2012. április 17. 8:01

''Egy normarendszer szembesül egy ország helyzetével''

Hogyan működnek Magyarország szempontjából a nemzetközi pénzügyi intézmények? Tagok vagyunk, vagy ügyfelek az IMF-nél? Mi a Valutaalap vagy a Világbank érdeke, és mi Magyarországé? Mi idézheti elő a kapcsolatok megromlását? Kétrészes interjú Báger Gusztáv egyetemi tanárral.
- Kivételesen gazdag szakmai pályát tudhat maga mögött. Hogyan lett tanársegédből az Állami Számvevőszék főigazgatója?
- Ha egy mondatban kellene összefoglalni szakmai pályafutásom állomásait, akkor ez a tervezés, a nemzetközi pénzügyi rendszer és a pénzügyi ellenőrzés témáival behatárolt - remélhetőleg nem Bermuda - háromszöggel határozható meg. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után tanársegéd lettem, majd 1965-től tíz évig az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetében végeztem kutatómunkát. Egyszer egy moszkvai nemzetközi konferencia kávészünetében, az előadásom után az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága Titkárságának francia igazgatójától ajánlatot kaptam a genfi ENSZ tisztviselői állásra. 1975-től hat évet töltöttem el itt.

1981-ben itthon az Országos Tervhivatal Közgazdasági Főosztályára kerültem, majd a főosztály vezetője lettem. Innen kerültem a Pénzügyminisztériumba (PM), illetve azon belül is a Nemzetközi pénzügyi intézmények titkárságának élére. Szakmai pályám utolsó felvonásának színtere az Állami Számvevőszék: 2001-2002-ben Kovács Árpád ÁSZ-elnök tanácsadója voltam, majd a 2003. január 1-jétől az ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézetét irányíthattam főigazgatóként közel hat évig.

- Emeljük ki a Bermuda-háromszögből a nemzetközi pénzügyi rendszer kérdését, ezt járja körül legfrissebb tanulmánykötetében is. Magyarország szempontjából ma a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentősége a kiemelkedő, így maradjunk ennél a szervezetnél. Hogyan került kapcsolatba a nemzetközi szervezetekkel, illetve az IMF-fel?
- Az IMF-fel a Pénzügyminisztériumban kerültem közelebbi kapcsolatba, a nemzetközi pénzügyi titkárságot 1993-tól egészen 2000 őszéig vezettem. Többek között az volt a feladatunk, hogy az operatív, napi kapcsolatot tartsuk a nemzetköz pénzügyi intézményekkel, az IMF-fel, a Világbankkal, az EBRD-vel, majd 1998-től az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával is. Az én életem szempontjából ez utóbbi, a széles közvéleményben tán kevésbé ismert intézménynek volt kiemelkedő szerepe.

Ez a bank korábban egy pénzügyi alap volt, amiből később egy szabályos fejlesztési bank nőtte ki magát, amely nagyfokú humánérzékenységgel működött, azaz olyan - például romaintegrációs, szociális, oktatási - programokat finanszírozott, amiket nemzetközi pénzügyi intézmények általában nem támogatnak. Az ezzel kapcsolatos tárgyalásokban én vezettem a magyar delegációt, és én voltam az igazgatóság első magyar képviselője is. Csodálatos élmény volt ez a bank, mert lehetőséget jelentett számomra arra, hogy megismerjem egy nemzetközi pénzintézet működését belülről is. Korábban csak kívülről láttam mindezt.

bager-gusztav-nagy-1_20120404104052_13.jpg
"Nem helyes hozzáállás, hogy van egy tőlünk idegen mumus, aki minket elnyom, támad
"

Közel tíz éven keresztül vettem részt aktívan a nemzetközi pénzügyi intézményekkel való kapcsolattartásban. A magyar pozíciót mi írtuk: természetesen mindig egyeztettünk a szakterületekkel, de nekünk kellett összefogni ezt a munkát. 1997-ig az IMF-ügyek fő felelőse a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt, de ezt követően ez a feladat átkerült a PM-be, a jegybank pedig csak az adminisztratív részt tartotta meg magának. A PM vette át a kapcsolattartás menedzselését, nekünk dolgozott be a jegybank. Természetesen ebből voltak konfliktusok is, az MNB ugyanis szeretett „önállóan játszani". A váltás amúgy szükséges volt, mert a költségvetésért, a pénzügyekért Magyarországon a PM volt az elsődleges felelős.

- Hogyan működnek Magyarország szempontjából ezek a nemzetközi pénzügyi intézmények? Tagok vagyunk, vagy ügyfelek? Kint vagyunk, vagy benn? Kik az ők, és kik a mi?
- Alapvetően rossz az a sokat hangoztatott megközelítés, miszerint „vannak ők, és vagyunk mi". Ez a szembeállítás a folyamatok téves értelmezése. Tudniillik ők vagyunk mi, és mi vagyunk ők. Ez az összes nemzetközi pénzügyi intézménnyel kapcsolatban igaz, hisz Magyarország részt vett ezen nemzetközi pénzintézetek alaptőkéjének összeadásában, így nem egyszerű ügyfelek vagyunk, hanem tulajdonosok. Nem helyes hozzáállás, hogy van egy tőlünk idegen "mumus", aki minket elnyom, támad. Mi ugyanis benn vagyunk mind az IMF-ben, mind a Világbankban, mind pedig minden egyéb ilyen intézményben.

