Tanulmányok, előadások

Így oszlik el a világgazdaság GDP-je

2018. október 12. 08:00:14
Nominálisan a legnagyobb gazdaság még mindig az amerikai, a világ GDP-jének mintegy negyedével, majd következik Kína és Japán, utánuk pedig a néhány évig még a TOP10-be tartozó nyugat-európai államok. Magyarország nem fér fel a térképre.


A Howmuch.net a Világbank 2017-es adataira alapozva készített egy érdekes ábrát, melyen az látható, hogy az egyes országok mekkora résszel járulnak hozzá a világgazdaság GDP-jéhez. Az országok mérete arányos a megtermelt nominális GDP-vel, míg a színek az elhelyezkedésüket mutatja. Kékkel látható Ázsia, zölddel Európa, rózsaszínnel Észak-Amerika. A sárga mezőben azok az országok kapnak helyet, akik részaránya kisebb, mint 0,3 százalék, őket - Magyarországgal együtt, a magunk 139 milliárd dolláros 2017-es GDP-jével - az ábra összesítve szemlélteti.

 

Nagyításhoz klikk a képre!

 

Jól látszik, hogy nominálisan még mindig az USA termeli a legtöbb GDP-t, 19 ezer milliárd dollárral, ami a világgazdaság kibocsátásának 24,4 százalékát adja. A második Kína, 15,4 százalékkal, majd következik Japán 6,1 százalékkal. Érdekesség, hogy a négy legnagyobb GDP-jű ország adja a világgazdaság kibocsátásának mintegy felét, és a déli félgömb országai mindössze 13 százalékkal járulnak hozzá a teljes kibocsátáshoz.


Az eredeti elemzés itt érhető el.

 

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra