Egyre többen, egyre több tanulmánnyal igyekeznek bekerülni a Pénzügyi Szemlébe, ma már külföldről is. Vannak-e nem kívánt hozadékai ennek a megnövekedett versenynek?

Meggyőződésem, hogy nem szabad engedni az integritásunkból. Az a tapasztalatom, hogy Magyarországon sokan megpróbálják a nem teljesen egyenes utat választani. A mi esetünkben például a cikkek mintegy 40 százalékát nem a szerző küldi el, hanem valamely „ismerős", vagy a szerző hivatkozik valakire, egy „nagy emberre", aki ajánlotta, hogy a Pénzügyi Szemlében jelenjen meg. Az ilyen próbálkozásokat nem engedhetem meg, ezeket a cikkeket minden esetben visszaküldöm és kérem a szerzőt, hogy a saját neve alatt, a hivatalos utat követve nyújtsa be az írást.

Sok mindent fenn kell tartani ahhoz, hogy a színvonalat megőrizzük. Meggyőződésem, hogy hosszú távon ez a fajta erős magatartás meghozza a gyümölcsét. Az Állami Számvevőszék elnöke például támogatja a mindenféle befolyásolástól mentes, tiszta tudományos vonalat. A Pénzügyi Szemle azért lehet jó, mert aki támogatja, az segít vigyázni az integritására és a függetlenségére.

Az egyre nagyobb számban érkező külföldi tanulmányok által keltett verseny fejthet-e ki pozitív hatást a hazai szerzők által írt tanulmányok minőségére?

Nézzük meg, hogy mi az, amiben a nemzetközi tanulmányok és szerzők mások, mint a hazaiak. A nemzetközi publikációk abból a szempontból jobbak, hogy általában szigorúan empirikus módon bizonyítják a megfogalmazott tételeket. Emellett általában módszertanilag is szigorúbbak és jobbak. Ezzel szemben a magyarok elemzőbbek. A kritikai elemzés, a folyamatok áttekintése itthon erősebb, a magyar észjárás emellett elemzőbb és bonyolultabb, ami mindenképpen nagy előnyünk. Nagyon jó az, hogy fontos kérdéseket teszünk föl, hogy kritikailag elemzünk, nem szabad azonban megengedni azt, hogy a hipotézis elfogadása vagy elvetése ne nagyon kemény bizonyítékokon alapuljon. Ez az, amiben mi magyarok egy kicsit lusták vagyunk.

Az Ön egyik kutatási területe a pénzügyi kultúra vizsgálata. Milyen kutatásban vesz részt jelenleg, melyek a közelmúlt vizsgálatainak legfontosabb tapasztalatai?

Szinte minden évben készül egy felmérés Magyarországon, melyből az derül ki, hogy a középiskolában tanulóknak szörnyen rossz a pénzügyi kultúrája. De vajon mitől függ a pénzügyi kultúra? Legújabb kutatásunkban erre a kérdésre kerestük a választ, vagyis megnéztük, hogy pontosan mely tényezőktől függ a felsőoktatásban tanuló hallgatók pénzügyi kultúrája. Függ-e például az illető nemétől, korától, a végzettségétől, az élethelyzetétől, a szülei végzettségétől, a fizetésétől, attól hogy mit tanult, vagy mit tanul most? Kiderült, hogy mindentől függ, amit gondoltunk, a fiúk pénzügyi kultúra tekintetében jobbak, mint a lányok, az idősebbek jobbak, mint a fiatalok, akik önállóan élnek azoknak hirtelen megjavul a pénzügyi kultúrájuk... tehát mindentől függ a pénzügyi kultúra, kivéve attól, hogy a hallgató a középiskolában tanult-e a pénzügyekről. Ez az eredmény meglepetés.

"A pénzügyi kultúra fejlesztése akkor kezdődik, amikor a kétéves, síró kisgyerek kezéből kiveszem az ellopott gumicukrot és visszaviszem a pénztárhoz, mondván ezt ki kell fizetni."

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a középiskolában nem nagyon van konkrétan a pénzügyeket oktató tantárgy, inkább rövid, többnyire pénzintézetek által, marketing céllal tartott előadásokon vesznek részt a fiatalok. Az Állami Számvevőszéknek az lenne a feladata, hogy vizsgálja meg azt, hogy milyen előadások léteznek, ezeket kik tartják és milyen céllal. Kik tanítanak, milyen minőségbiztosítással rendelkeznek, mérik-e az oktatók teljesítményét és milyen típusúak az oktatási anyagok? Alaposan fel kellene mérni ezt a rendszert, és ha ez megvan, akkor be kellene mutatni a jó gyakorlatokat. Fontos lenne, hogy csakis valamilyen minőségbiztosítás után lehessen a pénzügyek oktatását integrálni a közoktatásba, a jelenlegi rendszer ugyanis semmiképp sem megnyugtató.

Ha a közoktatásba bekerül egy profitérdekelt szereplő - mondjuk egy bank -, akkor az hogyan moderálható úgy, hogy az eladás elsősorban ne az oktatók, hanem a hallgatók érdekeit szolgálja?

A jelenlegi rendszer feszültséget is kelt, hiszen ha például az osztályfőnöki órán megjelenik valaki, aki pénzügyekre tanítja a gyerekeket, akkor a szülőnek lehet egy rossz érzése. Kik ezek, honnan jöttek, van-e képesítésük - adódhatnak a kérdések. És ha rájönnek arra, hogy azok a pénzintézetek oktatják ma a fiatalokat, akik az embereket a bankfiókban rábeszélték a különböző pénzügyi termékre, az nem biztos, hogy jó érzés. Pedig sajnos ez a jellemző.

Éppen ezért szeretnénk megnézni, hogy kik, milyen céllal, milyen minőségben és hatékonysággal vesznek részt a pénzügyi kultúra fejlesztésében. Van egy oldalunk, a www.penzugyikultura.hu, ide szeretnénk föltenni azokat az oktatókat, akiket mi ajánlunk. Szeretnénk megosztani ezt a tudást mindenkivel, legfőképp a közoktatásügyi államtitkársággal, hogy legyen nekik is egy képük arról, hogy kikre érdemes építeniük a pénzügyek oktatását. Örömmel mondhatom, hogy az államtitkárság részéről van fogadókészség erre a törekvésre.

Pontosan mit értünk pénzügyi kultúra alatt? Elsőre talán kicsit nehezen értelmezhető fogalomnak tűnhet.

A pénzügyi kultúra definíciója is nagyon sokszor eltér attól, amit gondolunk. Úgy gondoljuk, hogy a pénzügyi kultúra nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az ember a pénzügyekben addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér. Vagyis hogy olyan döntéseket hozzunk, amit a pénzügyi képzettségünk és anyagi lehetőségünk megenged. Nem a definíciók ismeretéről szól a pénzügyi kultúra, vagy hogy tudom-e mi az a leasing, vagy a unit-link biztosítás Arról szól, hogy el tudjam dönteni, kell-e nekem egyáltalán a hitel, és ha fölveszem, akkor mire veszem föl.

Nem mindegy, hogy a rezsire kérek kölcsön, vagy a rezsicsökkentő beruházásra. Ez elsősorban a szemléletről szól, az emberek problémájának megértéséről, ebből kiindulva kell fejleszteni a pénzügyi kultúrát. Csak akkor szabad hitelt fölvennem, ha emellett képes vagyok az egyes ajánlatokat összehasonlítani, tudom mi az a THM, ismerem a teherbíró képességemet, ki tudom számolni, hogy végül is mennyibe kerül a hitel nekem. Vagyis szükség van önismeretre, pénzügyi tudásra és kalkulációs képességre is.

Mi a helyzet külföldön?

Megvizsgáltuk, hogy mit írnak a pénzügyi kultúráról az angolszász országok. Azt kellett látnunk, hogy a pénzügyi kultúrát gyakran azonosítják a pénzügyi eszközök ismeretével és a kockázatvállaló magatartással. Vagyis, aki tudja, hogy mi az a részvény és hajlandó is részvényt venni, annak magas a pénzügyi kultúrája, aki nem tudja, annak alacsony. Kérdem én, ma Magyarországon kiknek jobb a pénzügyi kultúrájuk, akik a közelmúltban fizetésképtelenné váló brókercégekre bízták a pénzüket, vagy azoknak a nyugdíjasoknak, akik bár nem tudják, hogy mi az a részvény, de kijönnek a kisnyugdíjból?

A pénz és a pénzügyek az életünk egyik legfontosabb része. Nem lehetne valahogy mégis beleerőltetni a középiskolai tanterve mondjuk egy alapszintű közgazdaságtant?

Ne legyünk naivak. Minden nap van testnevelés, hamarosan kötelező lesz a felvételihez a középfokú nyelvvizsga, azaz minden nap kell nyelvet tanulni, ehhez jön még az irodalom, a történelem, a matematika. A napi 6-7 tanórát követően mire a gyerekek hazaérnek, megírják a házi feladatot, felkészülnek a következő napra, már holtfáradtak. Nincs hova beilleszteni még a pénzügyeket is. Nem a tananyag mennyiségét kellene növelni, hanem szűrni és megpróbálni beilleszteni oda, ahova csak lehet.

Úgy érti, hogy nem létrehozni kellene egy külön közgazdaságtan órát, hanem a pénzügyeket belecsempészni mondjuk a matematika vagy a történelem tananyagába?

Érdemes lenne megnézni, hogy melyik tantárgyba mikor lehetne beépíteni a pénzügyi kultúra oktatását. Erre nem csak a gimnáziumban, hanem már egészen pici korban, akár első osztályban is lenne lehetőség. A matematikába különböző szöveges feladatokkal tökéletesen bele lehetne ágyazni a pénzügyeket. Például, egy sütemény elkészítéséhez 11 tojásra van szükség, de a háziasszonynak csak hat van, kérdés, hogy mennyi tojást kell kölcsön kérnie a szomszédtól? Egyszerű, első osztályos matematika feladat, de mégis megjelenik benne a kölcsön, az, hogy ezt a hitelt majd vissza kell fizetni... De nem csak a matematikába lehetne belecsempészni a pénzügyi kultúrát, a történelem, a földrajz, mind-mind tele van pénzügyi és gazdasági vonatkozással.

Mi a leghatékonyabb módja a pénzügyi kultúra fejlesztésének?

Már a legkisebb kortól kezdve olyan helyzeteket kell teremteni, amikor a gyereknek önállóan pénzügyi műveleteket kell végeznie. Amire gondolok az nem egy száraz számítási feladat, sokkal inkább egy, a való életbe beágyazott szituációs játék. Például, az első osztályos unokámnak, aki épp valamire gyűjtött, fölajánlottam, hogy pénzügyileg besegítek kicsit. Egy marék aprót nyújtottam neki, amiből választhatott három érmét. Egyszerű szituációs gyakorlat, ahol a gyerek érdekeltté válik. Ki kell választania a legmagasabb értékű érméket, össze kell tudni adni, megtanulni, hogy ha szeretne valamit, arra gyűjteni kell.

"A gyermekeknek olyan feladatot kell adni, ami egy kicsi erőfeszítéssel, gondolkodással és lemondással ugyan, de sikerélményt hoz."

Ugyanilyen hatékonyak a tanító jellegű mesék, „A tücsök és a hangya" és társaik. Szituációba ágyazva, játékosan, valós élethelyzetekbe szőve már egészen kicsit korban fejleszthető a pénzügyi kultúra. Azt szoktam mondani, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztése akkor kezdődik, amikor a kétéves, síró kisgyerek kezéből kiveszem az ellopott gumicukrot és visszaviszem a pénztárhoz, mondván ezt ki kell fizetni.

A gyerekek mindenre fogékonyak, de azért a pénzügyekkel kapcsolatos helyes szemléletre nevelni őket mégis csak embert próbáló feladatnak tűnik. Miért érdekelné egy ötévest, hogy mi az a hitel?

Az oktatásnál talán még fontosabb a nevelés. A gyerek nem a családi költségvetés haszonélvezője, hanem annak a része. Minden, amit tesz, vagy elmulaszt megtenni, az növelheti vagy csökkentheti a költségvetés stabilitását, már egészen kicsi kortól kezdve. Ha meg tudjuk értetni a gyerekkel, hogy azt a puskát, vagy babát, amiért épp megy a hiszti, nem tudjuk megvenni, akkor egy nagy lépést tettünk a pénzügyi kultúra fejlesztésében. Ez természetesen nehéz, néha egyenesen lehetetlennek tűnik, de a tapasztalat az, hogy az elméleti tudás idővel kopik, egy ilyen szituációba ágyazott élmény azonban, amit a saját bőrén érzett, örökre megmarad.

Mondom még egyszer, nem azt kell megtanítani a gyereknek, hogy mi az a THM, hanem azt, hogy ha az egyik hónapban több zsebpénzt szeretne, az már egy kölcsön, amit vissza kell majd adnia. Minden, ami játék az nagyon jó, a gyerekek ugyanis nagyon utálják a száraz matekot, de játékosan már bele lehet csempészni az életükbe.

Beszéltünk a pénzügyi kultúra gyermekkori fejlesztéséről, az oktatásban rejlő lehetőségekről. Hogyan fejlődik a pénzügyi kultúra az iskola után, a nagybetűs életben?

A felmérésünk azt mutatta, hogy amint a fiatal elköltözik otthonról, hirtelen megnő a pénzügyi kultúrája. Ezt egyébként a saját lányomnál is tapasztaltam, amint elköltözött otthonról, hirtelen elkezdett kalkulálni, hogy miből és hogy jönne ki, mit vehet, nem vehet meg magának. Érdekes, hogy a felmérésünk alapján egy nagyon kellemetlen élethelyzet mutatta a legmagasabb eredményt, jelesül az elvált férfiaknak ugrásszerűen javul a pénzügyi kultúrája. Elvált férfinak lenni borzasztóan nehéz lehet, hirtelen önállóan boldogulni, beosztani, eltartani, ez az élethelyzet követeli meg talán a legmagasabb fokú pénzügyi kultúrát. A tanulság az, hogy a pénzügyi kultúrát szituációba ágyazva lehet a legjobban tanítani, ha az élet rákényszerít arra, hogy tanuljunk és alkalmazkodjunk.

Mit tegyen egy fiatal szülő, hogy a most megszülető gyermekének magas pénzügyi kultúrája legyen felnőtt korában? Pici korban sok szituációs gyakorlat, játékosan bevonni a gyereket a családi költségvetés tervezésébe, később beíratni egy jó iskolába, 18 éves kora után pedig engedni saját lábra állni?

Lényegében igen. Egy valamit azonban hangsúlyozni kell, nem szabad a fiatalokat elefántcsonttoronyba zárni. A jó iskola jól hangzik, de nem szabad hagyni, hogy az oktatás túlzottan elméleti legyen. A gyakorlat a fontos. Engedjük a gyereket egyedül vásárolni, számoljon el a visszajáróval. Szokták mondai, hogy a gyereknek egy dolga van, hogy tanuljon, de azt nem veszik észre, hogy pont azért nem tanul, mert állandóan csak az elméletet hallja.

A jó iskola fontos, de nem biztos, hogy az elit magániskola magasabb pénzügyi kultúrát ad. Ott mindenki gazdag, mindenkinek mindene megvan, ez nem jó, legalábbis a pénzügyi kultúra szempontjából nem az. Olyan iskolába kell íratni, ahol alapvetően rend van, ahol normálisan lehet tanulni és tanítani, de ahol különböző gyerekek vannak. Hadd tanulja meg, hogy van szegény gyerek, gazdag gyerek, lusta, szorgalmas, okos. Tanulja meg, hogy ő kicsoda, legyen osztálypénzt, legyen zsebpénz az uzsonnára, de legyenek korlátok is, ne kapjon meg mindent.

A gyermekeknek olyan feladatot kell adni, ami egy kicsi erőfeszítéssel, gondolkodással és lemondással ugyan, de sikerélményt hoz. Ekkor egy megalapozott, reális önbizalom alakul ki, ez kell a pénzügyek eredményes kezeléséhez. Nyugodtan próbáljunk ki egy kicsit nehezebb feladatot, szituációba ágyazva, meg fogunk lepődni, hogy a gyerekek mi mindenre képesek.

Végezetül egy kis nemzetközi kitekintés: mi magyarok pénzügyi kultúra tekintetében hol állunk Európában?

Teljesen szélsőségesek vagyunk. Az OECD mérései alapján azt mondhatjuk, hogy az elméleti kérdések tekintetében jóval magasabb a pénzügyi kultúránk, mint az átlag, a gyakorlati kérdések terén viszont jóval alacsonyabb. Több gyakorlatra, több szituációra van szükség, ez világosan látszik, és ezzel párhuzamosan kevesebb elméletre. Eleve nem értem, hogy hogyan lehet egy definíciót bemagolni. Inkább meg kell érteni és akkor én magam meg tudom alkotni a definíciót. Nem megtanulni, megérteni kell a dolgokat, ez a legfontosabb.