- Mennyire technikai, formális és mennyire valós ez a tagság?
- Bizonyosan nem helyes hozzáállás azt feltételezni, hogy az ő érdekük eleve más, mint a mi érdekünk. Az a tapasztalatom, hogy ha megfelelő az együttműködés a kormány, az államapparátus és az adott nemzetközi szervezet között, akkor megtalálható egy olyan kompromisszum, ami egyaránt megfelel az ország érdekeinek és az intézmény normarendszerének.

Ezek a nemzetközi pénzügyi intézmények ugyanis a leginkább úgy foghatók fel, mint egyfajta nemzetközi világpéldák, amelyek a "best practice"-t képviselik. Amikor az intézmény tárgyal egy országgal, akkor ez a normarendszer szembesül egy ország helyzetével. Itt természetesen lehetnek konfliktusok, hisz a nemzetközi normarendszer nem feltétlenül kompatibilis és összeegyeztethető az ország törekvéseivel. Magyarországnak is voltak ilyen konfliktusai, a legtöbb és a legkomolyabb épp az IMF-fel, de mindez nem jelenti azt, hogy a konfliktus eleve bele lenne kódolva ebbe az együttműködésbe. Ezt a kooperációt inkább csak el lehet rontani, mégpedig mind a két oldalról.

- Mit jelent az a gyakorlatban? Mi idézheti elő a kapcsolatok megromlását?
- Tapasztalataim szerint ennek jellemzően három módja van. A legtipikusabb az, amikor az egyik fél a másiknak politikai logikát és mentalitást tulajdonít, mégpedig túlzott mértékben, illetve megalapozatlanul. A nemzetközi pénzügyi intézmények nagyon kényesek arra, hogy nem szólnak bele a belpolitikai kérdésekbe. Egyes cikkek és találgatások szerint bizonyos nemzetközi pénzügyi intézmények „leváltanának egy kormányt", vagy „el akarják érni egyes miniszterek távozását". Kizártnak tartom, hogy ez felmerül, mondjuk az IMF oldaláról.

Még ha megvan is a véleményük arról, hogy egy-egy személy mondjuk alkalmatlan a posztjára, ezt sosem közölnék. Egy évtizedes együttműködési tapasztalattal a hátam mögött nyugodtan mondhatom, hogy ez még baráti vagy személyes vacsorákon és találkozókon sem kerül elő. Amikor az ilyen kérdéseket korábban felvetettük, mindig mosolyogtak, és kitértek a válasz elől. A tárgyalóapparátus rendkívül büszke arra, hogy nem avatkozik be az ország belügyeibe.

Hangsúlyozom: egyéni véleménye bizonyosan van egy-egy tárgyalónak, de biztosan nem meri megtenni, hogy szembe megy, mondjuk egy miniszterelnökkel. Nem volt ez amúgy mindig így, voltak ugyanis híres esetek, amikor az IMF és a Világbank beleszólt a belpolitikába és a kormányátalakításokba. Ilyen volt például a Malawi-ügy, de ennek már több évtizede. Akkora botrány lett belőle, hogy csak, na. Az IMF-et igazából csak az érdekli, hogy adottak-e a hitel visszafizetésének feltételei. Vannak elvárásai, de a belpolitika közvetlenül nem foglalkoztatja, nem is tud politikailag egy-egy országban eligazodni.

Az biztos, hogy Magyarország és az IMF kapcsolata ma nagyon túlpolitizáltnak tűnik. Ez egyáltalán nem jellemző, mondhatni rendkívüli és különös helyzet. Állítom, hogy ez az IMF-et is nagyon zavarja, mert megkérdőjelezi a szakmai nimbuszukat.

- Mi ronthatja el még a kooperációt?
- A másik tipikus ok az, ha egy ország nem megfelelő szakmai szinten tárgyal a külföldi intézménnyel. Mi, magyarok és a kelet-európaiak csak nagyon hosszú idő alatt tanultuk meg, hogy a tárgyalásokra szakmailag is nagyon alaposan fel kell készülni. Ha az IMF tárgyalópartnere nem elég kompetens, nem elég felkészült, ha nem tud azon a szakmai pénzügyi zsargonnyelven tárgyalni, amin a valutaalaposok kommunikálnak, ha nem értik meg egymást a tárgyalóasztalnál, az komoly problémákat jelenthet. Inkább régen, a rendszerváltás idején volt ez jellemző, ma már ilyen gondok nemigen adódnak.

A harmadik ok, ha az ország nem tudja teljesíteni a vállalt feladatait. Nem tudja levinni az államháztartási hiányt, az inflációt, vagy nem tudja kellőképp javítani azt a makrogazdasági mutatót, ami belekerült a szándéklevélbe. A szándéklevél egy bevett technika, és azt jelenti, hogy az illetékes magyar miniszter ír egy levelet, hogy „ezt szeretnénk kérni, és cserébe ezt tudjuk vállalni". Ez így megy húsz éve.

Érdekes, és a mai helyzet rendkívüliségét mutatja, hogy a hitelkondíciókat korábban főosztályvezetői szinten tárgyaltuk le, míg most már miniszter egyeztet. Ez azt jelenti, hogy nagyon magas szintre emelték a tárgyalásokat, a miniszter korábban csak a végén lépett be a folyamatba. Ami ma látható, az bizonyosan nem tipikus, ilyen helyzetben roppant nehéz szakmai tárgyalásokat folytatni.

 

Az interjú második részében arról lesz szó, hogy tévedhetetlen-e a Valutaalap, illetve hogy milyen változást hozott Magyarország és az IMF kapcsolatában az európai uniós tagság.