Interjú

Hogyan kerülhetne több magyar termék a polcokra? (3. rész)

2012. október 18. 08:30:01
Szükség van-e magyar tulajdonra a kereskedelemben? Hogyan kerülhetne több magyar termék a polcokra? Eladhatjuk-e mezőgazdasági termékeinket a kínaiaknak? Mit tanulhatunk az osztrák, francia vagy dán gazdáktól? A kérdésekre Székely Csaba, a Nyugat-magyarországi Egyetem dékánja, Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatója és Csáki Csaba, a Corvinus Egyetem akadémikus professzora válaszol. Háromrészes interjú sorozatunk első része itt olvasható, második része pedig itt érhető el.
Kovács Balázs

A nagy kereskedelmi láncok döntően külföldi kézben vannak. Kell-e, lehet-e erősíteni a magyar tulajdont?

Csáki Csaba: Én nem vagyok ennyire "hazai-centrikus", főleg egy olyan országban, ami kicsi és nyitott. Nincs azzal gond, hogy külföldi élelmiszerlánc is működik és magyar is működik, különösen úgy, hogy a magyar és a külföldi tulajdonú nagy láncok között nem igazán látszódnak a különbségek. Sem a minőségben, sem a választékban, sem a magatartásban. Persze az jó lenne, ha a profitot nem vinnék ki az országból, de ezt megint csak nem lehet szabályokkal és előírásokkal elérni. Arról nem is beszélve, hogy a külföldi cégekkel „meg lehet egyezni", hogy növeljék a magyar termék arányát. Ennek ugyanakkor nem sok értelme van akkor, ha a magyar termék minőségben és választékban nem megfelelő, és sajnos nem ritkán pontosan ez a helyzet. Minőséget kell termelni itthon versenyképes áron, ez a legfontosabb. Ha ez adott, akkor a külföldi élelmiszerlánc is több hazait fog kitenni, a válság miatt végletekig árérzékennyé váló vásárló pedig fogyasztani.

Kényszeríthetők-e akár törvényileg a nagy külföldi multinacionális vállalatok, hogy magyar termékeket tegyenek a polcokra?


Kapronczai István: A gond az, hogy a magyar fogyasztó rendkívül árérzékeny, ha valami egy forinttal olcsóbb, akkor már azt veszi meg. A regionális ellátás adhat komoly minőséget, de azt el kell tudni ismertetni a fogyasztóval is. A törtvényileg előírt megoldások a versenyjogi szabályok miatt csak korlátozottan működhetnek, célravezetőbbek lehetnek a „gentlemen's agreement" féle megoldások, kicsit odahatni, megegyezni. A másik kulcskérdés a korábban már említett szövetkezés. Egy nagy áruházláncba nem lehet beállítani egyenként, heterogén minőséggel, itt nagy tömegű, azonos minőségű termékekre van szükség.

Kell-e, lehet-e tenni azért, hogy a polcokra több magyar termék kerüljön?

Kapronczai István: A legfontosabb a kollektív marketing. Az, hogy tanítsuk, neveljük elsősorban a fiatalokat, hogy hazai termékeket fogyasszanak. Nagyon jó módszerek vannak erre, elég csak a menzai étkeztetésre, az iskolai gyümölcsfogyasztásra gondolni. Vannak is már ilyen kezdeményezések, sőt az első pozitív jelek is látszódnak. El kellene jutni oda, hogy a televízióban ne csak illatszereket, műszaki cikkeket reklámozzunk, hanem legyen a hazai élelmiszernek is egy komoly marketing értéke. Igenis lássuk azt, hogy ha magyar terméket veszünk, az magyar munkahelyet teremt. A végleges kitörést az adhatja, ha kilábalunk a válságból, és a fogyasztó árérzékenysége enyhül. Abban az esetben már a minőségi élelmiszerre is lesz kereslet, erre ugyanakkor fel kell készülni, hogy a fogyasztó valóban megtalálja azt az üzletet, ahol garantáltan minőségi élelmiszert kaphat.

kep2_20121016154103_85.jpg


Székely Csaba: Az első és legfontosabb a minőség, csakis akkor kerülhet több magyar termék a polcokra, ha minőségben eléri, vagy túlhaladja a külföldi versenytársak szintjét. Ha ez adott, akkor itt a következő probléma, azaz hogy nemcsak a feldolgozóipart, de az élelmiszer piacot is eladtuk, amely ma már legalább 60-70 százalékban külföldi kézben van. Nincs más út, erősíteni kell a magyar tulajdont a kereskedelemben, melyre egyébként - azon túl, hogy a nagy kereskedelmi láncokat illetően mindenki tudja, hogy melyik az az egy-kettő, amelyik magyar tulajdonban van - vannak is törekvések. Az, hogy helyi piacokat próbálunk létrehozni - nyáron a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt is alakult egy - egy nagyon jó kezdeményezés, de természetesen ezt is ki kell tanulni, nem megy egyik napról a másikra. Szintén a helyi értékesítés erősítését segíti az, hogy az iskolák, kórházak és más szociális intézmények olcsóbban jutnak hozzá a helyi mezőgazdasági termékekhez.

