Tanulmányok, előadások

Ennyit költünk nyugdíjra, segélyekre

2019. január 30. 10:29:48
Az OECD készített egy részletes kimutatást a tagországok szociális kiadásairól, melyből kiderül, hogy Magyarországon nyugdíjra, egészségügyre, segélyekre és egyéb szociális kiadásokra a GDP 19,4 százalékát költjük, ami csak hajszállal marad el az OECD-átlagtól.


A vizsgált országok közül 2018-as adatok alapján - ahogyan a lenti ábráról is leolvasható - a francia állam költi a legtöbbet szociális kiadásokra, a GDP mintegy 31,2 százalékát, majd következnek sorban a belgák - 28,9 százalék - a finnek - 28,7 százalék - és a dánok - 28,0 százalék. Az OECD-átlag 20,1 százalék, jól látszik tehát, hogy a gáláns államok, vagyis akik közpénzből sokat költenek szociális ügyekre, igencsak bőkezűnek és gondoskodónak mondhatók.

Magyarország a maga 19,4 százalékos költésével hajszálnyival marad el az OECD-átlagtól, a régiós versenytársak szintjét ugyanakkor hozza: Lengyelország, a régió legbőkezűbb szociális költője a GDP 21,1 százalékát szánja erre a célra, míg Csehországban a GDP 18,7 százalékára, Szlovákiában 17 százalékára rúgnak a szociális kiadások.

 

Ennyit költünk nyugdíjra, segélyekre

 

Az ábrán kék oszlopok jelzik a szociális kiadások 2018-as szintjét, míg szürke négyzetek az 1990-es, fekete vízszintes vonalak az 1960-as szinteket (Magyarországok sajnos utóbbi két adat nem áll rendelkezésre). Szemléletes, hogy az 1960-as szinthez képest mára minden országban jelentősen, többnyire sokszorosára nőtt a szociális kiadások aránya, míg 1990-hez viszonyítva néhány kivételtől eltekintve - Hollandia, Svédország, Szlovákia - ugyancsak növekedés volt tapasztalható.

Ami a szociális kiadások szerkezetét illeti - 2. számú ábra az elemzésben -, a legnagyobb volumenű kiadás a nyugdíj, ami az OECD átlagában a GDP 8,0 százalékára rúg - Magyarországon 9,2 százalék -, míg egészségügyre átlagosan 5,7 százalékot - Magyarországon 4,8 százalék - a munkaképes korú lakosság jövedelem-kiegészítésére pedig 4,0 százalékot - Magyarországon 3,6 százalék - költenek az államok.


Az eredeti elemzés itt érhető el.

 

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra