2021. május 07. 7:00

Már nyárra felhasználjuk a Föld éves erőforrásait

Ha a Földön mindenki úgy élne, mint az amerikaiak, akkor öt bolygóra lenne szükségünk. Ha úgy, mint a németek, akkor háromra, ha úgy, mint mi magyarok, akkor kicsit több, mint kettőre.

A Global Footprint Network minden évben kiszámolja az egyes országok ökológiai lábnyomát, illetve a "túlfogyasztás napját" (overshoot day), melyek arról adnak tájékoztatást, hogy ki mennyivel használ el több erőforrást az adott évben, mint amennyit a Földünk előállítani képes. A bonyolult kalkuláció számításba veszi a károsanyag-kibocsátást, a halászatot, a fakivágásokat és a termőföldek eltartóképességét.

Mindezek alapján, 2019-ben a teljes bolygót tekintve már július 29-re elhasználtuk a Föld teljes éves erőforrásait, míg 2020-ban a pandémia miatti lezárásoknak és korlátozásoknak köszönhetően ez a dátum későbbre, augusztus 22-re esett. Idén a lazítások nyomán ismét hamarabb fel fogjuk élni az erőforrásokat, várhatóan már augusztus elejére.

Nagyításhoz klikk a képre!


A pontos idei összesített dátumot még nem árulták el a statisztikusok, az egyes országok "túlfogyasztás napját" azonban már igen. Ez alapján Katar és Luxemburg használja el leggyorsabb ütemben az erőforrásait - már februárra felélik az éves forrásokat -, de nagyon elől van az USA, Kanada és Ausztrália is.

A régiónkban Csehországban idén április 17-re tehető a "túlfogyasztás napja", Lengyelországban május 4-re, Szlovákiában május 13-ra, míg Magyarországon június 8-ra.


Az eredeti elemzés itt érhető el.