Kihasználhatja-e Magyarország a feltörekvő - elsősorban távol-keleti - gazdaságok egyre növekvő élelmiszer igényét? Nyílhatnak-e meg új piacok?

Csáki Csaba: A nagy feltörekvő piacok lehetnek célpontok, de csakis akkor, ha van versenyképes árú és minőségű termék. Álmodozunk ezekről a piacokról, de nem igazán van mit eladnunk, itt ugyanis csakis feldolgozott termékekben lehet gondolkodni, ami jelenleg nem a magyar mezőgazdaság erőssége. Arról nem is beszélve, hogy a kínai vagy indiai piac nem csak nekünk jut eszünkbe, nagyon sokan akarnak megragadni ezeken a piacokon, akik legtöbbször komoly versenyelőnnyel rendelkeznek a magyar termelőkkel szemben.

Kapronczai István: A jelenlegi exportstruktúránkból adódóan az exportrádiuszunk meglehetősen szűk. Nyilvánvaló, hogy nem gabonával fogjuk megcélozni Kínát. Ennek a szállítási költsége jelentős, ráadásul míg a tengerig eljutunk, addig tonnánként jelentkezik egy 30 eurós költség. A kulcskérdés itt is a mezőgazdasági feldolgozóipar fejlesztése, az exportrádiusz akkor bővíthető, ha ezen a téren előrelépünk. Ameddig ezt nem tesszük meg, addig csakis a környező országokban gondolkodhatunk, itt ugyanakkor komoly kockázatoknak vagyunk kitéve. Előbb-utóbb ugyanis Ukrajna nagyon komoly agrárpotenciállal fog rendelkezni, gabonában előttünk lesznek. Nekünk előre kell menekülnünk, ez pedig a feldolgozottság növelése és a feldolgozott termékek kivitele. Ez a kitörési pont, ezt kell minden eszközzel erősíteni.

Székely Csaba: Ne legyen az a hiú ábrándunk, hogy minden magyar mezőgazdasági termékeket el tudunk adni Kínában. Az ottani élelmiszerfogyasztási kultúra teljesen más, mint a hazai. Ők mást esznek, egészen más ízvilággal, más formában. Amit mi ebédként elfogyasztunk, attól Kínában esetleg elfordulnak (ez visszafelé is igaz lehet). Arról nem is beszélve, hogy jelentős versenyhátrányban lennénk azokkal az országokkal szemben - Egyesült Államok, Ausztrália -, melyek a közvetlen tengeri összeköttetésnek köszönhetően olcsón szállítanak Kínába. Egy-egy érdekesebb terméknek lehet piaca, de ezek a teljes magyar mezőgazdaság volumenéhez mérten sohasem lesznek jelentősek.

Oroszország, a Kaukázus, Kazahsztán ugyanakkor sokkal érdekesebb lehet, ezek jelentős piacok, és ott az olaj- és gázvagyonnak köszönhetően pénz is van. Viszont ezen országok tekintetében is csak feldolgozott termékekben gondolkodhatunk, amihez - visszakanyarodva az előbbiekre - szükség lenne a mezőgazdasági feldolgozóipar fejlesztésére. Lehetőségek tehát az Európai Unión kívül is vannak, ezek kiaknázásához azonban fejlesztésekre, beruházásokra van szükség.

Vannak-e olyan pozitív külföldi példák, megoldások, melyeket Magyarország is követhetne?

Csáki Csaba: A legfontosabbak a szövetkezésben lévő példák, akár Dániából, akár Franciaországból. És itt nem a termelő szövetkezetekre kell gondolni, hanem elsősorban az értékesítésre és a közös beruházásokra. Emellett a nagy szupermarketek mellett fontos a helyi kis piacok erősítése, erre is számos példa van külföldön. A morálról is volt már szó, korrektség, megbízhatóság, minőség kell. E tekintetben nem kell messzire menni, akár nyugati szomszédunktól is tanulhatunk.

kep3_20121016155055_14.jpg


Székely Csaba: Nem beszéltünk még például az alternatív energiaforrások hasznosításáról. Érdemes megnézni, hogy Németországban vagy Ausztriában a biomassza hasznosításának milyen kultúrája alakult ki, a mezőgazdasági hulladékot például az utolsó cseppig vagy grammig visszaforgatják a természet vérkeringésébe. A mezőgazdasági termelő például úgy korszerűsítheti a hűtőházát vagy istállóját, hogy a felszerelt napelemek által termelt energia fel nem használt részét visszatáplálhatja a rendszerbe, azaz eladhatja.

Ezen túl, Nyugat-Európában sokkal többet adnak a mezőgazdasági termelők tájékoztatására. Ez kiterjedhet a piaci árak hatékony követésétől kezdve egészen a modern műholdas időjárási előrejelzésig. Az Egyesült Államokban már 20 éve percre pontosan ki tudták számolni a gazdák, hogy mikor jön a jég, a fagy, az eső, míg Magyarországon még ma is váratlanul ér minket minden természeti csapás. A dinnyét itthon elveri a jég, nyugaton azonban már vannak korszerű előrejelző berendezések, hálós védelmi megoldások, melyekkel ezek a károk mérsékelhetők. A kockázatok jobb kezelését segíthetik elő a más országokban lényegesen jobban működő (illetőleg egyáltalán létező) mezőgazdasági biztosítási rendszerek is.

Volt már szó a szigorú előírások és az állattenyésztés kapcsolatáról. Korábban jelentős állattenyésztési fellegváraknak számító mezővárosokban, falvakban egyre gyakrabban ír a sajtó az állattartással járó konfliktusokról. Nem egy esetben feljelentés is történik, mondván, hogy a helyi sertés- vagy baromfi telep a nagy melegben kellemetlen szagot áraszt. Fontos lenne azonban, hogy ne legyünk ellenségesek a mezőgazdasággal járó sajátságokkal kapcsolatosan, így fogadjuk el az állatok közelségét is. Hollandiában és Ausztriában a tehenek a házak között legelésznek, Magyarországon ez nem fordulhat elő. Az állatok és az ember viszonyában kicsit vissza kellene kanyarodni az őseinkhez. Nem azt mondom, hogy nyereg alatt puhítsuk a húst, de próbáljuk megtalálni azokat a hasznosítási módokat, hogy kis, közepes és nagy méretben egyaránt lehessen megfelelő szinten ezeket az erőforrásokat is hasznosítani. Enélkül a mezőgazdaság nem egész, erős állattenyésztés nélkül az egyedülálló lehetőségeink egy részét elveszítjük, amit nem engedhetünk meg magunknak.

2014 és 2020 között új költségvetése lesz az EU-nak, mely az agrárkiadások terén is jelentős változásokat hoz. Javulnak vagy romlanak Magyarország pozíciói ebben az időszakban? Mit tehetünk, hogy minél hatékonyabban használjuk fel az uniós pénzeket?

Székely Csaba: Európában nagyon erős agrárlobbi működik, nem kell attól tartani, hogy a mezőgazdasági támogatások számottevően csökkennek a 2014-2020-as időszakban. El kell ismerni, hogy a mezőgazdaság sokak számára nehezen elviselhető munkakörülményekkel jár, kitéve az időjárási kockázatoknak. Ha az ágazatot nem támogatják, akkor az EU hosszú távon képtelen lesz tartani a lépést a növekvő élelmiszer igényekkel. EU-s támogatások tehát lesznek, azt ugyanakkor el tudom képzelni, hogy a pénzek egy része a termelés helyett a vidékfejlesztési projektekbe, a természeti értékeket jobban megóvó eljárásokba áramlik majd.

Közvetetten ugyanakkor a vidékfejlesztés is hozzájárulhat a mezőgazdaság fejlesztéséhez - Magyarországon kiemelkedően fontos lenne az infrastruktúra fejlesztése -, élhetőbb körülmények között ugyanis a gazdálkodók szívesebben maradnak meg, telepednek le vidéken, így a népesség növekedése lökést adhatna a kisebb településeknek és a mezőgazdaságnak is. A támogatási rendszerben ugyanakkor megjelenhet a méretarányosan differenciált elosztás, azaz a nagy gazdaságok egy hektárra vetítve kevesebbet kaphatnak majd, amelynek az lehet az indoka, hogy a nagyobb méret nagyobb hatékonyságot tesz lehetővé.

Kapronczai István: A jelenlegi ismereteink szerint a 2014-2020-as uniós költségvetés nem hoz gyökeres változást. Magyarország lehetőségei érdemben nem változnak, viszont az, hogy hogyan használjuk ki a lehetőségeket, már rajtunk múlik. Nem a több pénzre kell tehát gondolni, hanem az idejövő pénzek hatékony, okos elköltésére. A magyar agrárstruktúrát az esetleges új EU-s irányelvek vagy keretszámok nem fogják átrendezni, a következő évek folyamatait is elsősorban a piaci hatások fogják meghatározni, nem pedig az EU-s agrárpolitika változásai.

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra