2012. április 19. 8:01

''Nem igaz, hogy a Valutaalap tévedhetetlen''

Mire való az IMF, mi a szerepe a globális gazdaságban? Miért érdeke az európaiaknak a Valutaalap megerősítése? Hogyan változott az IMF és az Európai Unióhoz kapcsolata az elmúlt tíz évben? Kétrészes interjú Báger Gusztáv egyetemi tanárral. Az interjú első része itt olvasható.
- Az IMF a mostani magyar hiteltárgyalások során az Európai Unióhoz köti magát. Ez korábban is jellemző volt?
- Régen ez épp fordítva volt. Mielőtt európai uniós tagok lettünk volna, az IMF-fel kellett mindenekelőtt megállapodni, minden más csak ezután következett. A Horn Gyula vezette kormány idején például Németország 2,5 milliárd márkás kormányhitelt ajánlott fel Magyarországnak, amit végül nem kaptunk meg, mégpedig az IMF miatt. Pedig iszonyúan kellett volna a pénz.

Emlékszem, 1994 őszén Madridból, az IMF éves közgyűléséről mentem Brüsszelbe tárgyalni erről a hitelről. Én a Pénzügyminisztérium nevében érkeztem, és az ottani magyar nagykövettel együtt tárgyaltunk az illetékes főigazgatóság vezetőjével. Kiderült, hogy valamiért nem akar belemenni az EU a német hitel folyósításába, de nem tudtuk, miért. Nem mondták ki a tárgyalás alatt, de utána, amikor elvittek minket ebédelni, kiderült: az volt az ok, hogy az IMF nem egyezett bele.

- Miért nem egyezett bele a hitelnyújtásba a Valutaalap? És mi köze volt az egész ügyhöz?
- Az IMF-nek volt egy kvótarendszere, amely előírta, hogy melyik ország mennyi hitelt vehet fel, és Magyarországgal kapcsolatban ez a rendszer azt mutatta: az ő számításaik szerint a kapacitásunkat meghaladta volna a pluszhitel. Tudtuk, hogy van ilyen kvótarendszer, de ezt hivatalosan sosem erősítették meg. A sikertelen tárgyalás után hazajöttünk. A pénzügyminiszter is megpróbálta megszerezni a hitelt, de neki sem sikerült. Az IMF szabályai ugyanis kemények voltak. Most minden fordítva van, mégpedig az uniós csatlakozás miatt. Most az Európai Unió a „főkutya", és az IMF ezt elfogadja.

bager-gusztav-nagy-2_20120404110742_70.jpg
"Logikus megoldásnak tűnhet az IMF szerepének felértékelése, de ez sem csodaszer"

Világos, hogy ezek a tárgyalások nem teljesen függetlenek egymástól. Nyilván van egy összjáték. Azt feltételezni, hogy ezek a szervezetek nem tárgyalnak külön a magyar esetről, nonszensz. Természetesen tárgyalnak. Az EU viszi a politikát, az IMF meg a szakmai részt, mert egyiknek ehhez, a másiknak pedig ahhoz van mandátuma. Azért keményebb tárgyaló az EU, mert neki van felhatalmazása arra, hogy egyes törvényekbe is beleszóljon, miközben az IMF-nek nincs. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unión belüli hitelek esetében az EU is ad pénzt. Ez kisebb összeg ugyan, mint az IMF kölcsöne, de azért nagy pénz. És itt most mindenekelőtt a pénz számít.

- Mire való egyáltalán az IMF? Mi a szerepe a globális gazdaságban?
- A Nemzetközi Valutaalap különböző fejlődési modelleket dolgozott ki önmagára nézve. Ezen azt értem, hogy az IMF időszakról időszakra rögzítette, mit tekint céljának, és milyen eszközöket használ céljainak eléréséhez.

Eddig négy modell volt érvényben. Az elsőben a likviditás biztosítása volt a cél, mégpedig a tagországok kölcsönös együttműködésével. A II. világháborút követő alapítástól 1969-ig az IMF azt a pénzt használta hitelforrásként, amit a tagországok befizettek, illetve amit ehhez hitelként a Valutaalap felvett a nemzetközi piacokon. 1969-ben jött a váltás, ekkor vezették be az SDR-t (Special Drawing Rights, azaz Különleges Lehívási Jogok). Ez volt Triffin nagy ötlete: mivel kevés volt a pénz, azaz pénzszűke volt a világban, csináltak az IMF-nek egy speciális pénzt. Azok az országok, amelyek tagok voltak, az alaptőkéjük arányában lehívhattak egy meghatározott összeget a számlájukról, és azt felhasználhatták.

A második modell 10 évig élt, 1979-ben a második alapokmány-módosítással visszafokozták az SDR-t tartalékvalutává. Ez abból adódott, hogy ebben az időszakban visszaerősödött a dollár, így az SDR visszaszorítása lett az amerikai érdek. Ekkortól vált a harmadik modell értelmében az IMF a fejlődő országok „tanácsadójává", ekkor indult be a pénzügyi globalizáció. Az IMF közreműködött a pénzáramlás előtti akadályok lebontásában, a pénzmozgások és a liberalizáció ösztönzésében. Ez a modell működött a 2000-es évek elejéig.

A harmadik modell végét az hozta el, hogy kitört a dél-kelet-ázsiai válság, amit sokan az IMF nyakába varrtak. 1998-ban Washingtonban volt az IMF közgyűlése, ekkor mindenki attól félt, hogy a válság átterjed Európára és Amerikára. Csak arról beszéltünk, hogy ki mit gondol: átterjed-e a válság, vagy megússzuk. Ekkor fogadtuk el a nemzetközi pénzügyi rendszer újrastrukturálását célzó programot. Akkor ez jó programnak tűnt, ma visszatekintve azonban már nem annyira.

Az IMF felelősségével kapcsolatban tudni kell, hogy a Valutaalap 1997-ben, a szingapúri éves közgyűlésen jelezte, hogy a nemzetközi tőkeáramlás bajokat fog okozni. A vezérigazgató azt javasolta, hogy a Valutaalap kapjon mandátumot a tőkemozgások ellenőrzésére, kontroll alatt tartására. Az IMF tehát ráérzett arra a veszélyre, amiből később a mostani válság is kinőtte magát. A mandátumot végül nem kapta meg a Valutaalap, mégpedig azért nem, mert a fejlődő országok nem egyeztek bele a hatáskör növelésébe. Az volt az érv, hogy „elég az IMF diktátumaiból". Ha másképp szavaznak, akkor lehet, hogy a mostani válság szelídebb lefolyású lett volna, az ugyanis ma már közhelyszerű, hogy kártékony idő előtt megnyitni a pénzügyi mozgások előtt a határokat. Az IMF 2008-ban amúgy épp ezzel védekezett: „éreztük és láttuk a bajt, de nem kaptunk felhatalmazást".

Az Egyesült Államok 2000-2001-től kezdve elkezdte felfejleszteni a G20-as munkacsoportot, Washington ugyanis politikailag érezte, hogy a jogköre egy részét meg kell osztania a fejlődő országokkal. Problémát az jelent, hogy a G20-ak nem tudták egy globális vízióval megnyugtatni a piacokat, miközben az IMF-et elszegényítették. A Valutaalap bizonyos fokig tehát sértett volt, és korábbi vehemenciájából is visszavett. Ezt lehetett látni 2008-ban is, amikor Magyarország is viszonylag puha feltételekkel kapott hitelt.

Okulva a dél-kelet-ázsiai válságból, a fejlődő országok elkezdték gyűjteni a nemzetközi - jellemzően dollárban denominált - tartalékokat. Ennek a folyományaként alakult ki a globális egyensúlytalanság, ami behálózta az Egyesült Államokat is. A beáramló tőke alacsonyra nyomta a kamatokat, az Egyesült Államok besétált a lakáspiaci lufiba, majd amikor ez 2007 körül tarthatatlannak bizonyult, elkezdődött a mostani krízis. Most új helyzet van, Európa megpróbálja visszaszerezni az IMF hatalmát, az USA azonban még nem döntött.

- Miért érdeke az európaiaknak a Valutaalap megerősítése?
- Mert az IMF-ben levő európai képviselet nagyon erős, amit amúgy a fejlődő országok nem szívesen fogadnak el. A 24 igazgató egyharmada európai, az elnök jó ideje francia. Ez nem feltétlenül indokolt, de nekünk előnyös.

Az Egyesült Államok úgy akart globális vezető hatalom maradni, hogy a G20-akon keresztül bevonja a fejlődő országokat, de mostanra be kellett látnia, hogy Kína nagy falat, hisz pénze is van, és önálló utat is jár. Logikus megoldásnak tűnhet az IMF szerepének felértékelése, de ez sem csodaszer. A Valutaalap megerősítésével az lehet a baj, hogy ebben az esetben megint leszakadnak a G20-ak. Feltehetően abból kell kiindulni, hogy egy jobb egyensúlyt kell keresni az IMF és a G20-csoport között.

- Az is felmerült, hogy a Valutaalap esetleg kapjon szankcionálási lehetőséget...
- Igen, ez valóban része a diszkussziónak. Vannak olyan felvetések, hogy az IMF normákat szabhasson meg, hogy előírhassa, mekkora lehet a pénzáramlások nagysága, milyen határok között kell lennie a költségvetési eladósodásnak. Amennyiben egyes tagországok ezeket a szabályokat nem tartják be, akkor a Valutaalapnak lehetősége lenne a szankcionálásra is. Valahogy úgy kell elképzelni, mintha lényegében az EU gyakorlatát kopíroznák le világszinten. De ez természetesen csak egy felvetés, egy ötlet.

Az idei év amúgy sorsfordító lesz az IMF szempontjából is, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok egyelőre hallgat IMF-ügyben. Washington 2012-ben átveszi a G20-ak vezetését, így most kiderülhet, hogy mire alkalmasak a különböző szervezetek, és mire nem.

- Mi szólhat az IMF mellett? Mi ennek a szervezetnek az ereje?
- Röviden annyi, hogy itt egyszerre van meg a pénz és a „best practice". Az nem igaz, hogy a Valutaalap tévedhetetlen. Helyesebb, ha a nemzetközi gyakorlatokat és tapasztalatokat legjobban ismerő intézményekhez soroljuk, amelynek specialitása, hogy jogosítvánnyal is rendelkezik az országok által vállalt feladatok ellenőrzésére és értékelésére. A tévedhetetlenséggel kapcsolatban érdemes megnézni például, hogy mennyire tudta jól megbecsülni az IMF a magyar makrogazdasági környezet alakulását. Hát nagyjából ugyanúgy, mint a magyar kormány...