hagyományos felosztó-kirovó rendszer és a magánpénztári rendszer összes problémáját magában hordozza, így ugyanolyan mértékben van kitéve a politikai, gazdasági és demográfiai kockázatoknak. Így félő, hogy ha a járulékfizetési kedvet a tőkefedezeti rendszer nem tudta javítani, akkor erre a svéd rendszer sem lesz képes.

Szalai Ákos

Szalai Ákos a „Munkajog, mint (gazdaság-)politikai eszköz Magyarországon" című előadásában kifejtette, hogy a munkaviszony speciális szerződés, amelyet a polgári jogon kívül, a munkajog is sok kógens és diszpozitív szabállyal korlátoz. A magyar jog is meglehetősen sok ponton korlátozza a munkaadó és a munkavállaló együttműködését. Ilyen a minimális munkakörülmények előírása, a munkabalesetekért fizetett kompenzáció megkövetelése, a munkaadók ellenőrzési jogainak, lehetőségeinek korlátozása, egyes természetbeni juttatások megkövetelése, az elbocsátás korlátozása, a minimálbér- vagy a munkaidő-szabályozás, a túlóra kompenzálási módjának és mértékének előírása.

Mányó-Váróczi Violetta

Mányó-Váróczi Violetta, a „Válság előtt, válság után" című előadásában rámutatott, hogy az EU-s tagországok foglalkoztatáspolitikájának kialakítása, formálása alapvetően a tagállamok felelősségi körébe tartozott. Úgy vélték, hogy az 1957-ben aláírt Római Szerződéssel létrehozott EGK a gazdasági növekedésnek olyan lendületet ad, amely szinte a teljes foglalkoztatottsághoz vezet. Azonban a világban bekövetkezett események, a kedvezőtlenül alakuló demográfiai folyamatok, a kialakuló munkaerőpiaci egyenlőtlenségek, a 2008-as válság rávilágítottak az EU gazdaságának hiányosságaira, valamint arra, hogy a tagországoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk uniós szinten is a foglalkoztatási helyzet javítására.