2021. október 20. 8:00

Tartósak a globális ellátási lánc zavarai

Az IMF számításai szerint a globális ellátási lánc zavarai erősödnek, különösen az Egyesült Államokban és Európában, aminek tartós ellátási zavarok és megugró infláció az eredménye.

A Statista által szerkesztett ábra mutatja 0-100-es skálán az ellátási zavarok indexét, ahol a magasabb értékek az ellátási zavarok erősödését jelzik. Jól látszik, hogy a koronavírus első fellobbanásakor hirtelen összeomlottak az ellátási láncok, majd 2020 során gyors talpra állás következett, amit 2021-ben újabb, most már jóval tartósabb zavarok követtek. Az ábra azt mutatja, hogy az ellátási zavarok stabilan jellemzőek az Egyesült Államokban és Európában, a tendencia pedig erősödő.

 

ellatasi_lanc_600


Az okok az IMF szakemberei szerint összetettek. Az oltások megjelenését követően egyrészről megerősödött a kereslet minden létező termék iránt, a kínálatban azonban tartós zavarok keletkeztek a továbbra is velünk lévő korlátozások és lezárásoknak, továbbá a munkaerőpiac zavarainak köszönhetően. Utóbbiakért maga a betegség és annak elhúzódó tünetei és az utazási korlátozások a felelősek.

Az IMF szerint az infláció 2021 végéig egészen biztosan emelkedő pályán marad és a fenti ellátási zavarok is csak 2022-ben enyhülhetnek majd a várakozások szerint. 

Az eredeti elemzés itt érhető el.