Tanulmányok, előadások

Mit tanulhatunk az integritásról a Mindenki című, Oscar-díjnyertes, magyar kisjátékfilmből?

2019. december 23. 10:32:01
A vezetéstudomány sokat tanulhat azokból a művészeti alkotásokból, amelyek egy-egy vezetési szituációt életszerűen és élesen világítanak meg. Ilyen a "Mindenki" című, Oscar-díjnyertes, magyar kisjátékfilm is, amely a szervezeti integritás hiányának, majd az integritás megteremtésének szinte esettanulmányszerű, de nagy művészi erejű ábrázolása. A film katartikus erővel mutatja be, hogy az integritás, azaz a teljesség és a tisztaság nemcsak jó, de szép is.

A kisfilm - amelynek rendezője és forgatókönyvírója Deák Kristóf - 1991-ben, egy budapesti általános iskolában játszódik. Az iskola kórusa sok siker után az országos versenyre készül, amelyet a fiatal és ambiciózus énektanárnő szeretne a kórusával megnyerni. Erre motiválva a kórus tagjait is. A film tartalmát részletesen nem ismertetem. Meg kell nézni a filmet! Azt remélem, hogy írásom ösztönzést ad erre is. Az integritásról röviden írnom kell, mivel ez a fogalom Magyarországon széleskörűen még most sem ismert.

Integritás, szervezeti integritás

Az integritás szó a latin in-tagere és integer szavakból ered, amelyeknek jelentése érintetlen, illetve egész. Az integritás olyasvalakit vagy valamit jelöl, aki, vagy ami romlatlan, sértetlen. Személyek és szervezetek esetében az integritás lényege ebben a mondatban foglalható össze: az vagyok, aminek lennem kell, azt teszem, amit tennem kell. Egy személy esetében ez azt jelenti, hogy a vallott értékei szerint él, és beteljesíti a hivatását. Egy szervezet esetében pedig azt, hogy azt teszi, amire létrehozták, úgy teszi, ahogy elvárják tőle, és beteljesíti a küldetését.

A szervezeti integritás a szervezet értékkövető magatartásában ölt testet, abban, hogy azok szerint az értékek szerint működik, amelyeket tőle elvárnak, illetve, amelyeket saját maga számára meghatároz és kinyilvánít. Például, egy iskolával szemben társadalmi elvárás, hogy becsületességre nevelje a tanulóit. Emellett az iskola saját értékeként kinyilváníthatja a tehetségek gondozását. Ez az iskola akkor őrzi meg integritását, ha minden körülmények között becsületességre neveli a diákokat, és nem hagy elkallódni egyetlen tehetséget sem.

Egy szervezet azonban önmagában nem tud értékeket követni, a szervezet dolgozói azok, akiknek napi munkájukat a szervezet értékrendjének megfelelően kell végezniük. Ha az ő magatartásuk összhangban van a szervezeti értékekkel, akkor megvalósul a szervezeti integritás. Ha azonban a vezetők és dolgozók a szervezeti értékek helyett a saját értékeik és érdekeik szerint cselekszenek, akkor odavan a szervezet integritása, akkor a szervezet működése hamissá válik. Ezért a szervezet vezetőjének az egyik legfontosabb feladata olyan szervezeti kultúrát teremteni, amelynek hatására a szervezet tagjai azonosulnak a szervezeti értékkel, és belső meggyőződésből, egymást is erősítve, magától értetődő módon a szervezeti értékek követésére törekszenek. Vegyük sorra, hogy mi tükröződik mindebből a kisfilmben!

Az integritás hiányának kórképe

Az iskola igazgatója az általa fontosnak tartott értékét rögtön a film legelején, Zsófinak, az új tanulónak az anyukájával beszélgetve, megfogalmazza: "Mindenkit szívesen látunk a kórusban. Ez az egyik alapelvem." Az igazgató többet nem jelenik meg a filmben, az ő szerepe a szervezeti integritás konkrét tartalmának, azaz a követendő alapelvnek a megfogalmazása volt. Előtte azonban még eldicsekedett azzal is, hogy az iskola kórusa mennyire híres, és sorra nyeri a versenyeket. A kórusvezető énektanárnő, Erika néni látszólag elfogadja az igazgató által fontosnak tartott alapelvet, és egyetlen csatlakozni akaró diákot sem küld el a kórusból. Neki azonban nem ez a fontos, az ő ambíciója az, hogy az általa vezényelt kórus az ország legszebb és legjobb iskolai kórusa legyen. A szervezeti alapérték és az énektanár célja konfliktusba kerül, mivel az iskola kórusa csak akkor lehet a legjobb, ha abban csak a kiváló énekhangú gyerekek énekelnek.

Vezetéstudományi szempontból a film egyik legizgalmasabb tanulsága, hogy nem a "jó" és a "gonosz" küzd egymással, hanem egy pozitív alapérték és egy dicséretes egyéni ambíció. A kettő azonban különbözik, sőt összeütközésbe kerül egymással. Az énektanárnő mégsem teszi nyilvánvalóvá ambíciója ütközését az igazgató által képviselt alapértékkel, nem próbál az igazgatóval közösen megoldást találni a konfliktus feloldására, hanem leplezi a konfliktust. Ennek pedig nem lehet más kimenetele csak a megtévesztés. Fontos tanulság, hogy a szervezeti értékekkel, alapelvekkel nem azonosuló, de azokat látszatra követő szervezeti tagok saját érdekiek érvényesítése végett előbb-utóbb a megtévesztéshez, a hamiskodáshoz folyamodnak, hiszen a látszatot csak így lehet megőrizni.

Kanyarodjunk vissza a filmhez, amelyben konfliktust elleplező megtévesztés módszere viccesen egyszerű. A tanárnő rábeszéli a kevésbé jó hangú kórustagokat, hogy ők csak "tátikázzanak", azaz csak tátogjanak, tegyenek úgy, mintha énekelnének, de hangot ne adjanak ki. Természetesen minden érintettel egyénileg állapodik meg erről, meggyőzve őket arról, hogy ez az ő érdekük is, hiszen így tagjai maradhatnak az ország legkiválóbb kórusának, az igazgató bácsi és a szüleik büszkék lesznek rájuk, sőt díjnyertes kórus tagjaként eljuthatnak még Svédországba is. Ráadásul így soha nem derül ki, hogy ők nem olyan jók, mint a többiek. Természetesen sok kórustag elfogadja ezt a hazug megoldást a nagytekintélyű kórusvezető manipulációjának hatására. Erős üzenete ez a filmnek: ha a szervezet egyik vezetője a szervezeti értékeket csak látszatra követi, de valójában a saját érdekét akarja érvényesíteni, akkor a megtévesztés eszköze a vezetői manipuláció lesz. A manipuláltak pedig egyénileg, hatalom nélkül többségében elfogadják, hogy részesei legyenek a megtévesztésnek, pláne, ha ebből személyes hasznuk is származik, amit a manipuláló vezető - természetesen - felnagyít. Ugyanakkor mindez együtt jár a manipuláltak önbecsülésének csökkenésével, hiszen ők nemcsak nem annyira jók, mint a többiek, hanem még csalók is. Ez ebből eredő meghasonlottságot is művészi erővel ábrázolja a film.

A film nagyon szakszerű a megtévesztés és a manipuláció apró részleteinek bemutatásakor is. Például az énektanárnő gyakran használja a "mindenki" felszólítást, jelszószerűen visszhangozva a szervezeti alapértéket. (Mindenki nagyon igyekezzen, mindenki írja fel stb.) Mennyire egyezik ez is mindennapos tapasztalatunkkal, azzal, hogy azok mondogatják leggyakrabban és leghangosabban a szervezeti jelszavakat, akik az azzal ellentétes magatartásukat akarják ezzel takargatni. Találó megoldás annak az ismétlődő felemlegetése Erika néni részéről, hogy a kórusverseny díja egy svédországi jutalom utazás, azaz a kórus minden tagja eljuthat Svédországba. (Ez a film történetének időpontjában még igen különleges lehetőség volt magyar diákok számára.) Következésképpen a film egyértelművé teszi, hogy Erika néni manipulációs eszköztárát az anyagi haszon megszerzésének ígéretével is kibővítette.

A kisfilm érzékenyen villantja fel a manipuláció kifinomult eszközeit is. Például azt, hogy az énektanárnő a kórus próbájának végén kitesz az asztalra egy csomó csokoládét, és abból minden kórustag vehet, de természetesen csak egyet, azt sulykolva, hogy a kórusban mindenki egyenlő. A film egyik legzseniálisabb jelenete az, amikor a "tátikázók" nagy számának lelepleződése után jönnek ki a kórustagok a próbáról, az iskolakapuban majszolják a jutalomcsókit, de az arcukon látszik, hogy az megkeseredett a szájukban.

A film idáig egy művészien ábrázolt kórkép, az integritás hiányának a kórképe: az iskolai kórus nem az, aminek mutatja magát, azaz nincs integritása. Van-e kivezető út ebből a hazugságból? Van. Ehhez azonban a film története szerint két dologra van szükség: egy informális vezetőre és arra, hogy az informális vezető hajlandó legyen az önbecsülésüket vesztett manipuláltak mellé állni, és szembefordulni a hazug formális vezetővel.

Az integritás helyreállítása

A film egyetlen jelenettel is képes nyilvánvalóvá tenni, hogy ennek a közösségnek van egy informális vezetője, Liza. A lányok a szünetben ülnek egy padon. Liza középütt. Jön egy újabb lány, aki követeli a helyét Liza mellett. De a Liza mellett ülő lány nem enged, amiből nagy huzakodás támad. Liza azonban nagyvonalúan odébb áll, magukra hagyva az ő kegyeiért versengőket. A film egy másik jelenetéből pedig azt érzékeljük, hogy Liza informális vezető szerepét a tanárok is méltányolják. A földrajzórán Liza a mögötte ülő fiúval kerül összetűzésbe, de a tanárnő csak a fiút küldi ki a folyosóra. Liza tehetséges és szorgalmas, azaz példakép is. Egy ilyen informális vezető erősíti a formális vezetést, azaz őt nem célszerű büntetni. Ugyanakkor - történelmi példák bizonyítják -, hogy gyakran az informális vezetők lesznek azok, akik szembefordulnak a szervezet tagjait megnyomorító formális vezetőkkel. Miért? Egyfelől azért, mert a megnyomorítottak - éppen nyomorúságuk következtében - nem képesek az önszerveződésre, saját érdekeik nyílt artikulálására és harcos képviseltére. Szükségük van valakire, aki az élükre áll. Másfelől azért, mert az informális vezető maga is tagja a közösségnek, közelebb áll a megnyomorítottakhoz. Jó esetben meglátja és átérzi nyomorúságokat. A jó eset bekövetkezéséhez azonban valaminek történnie kell, ami az informális vezetőt cselekvésre készteti.

Liza a legkiválóbb hangú énekese a kórusnak, neki nem kell tátikáznia, sőt előtte ismeretlen a tátikázó megtévesztés. Számára Erika néni a rajongott tanárnő, aki sikerre vezeti a szeretett kórust, közben pedig mindenkire nagyon odafigyel. De akkor mi készteti Lizát arra, hogy a manipuláció lelepleződése után annak kiszolgáltatottjai mellé álljon? Az igazságérzete és a mély barátsága az új osztálytárssal, Zsófival, a manipuláció legújabb áldozatával.

Üdítő élmény Liza igazságérzetének megtapasztalása, ami minden bizonnyal a film írójának és rendezőjének azt a meggyőződését tükrözi, hogy a hazugság és a manipuláció közepette is vannak olyanok - legalábbis a kamaszok között -, akikben él az egészséges igazságérzet, és hajlandóak ennek bátran hangot adni. Ugyanakkor nyilván a film alkotói is tudják, hogy ehhez a bátorsághoz egy érzelmi töltésre is szükség van. Ezért a film gyönyörűen felrajzolja ezt az érzelmi szálát is, a két leány Liza és Zsófi barátságának kialakulását és elmélyülését. A jelenetekkel és az idővel szükségképpen takarékoskodó kisfilm ennek a kapcsolatnak a kibontakozását gazdagon, sok jelenettel ábrázolja, meglátván, hogy kettőjük mély barátsága hitelesíti a történetet. Azt, hogy ők ketten, egymás kezét fogva, hajlandók lesznek a lázadásra, és sikerre is vihetik azt. A két főszereplő kislány kiválasztása telitalálat, a tisztaarcú Zsófi és a vagány Liza nagyszerű párost alkot. Színészi játékuk is meggyőző.

Zsófi az iskola új növendéke, aki nagy örömmel csatlakozik a kórushoz, de már az első próba után kiderül, hogy Erika néni ítélete szerint "ő még nem elég jó", következésképpen neki is tátikáznia kell, hogy ne rontsa le a kórus teljesítményét. Persze csókit vegyen, de hangosan ne énekeljen. Zsófi megaláztatásának, és e feletti szomorúságának barátnői átérzése ad lökést Lizának ahhoz, hogy a sok tátikázó láttán Erika néni és az egész kórus előtt nyíltan és keményen kimondja: "Tudom, hogy nem tetszik hagyni őket énekelni, de ez nem igazság, ebben a kórusban mindenkinek énekelnie kellene".

Mi erre Erika néni válasza? Az első mondata még a beismerés: "Igen, Lizácska, az élet nem mindig igazságos". Azonban azonnal rájön, hogy a hazugság beismerésével elveszítené tekintélyét, és elveszítené legkiválóbb kórustagját, Lizát. Ezért a következő mondatai már a szerecsenmosdatásról szólnak. A tudomány ezt nevezi racionalizálásnak (lásd Bereczkei 2018), amikor értékrenddel ellentétes cselekedetekről azok elkövetője megpróbálja a maga és mások számára megmagyarázni, hogy azok nagyon is összeférnek az értékrenddel, sőt azok jelentik az értékrend valódi megvalósulását.

A tanárnő is hamar eljut oda, hogy ő a cselekedetével tulajdonképpen csak korrigálni akarja az élet igazságtalanságait, azt, hogy nincs minden gyermeknek kiváló énekhangi adottsága. Ő azonban ezeknek a gyerekeknek is megadja a lehetőséget, hogy a legkiválóbb kórus tagjai legyenek, és eljussanak Svédországba. Lizácska a maga naiv igazságkeresésével éppen ettől fosztaná meg a tátikázó kórustagokat. Lizácska, akinek oly fontos a kórus csaknem kívánhatja ezt.

Aztán a tanárnő folytatja a manipulációt, felajánlja, hogy a tátikázók önként távozhatnak a kórusból. Nagyon jól tudja, hogy senki sem fog egyénileg jelentkezni, hiszen mindannyian részesei már a megtévesztésnek, a megalázott, manipulált kórustagok részére lelkileg nincs nyitva az egyéni lázadás lehetősége. A film megrázóan ábrázolja ezt, állnak a tátikázó kórustagok, lehajtott fejjel, szégyenkezve, kitörésre képtelenül. Liza is visszaáll a kórusba. Erika néni beinti a "mindenkit" és a kórus újra zengeni kezd, mintha misem történt volna. Iza azonban durcásan hajtogatja Zsófinak, hogy ez nem igazság.

Valami azonban mégis megváltozott. A hazugság lelepleződött. A változást leginkább Erika néni viselkedésén lehet látni. Az eddig magabiztos kórusvezető, most idegesen cigarettázva készül az országos kórusversenyre. Nem a megmérettetéstől fél, hanem azt érzi, hogy megszűnt a hatalma a kórus felett. Jól érzi, hiszen a manipulációra építő vezető befolyása végzetesen meggyengül, ha a manipulációról kiderül a hazugság. A fellépés előtt figyelmezteti is a kórust, nagy baj lesz, ha bármivel megpróbálkoznak.

Az integritás, mint esztétikai élmény

Közben valóban formálódik a Liza által vezényelt lázadás, ami Zsófi szellemes ötletére épül. A kórus felsorakozik a kórusversenyen, de amikor Erika néni jelt ad az éneklés megkezdésére, akkor mindenki csak tátikázik, hang nem jön ki a torkukon. A közönség zavartan figyeli a történéseket. A kórusvezető pedig egyre ingerültebben próbál úrrá lenni a helyzeten. Azonban hiába adja ki az "Énekeljen mindenki!", majd a "Mindenki énekeljen!" parancsokat, szavainak már nincs foganatja. Mindenki tátikázik, mindenki ellene fordul. Elvesztette uralmát a kórus felett. Dühödten elviharzik.

A befejező jelenetben Lizácska gyönyörű hangján elkezdi az éneket, majd a kórus is rácsatlakozik. Minden kórustag arcán mosoly, és az együtténeklés öröme. A kórus visszanyerte az integritását. Az elérzékenyülésre hajlamos nézőknek - köztük ezen írás szerzőjének - a szeme megtelik könnyel, annyira felemelő a jelenet. Miért? Azért, mert a gyermekek felszabadult éneke azt tanúsítja, hogy az integritás, azaz valaminek a teljessége, romlatlansága nemcsak igaz és jó, hanem szép is. Ez az az esztétikai élmény, amelyet a tudomány csak körülírni tud, és amelyet a hiteles művészet katartikus erővel tud kifejezni. Együtt mosolygunk a gyerekekkel, hiszen a megtévesztés, a hamisság felett győzött az integritás.

A film vége után néhány perccel már nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy Erika néni nemcsak vesztes, hanem áldozat is. Ő alapvetően jót akart, de nem tisztességes eszközökkel. Azonban sokan talán még ez alól a vád alól is felmentenék, hiszen a körülmények miatt kényszerült a megtévesztés eszközének alkalmazására. Én ebben nem vagyok megengedő, hiszen senki sem kényszerítette őt arra, hogy megnyerje kórusa az országos versenyt. Senki sem tiltotta meg neki, hogy problémájával az igazgatóhoz forduljon. Ha az igazgató által kinyilvánított alapértéket fontosabbnak tartotta volna a saját ambícióinál, akkor elkerülhette volna a konfliktust. Tilos lett volna tudatos manipulációval megtévesztésre, hamiskodásra bíztatni a rábízott gyerekeket. Ez utóbbi az a bűn, amely miatt biztosan kiérdemelte a büntetést.

A vezető felelőssége az integritásért

Ennek ellenére érdemes elgondolkoznunk azon, vajon az igazgató miért nem észlelte ezt a konfliktust. Miért nem észlelte azt az ellentmondást, hogy az iskolája kórusa sorra nyeri a díjakat, annak ellenére, hogy abban a gyengébb adottságú gyermekek is énekelhetnek. Valószínűleg azért, mert szeretett sütkérezni a sikerekben, és szeretette tanulóbarát igazgatónak láttatni és látni magát. A célok és az alapértékek esetleges ütközésével pedig nem foglalkozott, mivel azok nem kerültek felszínre. Gyakori felsővezetői magatartás ez, a vezető szép, de egymásnak ellentmondó alapelveket határoz meg, nem törődve azzal, hogy az ebből adódó konfliktusokat a beosztott vezetők vagy a munkatársak miként oldják fel. Feltehetjük a kérdést, vajon az igazgató leült-e az énektanárnővel megbeszélni a kórus előtt álló feladatokat vagy csak bezsebelte a sikereket? Vajon olyan bizalmi légkört alakított-e ki, amelyben az énektanárnő bátran felvethette volna, hogyha mindenkit be kell fogadnia a kórusba, akkor nem nyerik majd sorra a versenyeket? Mit szólt volna ehhez az igazgató?

Az integritássértések kapcsán mindig fel kell vetnünk a vezetői felelősség kérdését. A kisfilm részletesen nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, néhány jelzést azonban lead. Az első: az igazgató a saját alapelveként nyilvánította ki, hogy "mindenkit szívesen látunk a kórusban". Magától értetődőnek tartotta, hogy az igazgató alapelvét mindenki méltányolja. Természetesen ez nincs így. A vezető által vallott alapelv nem válik automatikusan a szervezet alapelvévé, és még kevésbé a szervezet dolgozói által elfogadott, és önként követett alapelvvé. A szervezet tagjait be kell vonni a szervezeti értékrend meghatározásába, meg kell velük értetni és el kell fogadtatni a szervezeti értékek fontosságát, hierarchiáját, és számos módon meg kell erősíteni őket az értékek követésében. Ellenkező esetben nem várható el, hogy válaszút előtt állva a szervezet értékeinek követését válasszák a saját érdekeik érvényesítése helyett. A filmbéli iskola igazgatója ezt elmulasztotta, sőt nem tartotta fontosnak. Árulkodó módon az igazgató nem azt mondta Zsófi mamájának, hogy ez a kórusvezetővel közös alapelvünk, sőt még azt sem, hogy ez a kórusvezető által is jónak tartott alapelve az iskolánknak.

A másik jelzést az, hogy az énektanárnő az iskola igazgatóját mumusként használja a kórustagok előtt. A tömeges tátikázás lelepleződése után azzal riasztja el a tanulókat a kórus elhagyásától, hogy az igazgató bácsi ennek nem örülne. Egy magas rangú vezető könnyen mumussá válik. A gyengébb vezetők ugyanis gyakran ijesztgetik a nagyfőnök haragjával beosztottjaikat, és bújnak az ő valós vagy kreált tekintélye mögé. Egy vezető ez ellen úgy tud csak védekezni, ha tudatosan széttöri a mumus képét, szavaival és tetteivel egyaránt nyilvánvalóvá teszi, hogy empatikus a szervezet tagjainak a gondjai iránt, hogy előbb mér, és csak aztán vág. Az iskola igazgatója valószínűleg ezt is elmulasztotta.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az igazgató csak meghirdette a "mindenki" alapelvet, de nem alakította ki a "mindenki" szervezeti kultúráját, hiszen nem vont be mindenkit a szervezeti értékrend kialakításába, nem tette mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy az igazgatói szobájának ajtaja nyitva áll mindenki előtt. Ilyen szervezeti kultúra híján a "mindenki" alapelvet csak látszatra követték, és a szervezet integritása súlyosan sérült: a kórusvezető a tanulókat nem becsületességre és tisztességességre, hanem megtévesztésre és hamiskodásra nevelte.


(Dr. Pulay Gyula: "Vezetéstudomány a művészetben, művészet az oktatásban" című tanulmánya alapján. Megjelent az "Ember - Tér - Idő" című, Kocziszky György tiszteletére, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara által kiadott tanulmánykötetben)


Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra