Tanulmányok, előadások

Az állami nyugdíjrendszer születési hibái és javításának fő iránya

2020. január 14. 09:38:22
A tanulmányban számba veszem az állami, folyó finanszírozásúnak (helytelenül: "felosztó-kirovónak") nevezett rendszer konstrukciós hibáit, s azt találom, hogy annak már az (amúgy utólag megalkotott) elve is hibás, s a hibák kijavításához egy új működési elvre kell áttérni. El kell felejteni, hogy létezik az úgynevezett "nem feltőkésített" nyugdíjrendszer, s az állami nyugdíjrendszert expliciten is annak tényleges alapjára, a humántőkére kell helyezni. Ezzel megvalósul - a jelenleg teljes mértékben hiányzó - automatikus eszköz-forrás-illeszkedés, s elfelejthetjük a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról szóló szokásos vitákat. (Pénzügyi Szemle 2019/4.)


Banyár József

Az utóbbi néhány évtizedben az állami folyó finanszírozásúnak (pay-as-you-go = PAYG, vagy FF) nevezett nyugdíjrendszerekről szóló tanulmányoknak és előadásoknak egy szigorú protokollja alakult ki szerte a világban, így Magyarországon is. A szerző/előadó ismerteti a fejlett világban, illetve a cikkben érintett országban zajló demográfiai folyamatokat, az alacsony és jellemzően tovább csökkenő teljes termékenységi mutatót (TTM) és a folyamatosan növekvő várható élettartamot. Megemlíti, hogy ezek miatt egyre csökken a gyermek- és fiatalkorúak száma, és egyre nő az időskorúak aránya a népességben, s folyamatosan romlik az eltartó-eltartott-ráta, majd megállapítja, hogy ez így nem mehet tovább, valamit tenni kell. A helyzetből kiútként a szakértők többféle megoldást szoktak javasolni, amelyeket szokás két csoportra bontani: parametrikus és paradigmatikus reformokra.

A parametrikus reformok - amelyekre máshol majd én is javaslatot teszek - a romló helyzetben az egyensúly javítását szolgálják. Legfontosabb formájuk például a korhatáremelés és a nyugdíjak indexálásának szigorítása, amit például 2009-ben a Bajnai kormány, vagy az indokolatlan kedvezmények eltörlése, amit 2011-ben az Orbán kormány alkalmazott. Ezek fontos eszközök, de az alkalmazásukkal elért egyensúlyjavulás a nyugdíjkassza bevételi és kiadási oldala között időleges. Ráadásul például az indexálás szigorítása hosszabb távon egyfajta "jóléti ollót" nyit szét a régi és új nyugdíjasok közt (pl. Simonovits, 2018).

Sokan ezért a megoldást a "komolyabb", paradigmatikus reformoktól várják. Két fontos irányt lehet itt megkülönböztetni, a részleges feltőkésítést, amit - a Világbank javaslatára (World Bank, 1994) - például Magyarország is bevezetett 1998-ban (sok hibával, ami miatt volt bizonyos jogosultsága annak szinte teljes, 2011-es felszámolásának), illetve a svéd típusú egyéni számlás nyugdíjrendszer, ami viszont jelenleg az egyik fő ajánlása a Világbanknak (Holzmann, Palmer, ed. 2006; Holzmann, Palmer, Robalino ed. 2012-13), bár az utóbbi időben a terjedése megtorpant (Guardiancich et. al., 2019).

A részleges (vagy akár teljes, mint Chilében) feltőkésítés lényege az lenne, hogy csökkentsék az aktuális járulékbevételekből finanszírozandó nyugdíjrészt, aminek következtében a nyugdíj - csökkenő népesség esetén is - járulékemelés nélkül folyósítható lenne a megszokott mértékben. Hátulütője, hogy addig viszont kevesebb járulék folyik be a nyugdíjkasszába, tehát a hiányt az államnak kell kipótolnia. Vagyis nem oldja meg az alapproblémát, csak a finanszírozási nehézségek kiéleződését tompítja azzal, hogy azt időben elhúzza.

Az egyéni számlás - "hivatalos nevén" (Notional Defined Contribution) - NDC rendszer bevezetését úgy is definiálhatnánk, mint egyfajta "vissza az alapokhoz" reformot, aminek a keretében szigorúan az egyéni járulékbefizetésektől teszik függővé a nyugdíjat, ahogyan azt az FF-rendszer hivatalos ideológiája mondja. Ez azonban csak abban segít, hogy racionalizálja a rendszert, s úgy teszi (kicsit) hosszabb ideig fenntarthatóvá, hogy lenyesi arról az időközben rátelepült, nehezen indokolható jogosultságokat.

Ugyanakkor ezek a megoldások - bár hasznosak, mert átmenetileg el lehet kerülni velük a problémák kiéleződését - csak "felületi kezeléseknek" tekinthetők, mert nem oldják meg (sőt nem is célozzák megoldani) az alapproblémát: az alacsony TTM-t, hiszen a racionalizálás lehetőségei egy idő után kimerülnek, miközben a fedezetlen nyugdíjígéretek (amit az implicit államadóssággal mérhetünk) ottmaradnak.

A feltőkésítés esetében kicsit bonyolultabb a kép. Ha az történik, mint például Magyarországon is történt, hogy a "tőke" egyszerűen államadósság lett, akkor csak az implicit államadósságot konvertáltuk explicitté (Németh, 2009), vagyis egy alacsony költségű, hosszú lejáratú adósságrészt tettünk magas költségű, rövid lejáratú adósságrésszé, tehát rontottunk is a helyzeten (Banyár, 2011; illetve 2017b). Ha a nyugdíjrendszert úgy tőkésítjük fel, hogy a tőke hazai államadósság, akkor valójában nem törtünk ki az FF-rendszerből, hiszen csak explicitté transzformáltuk az implicit államadósságot. (Ezt ismerte fel a generational accounting, ami az egész, tehát implicit és explicit államadósságot próbálja meg számba venni és generációkra "leosztani" - Kotlikoff, 1993; Magyarországon lásd Gál, Simonovits, Tarcali, 2001.)

Viszont az a követelés, hogy akkor tőkésítsük fel úgy a nyugdíjrendszert, hogy a tőke ne államadósság legyen (pl. Kotlikoff, 1993; Feldstein, Martin 2005), hosszabb távon szintén nem vezet előre. Ez ugyan látszólag függetlenné teszi a nyugdíjrendszert a születésszámtól, de tudjuk, hogy egy gazdaság csak akkor lesz működőképes hosszú távon, ha megfelelő létszámú (ami akár csökkenő is lehet) a népesség utánpótlása, enélkül a feltőkésített rendszerben sem lesz végül nyugdíj. Ráadásul a feltőkésítés meghirdetése azt jelentené, hogy jelentősen csökkentenünk kell a jelen fogyasztásunkat, hogy megfelelő nyugdíjunk legyen. Így viszont még inkább kiéleződik a kérdés, hogy korlátos jövedelmünket érdemes-e olyan gazdaságilag improduktív dolgokra "pocsékolni", mint a gyermeknevelés. Vagyis a feltőkésítés feltehetőleg tovább csökkentené a TTM-t, így hosszabb távon ismét kiéleződne a nyugdíjprobléma, hiszen ez sem oldja meg az alapproblémát. (Banyár, 2019a)

...

Banyár József a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense

...

A teljes tanulmány itt olvasható, a Pénzügyi Szemle legújabb száma itt érhető el.


Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra