A digitális szolgáltatási adó szimbolikus jelentősége és annak gyakorlati következményei

A digitális szolgáltatásokat kínáló világcégek jellemzően úgy nőttek nagyra, hogy a közterhek viseléséhez nem feltétlenül járulnak hozzá abban az országban, ahonnan a bevételeik megteremtéséhez szükséges adatvagyon származik. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a digitális szolgáltatást nyújtó világcégek megadóztatása nem csak adóbevétel-növelési, de szimbolikus szempontból is jelentőséggel bír. Az "új olajat" jelentő adatok kiaknázásából ezért méltányosan részesednie kellene azon államoknak is, amelyek polgárainak adatai felhasználásával a digitális világcégek jelentős bevételre tesznek szert. A politikai, jogszabályi környezet elemzése és az állambölcseleti elméletek áttekintése révén arra jutottunk, hogy ebben a szimbolikájában is jelentős kérdésben sem valószínű az EU-szintű egységes fellépés sikere és éppen ezért tagállami, nemzeti szintű intézkedésekre lehet szükség. (Pénzügyi Szemle 2020/4.)

Rigó Csaba Balázs - Tóth András

A digitális szolgáltatási adó jelentősége túlmutat azon, hogy a multinacionális nagyvállalatok szokásosan nagyobb erőforrást képesek mozgósítani az adóoptimalizálásra. A digitális szolgáltatást nyújtó világcégek ugyanis úgy is képesek jelentős bevételt elérni egy országban, hogy ott fizikailag nincsenek jelen, így képesek megkerülni a száz éve létező adószabályokat, amelyek a tényleges fizikai jelenlét alapján biztosítják az adóztatás lehetőségét. Ezek a digitális szolgáltatást nyújtó világcégek közben jelentős társadalmi és gazdasági változásokat indítottak el, miközben a legtöbb érintett ország közterheinek viseléséből nem veszik ki a részüket. Közben a bevételeiket olyan új típusú nyersanyagból nyerik ki, mint az adott ország polgárainak adatai. Az adatvagyon elvesztése különösen fájdalmasan érintette az EU-t, amelynek nyitott gazdasága eddig teljesen védtelennek bizonyult. Még az európai adatvédelmi szabályok sem tudták elejét venni, hogy a XXI. század legfontosabb nyersanyaga az adat, az EU-ból az USA-ba vándoroljon. Közben az EU fut a pénze után, és például a mesterséges intelligencia kapcsán kibontakozó nemzetközi versenyben most próbálja az ehhez szükséges adatterét kialakítani, miközben e téren az USA és Kína már régen lekörözte.

Ha az adat az "új olaj", akkor analógiaként nem az a gond, ha az adatvagyon elhagyja az országot, hanem hogy az abból származó haszonból a forrásország nem részesedik méltányosan. A digitális adó szimbolikájában legalább ezt kifejezi. Az persze nem véletlen, hogy az EU képtelen volt az USA-val szemben az egységes digitális adót bevezetni. Egyrészt tagállamai versenyeznek a befektetőkért és éppen olyan adókedvezmények nyújtásával teszik, amelyek csak tovább erősítik ezeket a világcégeket és nem minden tagállamnak áll érdekében egy ilyen EU-szintű adó bevezetése. Másrészt az, hogy USA kereskedelmi háborúval fenyegeti a digitális adót bevezető vagy azt fontolgató európai országokat, ami csak azt támasztja alá, hogy a digitális szolgáltatást nyújtó amerikai vállalatok az amerikai hegemónia zászlóvivői lettek a XXI. századra. Az agy- és tőkeelszívás mellé tehát az adatelszívás is felzárkózott.

Ebből a szempontból az EU a periféria sorsára jutott, hiszen nem maradt számára más, mint a perifériára jellemző védekezés. Hiába igyekszik szépíteni az EU, hogy a saját innovációja egyben szabályozás is a digitális korban, még ha így is lenne, akkor sem igazán sikeresek az utóvédharcok. Az EU-szintű digitális adó elbukott, a fake news-ok ellen eddig nem sikerült hatékony jogi eszközt találni (Európai Bizottság, 2018c), a GDPR-ról kiderült, hogy az nem teljesítette be a várakozásokat, a versenyjog eszközei pedig eddig felemás, néhol csalódást keltő eredményre vezettek. Az eddig elért eredmények alapvetően tagállami szinten vagy nemzeti összefogásnak köszönhetően mutathatók fel, mint például a fogyasztóvédelem terén. Persze az, hogy az EU nem sikeres a hegemónia-harcban az egyáltalán nem meglepő. Egységes identitás, nyelv, kultúra, egyszóval pszichés összetartó erő nélkül nem is lehet ebbe a háborúba menni. Marad a tagállami szintű védekezés és reakció. Ez a digitális adóval kapcsolatos szimbolikus megfontolás gyakorlati következménye.

Általában persze az adónak gyakran van szimbolikus jelentősége. Nagy társadalmi fordulatok sokszor adózási fordulatok is a történelemben (például az Aranybulla által adott adómentesség a nemességnek, vagy a 48-as magyar törvények az általános közteherviselés bevezetéséről). A digitális adó gondolata azt üzeni, hogy a XXI. század új nyersanyagának kiaknázásából az érintett nemzetek is részesedni kívánnak. Azok az európai tagállamok, amelyek a kereskedelmi háborút is kockáztatva felvállalták a digitálisadó bevezetését, jelentős szimbolikus lépést is tettek azon kívül, hogy adóbevételeiket okosan növelik. Magyarországnak is érdemes megfontolnia, hogy felzárkózzon ezekhez az országokhoz. Főleg, hogy a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény jó alapot kínál a digitális szolgáltatási adó magyarországi bevezetésére/kiterjesztésére/felélesztésére. Bár 100 százalékos beszedési biztonságot jelen tudás szerint lehetetlen elérni, a legnagyobb technológiai cégek esetében a releváns magyar hatósági tapasztalatok alapján lehet sikereket elérni az adóbeszedés területén is.

...

Rigó Csaba Balázs a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Tóth András Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense

...

A teljes tanulmány itt olvasható, a Pénzügyi Szemle 2020/4. lapszáma itt érhető el.