Tanulmányok, előadások

ÁSZ: 2021-ben tovább csökkenhet az államadósság

2020. július 2. 10:00:01
Az ÁSZ Költségvetési Tanács részére készített elemzése rámutat, hogy a Magyarország 2021. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazás előtti változata is teljesíti az államadósság-mutató csökkentésének alkotmányos követelményét, és a költségvetés hiányára vonatkozó törvényi előírásokat.

Az Állami Számvevőszék törvényben meghatározott feladata a jól irányított állam támogatása. Ennek érdekében az ÁSZ a jelentések mellett elemzéseket, tanulmányokat is készít. Elemzéseiben az ÁSZ nem megállapításokat tesz, hanem összefüggésekre, hatásokra világít rá, felhívja a figyelmet az adott területen jelentkező dilemmákra, kockázatokra, valamint bemutatja az eredményeket. Az Állami Számvevőszék elemzések és tanulmányok készítésével, illetve ezek rendelkezésre bocsátásával támogatja a Költségvetési Tanácsot feladatai ellátásában, így abban is, hogy az államadósság-szabály teljesülésével kapcsolatos állásfoglalását meghozza, ami a Tanács legfontosabb törvényi kötelezettsége.

Az ÁSZ értékelte a 2021. évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott és az Országgyűlés által támogatott módosító indítványokat. Ezek összességében egyenlő összeggel, 91,8 milliárd forinttal növelik a költségvetés kiadási és bevételi főösszegét, következésképpen a tervezett hiányt nem változtatják meg, és az államadósság alakulását sem befolyásolják.

ÁSZ: 2021-ben tovább csökkenhet az államadósság

Az ÁSZ értékelése szerint a módosítások következtében csekély mértékben nő a kockázatos előirányzatok összege, és csökken a kockázatok kezelésére rendelkezésre álló tartalékok összege. Ez utóbbi azonban még így is közel kétszerese az elemzés által számszerűsített kockázatoknak. Az elfogadás előtt álló 2021-es költségvetés jelentős mozgásteret tartalmaz az államadósság-mutató (az államadósság és a GDP hányadosa) csökkentése alkotmányos követelményének teljesítésére abban az esetben is, ha a bruttó hazai termék (GDP) 2021-ben a kormányzati előrejelzésnél kedvezőtlenebből alakulna.

A 2021. évi költségvetés feltételrendszerét nagyban befolyásolja az, hogy 2020-ban mennyire lesz sikeres a gazdaság helyreállítása a koronavírus-járvány okozta visszaesést követően. Ezért az ÁSZ folyamatosan nyomon követi a 2020. évi makrogazdasági és költségvetési folyamatok alakulását, és értékeli azoknak a 2021. évi költségvetési célok teljesíthetőségére gyakorolt hatását.

...

A Költségvetési Tanács számára készített ÁSZ-elemzés teljes terjedelmében ide kattintva érhető el.

...

Dr. Pulay Gyula az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője, Horváth Bálint az Állami Számvevőszék Kommunikációs és Kapcsolattartási Osztályának osztályvezetője


Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra