Jánossy Dániel

Az USA - akárcsak a korábbi pénzügyi krízisek nyomán - ezúttal is a bankfelügyelet, bankválság-kezelés és betétesvédelem rugalmas korrekciójával reagált a 2008-ban kirobbant válságra. Fred Carns az FDIC (Szövetségi Betétbiztosítási Társaság) igazgatója bemutatta a reagálás jogi keretét adó Dodd-Frank törvényt, amely különös figyelmet szentel az ún. SIFI problémakörnek, amely a rendszer-kockázatot hordozó pénzügyi szervezetek angol nevéből képzett betűszó, és amire 2008-at megelőzően a „too big to fail" (túl nagy ahhoz, hogy megbukjon) jelzővel hivatkoztak.

Miben különböznek az Európai Unió tagországai az Egyesült Államoktól és hogyan hat ez a különbség - a jóval hosszabb reakcióidőn túlmenően - a bankrendszer prudenciális szabályozásának, felügyeletének, szükség esetén pedig válságrendezésének a koncepciójára? A kérdéssel elsősorban Farkas Ádám, az Európai Bank Hatóság (EBA) igazgatója foglalkozott a konferencián, de előadásában kitért a témára Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem Üzleti Iskolájának igazgatója is.

Bankunió: kell vagy nem kell?

Miért van szükség a bankunió néven ismert uniós ernyőre a nemzetközi keretek híján nemzeti szinten, óriási fiskális költségekkel végrehajtott válságkezelések tapasztalatai alapján? Az európai SIFI-k mérete nemzeti - pl. GDP-hez való - viszonyításban többszöröse az amerikaiakénak; az európai „óriások" kb. uniós szinten felelnek meg az amerikai mintának. Tisztázandó volt az Európai Központi Bank végső hitelező szerepe. További probléma a bankrendszeri gondok és a szuverén (állami) adósság egymást „mérgező" kölcsönhatása: a rossz bankok rontják az állam, és fordítva, a túlzottan eladósodott állam rontja a helyi bankok minősítését. Problémát okozhat a szabad betétáramlás is; a betétesek preferenciája eltérhet a forrásszükséglettől.

A fenti problémákra adott uniós válasz a három pilléren nyugvó bankunió, amelynek lényege, hogy nemzeti szintről uniós szintre emelné a bankrendszer stabilizálásának, esetenként válságkezelésének feladatát, felelősségét. Ezt az elhatározást ösztönözhette az a feltételezés is, hogy a bankrendszeri integráció, mint politikailag semlegesebb ügy talán kisebb ellenállásba ütközik majd, mint történne ez - az eurózónában ugyancsak aktuálissá vált - a fiskális unió esetében.

A bankunió három pillére - az uniós szintre emelt felügyelet, válságrendezés (resolution) és betétbiztosítás - közül az első, azaz az egységes szabályozás (single rulebook) és egységes felügyeleti mechanizmus megteremtése haladt előre leginkább. A válságrendezés tervezett kulcseleme - amerikai mintára - a bankfinanszírozásban kulcsszerepet betöltő kötvénytulajdonosok bevonása volna a kockázat-, illetve veszteségviselésbe. Ez a - nemzetközi szóhasználattal - bail in válságrendezői jogosultság az eddig szokásos - adófizetőket terhelő - bail out gyakorlatot váltaná föl. Kérdés, hogy rákényszeríthető-e ez az európai SIFI-kre.

Fókuszban a betétek biztonsága

Lévén az esemény szervezője az OBA volt, a konferencián kiemelt hangsúlyt kapott a bankunió harmadik tervezett pillére, a betétbiztosítás; különösen a betétbiztosítási intézmény potenciális szerepe a válságrendezésben. E kérdés érdekes hazai vonatkozása az, hogy az OBA 1993. évi alapításakor megkapta ezt a szerepkört, amelyet azonban 2006-ban visszavontak. Megjegyzendő, hogy 2012-ben a bezárt Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek 30 milliárd forintot meghaladó összegű kártalanítást fizetett ki az OBA, ami a kártalanításra fordítható likvid eszközeinek mintegy harmadát emésztette fel.

Thierry Dissaux, a francia Betét Garancia Alap elnöke uniós szinten tette fel a kérdést: egyenrangú szereplők vagy csak költségviselők lesznek-e az európai betétbiztosítók a bankszanálásban? Válaszképpen bemutatta a banki válságrendezésről szóló uniós direktívatervezetet, amely mérföldkő lehet az európai bankunióhoz vezető úton.

Kiemelte annak fontosságát, hogy annak, aki potenciálisan fizet - azaz a betétbiztosítónak - legyen beleszólása az előzetes eszközértékelésbe és a válságrendezés módjába. Jerzy Pruski, a lengyel Bank Garancia Alap elnöke - és egyébként a Betétbiztosítók Nemzetközi Szövetségének nemrég megválasztott új elnöke - bemutatta, hogyan építették ki Lengyelországban a betétbiztosítási intézmény bankválságkezelési hatáskörét, nemzeti megoldást adva az uniós szinten még tisztázatlan kérdésekre.

Kell-e nekünk bankunió?

Szász Károly előadásában - utalva az előbbiekre - megjegyezte, hogy a válságrendezés intézményi megoldását illetően célszerű megvizsgálni a betétbiztosítótól különböző más lehetőségeket is. Előadásában bemutatta, hogy hol tart a magyar pénzügyi kormányzat a bankválság-kezelésre való felkészülésben és ezzel fölvezette a konferencia utolsó nagy kérdéskörét, amelyet azután Király Júlia fejtett ki részletesen: nekünk, mint nem eurózóna tagoknak érdekünkben áll-e majd csatlakozni a bankunióhoz (ami az eurózóna tagjainak értelemszerűen kötelező)?

A dilemmát célszerűen egy 3x2-es táblázatban foglalva lehet illusztrálni, amelyben három szempont szerint - a makroprudenciális felügyelet, a mikroprudenciális felügyelet, továbbá az esetleges válságkezelés szempontjából - vizsgálható a csatlakozás, illetve nem csatlakozás előnyös vagy hátrányos következménye. Nehezítő körülmény az, hogy - mint ahogy az előadásból kiderült - a mátrixba foglalható válaszok nem húznak egy irányba, és az eurózónán kívüli uniós tagországok ismert álláspontja is különbözik ebben a kérdésben.

Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára - aki Szász Károllyal és Király Júliával együtt az OBA Igazgatótanácsának is tagja - a pénzügyi válság hatását ellensúlyozó kormányzati lépésekről szóló előadásában megjegyezte a bankuniós dilemmával kapcsolatban, hogy bármilyen uniós megoldás születik, az nem lehet hátrányos az eurózónán kívüli országok számára.

...

Jánossy Dániel az Állami Számvevőszék munkatársa