2015. március 31. 12:39

Nemzetközi szinten az ÁSZ Integritás-projektje

Az Állami Számvevőszék újjáalakulásának 25. évfordulója alkalmából „Transzparencia és integritás a közszférában" címmel konferenciát, majd Szarvason négy napos nemzetközi szemináriumot szervezett. A szakmai eseményen közel húsz, elsősorban délkelet-európai, ázsiai és afrikai ország harminc számvevőszéki szakértője is részt vett. A meghívottakkal készített interjúkból kiderült, hogy milyen elvárásokkal érkeztek hazánkba, milyen szakmai ismeretekkel gazdagodtak a szeminárium során és hogyan tervezik hasznosítani a megszerzett tapasztalatokat.

Tomislav Jovanovic: az ÁSZ példát mutat a számvevőszékek számára

A rendezvénysorozaton első alkalommal részt vevő Szerbia négy szakértővel képviseltette magát az Állami Számvevőszék transzparencia és integritás című nemzetközi jó gyakorlatok szemináriumán. A delegáció tagjai közül különösen aktív szerepet vállalt a nemzetközi kapcsolatépítésben Tomislav Jovanovic, aki kérdésünkre válaszolva kiemelte, hogy az ÁSZ példát mutat a számvevőszékek számára.

A holland számvevőszékkel együttműködésben elindított integritás felmérés, valamint az integritás projekt olyan jó gyakorlat, melynek tapasztalatait minden számvevőszék hasznosíthatja saját integritásirányítási rendszerének kiépítésében. Jó látni, hogy vannak országok, akik nem csupán beszélnek a korrupció elleni küzdelemről, de aktívan tesznek is érte - tette hozzá. A szakemberrel készített interjú angol nyelven itt érhető el teljes terjedelemben.

Georgia Kontogeorga: Görögországnak nagy szüksége lenne az integritás szemlélet erősítésére

Georgia Kontogeorga, a görög számvevőszék osztályvezetője kérdésünkre elmondta, hogy számára az ÁSZ integritás felmérésének módszertana és kérdőíve volt a legérdekesebb. A felmérés részleteiről, alkalmazhatóságának tapasztalatairól szeretne a jövőben minél többet megtudni, amennyiben erre lehetőség nyílik - fűzte hozzá.

3333333_20150331123858_28.jpg

Az Állami Számvevőszék 2014. évi integritás felmérésében pozitív elmozdulást regisztrált többek között az etikai kódex, a korrupciós kockázatelemzés és a korrupcióellenes képzés alkalmazásában is. Az integritás felmérés tehát hatékony eszköz mind a korrupciós kockázatok csökkentésében, mind pedig a felelős közpénzügyi gazdálkodás megalapozásában.

Georgia Kontogeorgától ezzel kapcsolatban azt kérdeztük, hogy véleménye szerint az ÁSZ által képviselt integritás szemlélet hogyan járulhat hozzá a görög válság előidézésben meghatározó szerepet játszó kockázatok csökkentéséhez. Válaszában a számvevőszéki szakértő hangsúlyozta, hogy sajnos jelenleg Görögországban a legmagasabb a korrupciós veszélyeztetettséget jelző nemzetközi index, ezért nagy szükség lenne hazájában az integritás felmérés meghonosítására és az integritás szemlélet megerősítésére. Az osztályvezető álláspontja szerint az új szemléletmód hozzájárulna a jelenlegi - főként jogi alapú - megközelítés szélesítéséhez és a specifikus kockázatok azonosításához is. A Georgia Kontogeorgával készített interjút angol nyelven itt tekintheti meg.

Alkache Alhada: Az AFROSAI szervezetén belül is jól hasznosítható lenne az ÁSZ integritás projektje

Alkache Alhada, Niger számvevőszékének elnöke a szeminárium alkalmával készített interjúban elmondta, hogy örömmel vettek részt ismét az ÁSZ nemzetközi rendezvényén. A részvétel mellett több szempont is szólt, egyfelől az előző évihez képest bővült a szakmai program - a nigeri küldöttség második alkalommal vett részt az ÁSZ szakmai rendezvényén -, másrészről a képzést nagyon jól hasznosíthatónak tartja, amely nemzetközi jellegéből adódóan számos országba eljuthat és elősegítheti az ellenőrző intézmények korrupció elleni küzdelemben betöltött szerepét.

11111_20150331123827_16.jpg

A nigeri számvevőszék vezetője azt is elmondta, hogy az afrikai országok döntő részében, illetve Nigerben vannak ugyan intézményesített keretek a korrupció elleni küzdelemre, nincsenek azonban integritás népszerűsítésével foglalkozó programok, mint amilyen az ÁSZ szervezésében zajló konferencia. Ez a program, amely az integritás előmozdítását célozza nagyon érdekes és hasznos a számukra - hangsúlyozta.

A program jövőjével kapcsolatos kérdésre válaszolva Alkache Alhada kiemelte, hogy elképzelhetőnek tartja az ÁSZ tapasztalatainak bemutatását az AFROSAI, illetőleg egyéb nemzetközi együttműködések szintjén is. A program sikere megközelítésében és szemléletében rejlik, amely inspiráló lehet bármely ország számára - fűzte hozzá. Megerősítette, hogy ebbéli véleményét képviselni fogja az említett fórumokon is. A Niger számvevőszékének elnökével készített francia nyelvű interjút itt tekintheti meg.

Saskia Stuiveling: az ÁSZ integritás projektje nemzetközi szinten is követhető jó gyakorlatot teremtett

A Holland Számvevőszék elnöke az ÁSZ által alkalmazott innovatív kommunikációs szemléletre és az intézmény Integritás Projektjének jelentőségére hívta fel a figyelmet videó-üzenetében a nemzetközi konferencián. Saskia Stuiveling leszögezte: a számvevőszékek szerepe és felelőssége kiemelt az átlátható és integritásalapú közélet megteremtésében. A Holland Számvevőszék elnökének videó-üzenete itt érhető el.