2021. július 23. 7:00

Minden tekintetben egyedülálló volt a koronavírus által kiváltott recesszió 

Minden idők leghosszabb gazdasági fellendülését zárta le, egyben a második világháború utáni időszak legrövidebb és legmagasabb munkanélküliségét eredményező recessziója volt a mostani.

Az amerikai NBER kutatóintézet közgazdászai legfrissebb jelentésükben adták hírül, hogy hivatalosan is kéthónaposnak minősítik a koronavírus válság által kiváltott recessziót, amely így 2020 áprilisában ért véget. Ezzel ez a gazdasági válság volt a második világháború utáni időszak legrövidebbje, ahogyan az a lenti ábrán is látható, két hónapos hosszával kilóg a korábbi, 6-18 hónapig tartó krízisek sorából. Az ábrán, melyet a Statista közgazdászai készítettek, a piros vízszintes sávok és a mellettük lévő számok hónapokban mérik a recessziók hosszát.

us_recesszio

Az ábrán lévő százalékos értékek ugyanakkor a mélyponton mért munkanélküliségeket jelölik, ebben a tekintetben pedig a koronavírus válság kiemelkedő: a mélyponton 14,8 százalékos munkanélküliséget mértek a statisztikusok, amely jóval meghaladja az eddigi csúcstartó, az 1982 novemberében végződő recesszió 10,8 százalékos rátáját. 

Az NBER kutatói hangsúlyozzák, hogy a koronavírus válság recessziója minden tekintetben eltér a második világháború utáni időszak többi gazdasági válságától. Itt ugyanis nem egy ciklikus krízist láthattunk, amely egy korábbi túlhevülő időszakot eresztett le, hanem egy nem várt esemény által kiváltott összeomlást. Ezek a válságok tipikusan hirtelen robbannak be, de ugyanilyen sebességgel tova is tűnnek, amiből az következik, hogy az okozott gazdasági károk helyreállása is jóval gyorsabb lehet a szokásosnál.

Az eredeti elemzés itt érhető el.