Az energiaárak emelkedése miatt sokan hasonlítják a jelenlegi inflációs válságot a 70-es évek olajválságához, holott jóval több a hasonlóság a világháború utáni korral - írja elemzésében Scott Minerd, a Guggenheim vezető befektetési közgazdásza. A Marketwatch felületén megjelent írásban kiemeli: hiba a 70-es évek inflációjára túlzottan koncentrálni, amikor párhuzamot vonunk, akkor ugyanis
- a dollár aranyfedezetének megszűnése,
- a vietnami háború költségeinek előteremtése
- az amerikai jóléti társadalom magas költsége,
- és az olajembargó miatt megugró olajárak
- és az energiaválság együttesen okozták az árak megugrását.
Ehelyett sokkal több párhuzamosság fedezhető fel a második világháború utáni helyzettel, amikor többek között a gyártási problémák és a növekvő kereslet is megemelte az árakat.
Átmeneti vagy hosszan tartó infláció?
Az elemző ezért inkább az átmeneti infláció mellett érvel, melyet most a pandémia miatti leállások, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulása okoz, ami az 1946-48-as évekhez hasonlítható. (Az olajválság miatti magas árszint ezzel szemben a 70-es évek elejétől a 80-as évek elejéig tartott.)
A háború után a megugró kereslet, a hatósági árak eltörlése, és a forgalomban lévő pénz mennyiségének emelkedése miatt két év leforgása alatt 3,1 százalékról 20,1 százalékra emelkedett a pénzromlás az USA-ban. A Fed mérlege 1942 és 1945 között 300 százakékkal bővült, összehasonlításképp 2020 márciusa óta 100 százalékos volt ez az emelkedés.
A fogyasztói árak változása az USA-ban
Az infláció csökkenéséhez a gyártási láncolat, a kínálat helyreállása támogatta, a Fed pedig 1947-ben nem a rövid lejáratú államkötvények kamatához kötötte a kamatokat, hanem a piacra bízta az alakulást.
A monetáris politikát az árak, és a hitelek helyett a kínálat alakulására fókuszálták, aminek hatására a hozamgörbe ellaposodott, mérséklődött a hitelezés, és egy rövid recesszió után a tőzsdék már emelkedtek 1949 közepén.
A Növekedés.hu elemzése teljes egészében itt olvasható.