Tanulmányok, előadások

Kereső-, és mobiloptimalizált Pénzügyi Szemle várja az olvasókat

2020. szeptember 17. 07:00:01
2020 negyedik negyedévében megújul a Pénzügyi Szemle Online a Pénzügyi Szemle közpénzügyi folyóirathoz kapcsolódó portál. Ennek kapcsán háromrészes cikksorozatban járjuk körül és mutatjuk be a honlap újjászületését. Jelen cikkünkben a PSZO látogatottsági adatait elemzem, valamint részletesen bemutatom az okoseszköz- és keresőoptimalizálás előnyeit és várható eredményeit. Második rész. A sorozat első része itt olvasható.

Radócz Ákos

Stabil látogatottság pozitív jövőképpel fűszerezve

A Pénzügyi Szemle Online (PSZO) oldal nézettségét a stabilitás jellemezte középtávon, azaz az elmúlt öt évben. A Google Analytics mérőrendszere alapján a látogatások - munkamenetek - száma a 2015-2020-as időszakban (11 félév) összesen 223 ezer volt, azaz évente átlagosan több mint 40 ezer fős egyedi nézettséggel működött az oldal. Érdekes tény, hogy az idei esztendő első félévében meredek növekedésnek indult az olvasottság, amely a vélhetően a már megvalósított keresőoptimalizálásnak (amelyről később ejtek szót) tudható be. A 2020-as teljes nézettség akár a 60 ezer főt is elérheti.
A Pénzügyi Szemle Online felhasználói a legnagyobb részben, mintegy 57 százalékban keresőprogramokon keresztül (Organic Search), elsősorban a Google rendszerét használva érték el az oldal cikkeit. A második legnagyobb arányú csatorna a hivatkozásokon, azaz átkattintásokon keresztüli (Referral) nézettség, 27 százalékkal. Majd következnek a direkt, azaz a Pénzügyi Szemle Online oldalra közvetlenül érkező látogatók, 10 százalékkal. Végezetül, az olvasók mintegy 6 százaléka érkezett a közösségi média, elsősorban a Facebook felületéről 2020 első félévében.

A nagyobb hasznosulás érdekében 2019 első félévétől kezdve a PSZO magyar és angol nyelvű cikkeinek, valamint a folyóirat tartalmának állandó megjelenési lehetőséget biztosítottunk az ÁSZ hivatalos oldalán, valamint az ÁSZ Hírportál nyitóoldalának felületén. 2019 második félévétől a PSZO-ra kikerülő valamennyi cikk megjelenik ajánlóként az ÁSZ Hírportál heti hírösszefoglalóiban.
A közösségi média felhasználása gyors ütemben bővül az olvasók körében, így érdemes közelebbről megvizsgálni ezen csatorna működését. A Pénzügyi Szemle Facebook-oldalát jelenleg 3300 felhasználó követi. A 2015-20-as, ötéves periódusban a közösségi/Facebook csatornán keresztül - összesen 22 ezer olvasó látogatta meg a Pénzügyi Szemle Online oldalt, ami az összesített nézettségünk közel 10 százaléka volt. Figyelemfelkeltő és elgondolkodtató, hogy a jelenlegi 6%-os Facebookról érkező olvasói bázis egy hosszabb, 5 éves ciklust vizsgálva még 10%-os volt. Problémás ez? Egyáltalán nem, sőt. Egy ilyen szakmailag magasan kvalifikált pénzügyi-gazdasági oldal esetében jobb, ha a nézettség az internetes keresőkből érkezik és más közpénzügyi szakmai fórumokról, weboldalakról, nem pedig a közösségi médiából.

Fontos lépés az okoseszköz-optimalizáció

A Pénzügyi Szemle Online frissen okoseszközökre optimalizált oldalán az asztali megjelenítéshez hasonlóan minden funkció ugyanúgy megtalálható, természetesen némileg más elrendezéssel.

A mobil verzió címlapján, a PSZO felületén a középre rendezett logótól jobbra helyezkedik el a menüpontokat előcsalogató, hamburger formájú gomb. Erre kattintva sötétzöld alapon tűnik elő az asztali honlap felső és alsó menürendszere, egybe rendezve. Ez hasonlóan működik a szakfolyóirat-, és az angol nyelvű Public Finance Quarterly tartalmainál is. Alább a nyelvválasztás, a Közpénzügyi szakfolyóirat elérhetősége, valamint a Kereső funkció található meg. Különös figyelmet fordítottunk a közösségi média funkciók kiemelt helyen szerepeltetésére, így a PSZO Facebook-oldala, YouTube-csatornája, Infogr.am elérhetősége, valamint RSS-csatornája folyamatosan fókuszban szerepel. Kiemelt prioritást kapott az oldalon az Aktuális szám folyamatos szem előtt tartása, továbbá a keresési funkciók megkönnyítésére.

Kereső-, és mobiloptimalizált Pénzügyi Szemle várja az olvasókat

A táblagépes platform felépítése - méretéből adódóan - közelebb áll az asztali verzióhoz. Markáns különbség nem fedezhető fel, mindössze a honlap üres széleit nyestük le, valamint a rövid bevezetők képeinek megjelenítésén változtattunk a maximális felhasználói élmény érdekében.

Keresőoptimalizálás: 22 százalékkal magasabb mutató

Mint arról az ÁSZ Hírportál 2020 májusi cikke tudósított, az elnöki honlap, a www.domokoslaszlo.com keresőoptimalizált (angolul Search Engine Optimization, azaz SEO) formában érhető el az olvasók számára. Ez azt jelenti, hogy a honlap keresőmotorokban való organikus megjelenítése emelt szinten valósul meg. Jelen esetben az organikus kifejezés alatt a nem fizetett keresési eredményeket értjük. Ugyanez a folyamat zárult le a közelmúltban a Pénzügyi Szemle Online honlapjának fejlesztésével.

A Pénzügyi Szemle Online honlapjának eredményeit a Google Insights, Pingdom, GTmetrix, SEOceros felületein mértük, ezt követően döntöttünk a fejlesztés megkezdése mellett. A SEO Site Checkup weblap mérése szerint jelenleg a Pénzügyi Szemle honlapja 88 százalékos mutatóval bír a korábbi 72 helyett, tehát az emelkedés mértéke 22 százalékos. Az aktuális, 88 százalékos eredmény kimondottan jónak tekinthető.

Kereső-, és mobiloptimalizált Pénzügyi Szemle várja az olvasókat

100 százalékos érték azért meglehetősen problémásan elérhető, mert az optimalizálást a tartalom és annak minősége, a kontentben található elemek (fejlécek, bekezdések, idézetek, képek) is nagymértékben befolyásolják. Vélhetően közép-, illetve hosszútávon így közel negyedével fog növekedni a Pénzügyi Szemle honlapjának nézettsége, amelyhez a KKO a Google Analytics rendszerét használja.

Cikksorozatunk korábban publikált, első részében a Pénzügyi Szemle Online megújulásához vezető útról, a frissített megjelenésű folyóiratról, az ÁSZ új arculatáról és a weboldal letisztult funkcióiról ejtettem szót. A harmadik, befejező epizód az új weblap elindításáról, valamint a közpénzügyi folyóirat jövőképét veszi górcső alá egy alapos összegző cikk keretében. Jó olvasást kívánok!


Radócz Ákos az Állami Számvevőszék Kommunikációs és Kapcsolattartási Osztályának munkatársa



Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra