Vitafórum

A neoliberalizmus filozófiája

2014. május 20. 07:30:01

Életünk egy egyszeri, egyedi vállalkozás lenne, melynek alakításáért egyedül mi vagyunk a felelősek? Milyen szintű szolidaritásra számítunk, a közvetlen környezetünktől, esetleg „felülről" várjuk a segítséget? Mit tekintünk adottságnak, és milyen hatással vannak ezek az életünkre? Botos Katalin közgazdász „Dardot-Laval: Globálrezon" című műve kapcsán vizsgálja meg, hogy milyen válaszokat ad ezekre a kérdésekre a neoliberális elmélet.

Botos Katalin

A globalizmus átfogó ideológiája a neoliberalizmus. Széleskörű elterjedését és elfogadottságát bal- és jobboldali politikusok részéről annak köszönhette, hogy politikamentes technokrata elméletként jelenik meg. A neoliberalizmus bevezette és a társadalom alapjává tette a vállalkozó ember fogalmát. Ez mind a vállalati menedzsmentben, mind a közcélú menedzsmentben lényegi változásokat hozott. Az új felfogás az egyént, mint vállalkozót állítja a központba, úgy fogja fel az embert, mint humán tőkét. Az ember: maga egy kis vagyon. Az élet: vagyonkezelés. Az ideológia azon alapszik, hogy az ember maga felelős élete alakításáért. De képes is rá! Jól kamatoztathatja például a saját képzésébe történő befektetését, és természetesen vigyáz az egészségére, hiszen nem rongálhatja „a saját vagyonát"! Ugyanakkor, nem is számít senki másra, mint családjára és környezetére; csak ebben a szűkebb körben szolidáris. Ha az állam a nagy rendszereit túlságosan kiépíti, éppen ezt a szűkebb körű szolidaritást teszi tönkre, állítja a neoliberális ideológia.

Vitathatatlanul van az elméletben valami. Az ember élete valóban egy egyszeri, egyedi vállalkozás. Az is tény, hogy hajlamosak vagyunk egy paternalista államképet elfogadva, mindig fölülről, másoktól várni problémáink megoldását, azaz, túlzottan is a szélesebb körű szolidaritásra hagyatkozni. Leszögezhetjük azonban, hogy meglehetősen idealizált emberképből indul ki ez a filozófia. Először is, egyáltalán nem számol azzal, hogy az ember esendő. (Mint Saint-Exupery Kis Hercegének részegese, aki a kérdésre: Miért iszik, azt válaszolja: hogy felejtsen. Mit? Hogy szégyelli magát. Miért szégyelli? Mert iszik...) S merjük kimondani, nem kalkulál a butasággal sem.

Távolról sincs olyan világosan tudatában a polgár annak, hogy mit is kellene tennie, mint ezt az elmélet feltételezi. S ha tudná is, akkor sem áll mindig módjában. Másodszor, azt se veszi figyelembe a neoliberális elmélet, hogy a legnagyobb rugalmasság és reagáló - képesség ellenére sem az egyénen múlik minden esetben sorsának alakulása. A betegség nem feltétlenül magatartásunk következménye, váratlan balszerencse is érhet. A boldogságot sem a boltban árulják, mint egy jó árral bíró akciós sonkát. Nem feltétlenül attól függ, vajon akar-e valaki boldog lenni, vagy sem. Persze, igaz, hogy sokszor saját választásunkon múlik, kihez kötjük például az életünket, de nem mindenkinek kínál a sors gazdag választékot. Igaz, hogy a döntésünk következménye a helyzetünk, de nem feltétlenül tudjuk döntésünket optimalizálni. Egyszerűbben szólva: nem lehet mindent a racionális döntésekre redukálni.

Nem számol az elmélet azzal sem, hogy adottságainkat, helyzetünket illetően nem vagyunk azonos helyzetben. Különböznek adottságaink, tehetségünk, és anyagi lehetőségeink. Még ha tudjuk is, hogy a tanulás jó befektetés, a leginkább piaci gazdaságban, az USA-ban éppen arról panaszkodik egy pénzügyes szakember, hogy a szegénység újratermelődik. Nem tudják megengedni maguknak a szegényebb néprétegek a tanulás költséges befektetését, s így nem tudnak helyzetükön változtatni.

Mikro szinten a neoliberalizmus a hagyományos utasításon alapuló szervezeti felépítést a szerződéses kapcsolatok irányába változtatta. A folyamatos megfelelésre kényszerülő munkavállaló a versenyhelyzetet érzékelve kiszolgáltatottabbá válik, mint a korábbi szakszervezeti védelemben részesülő munkás. A nemzetközi munkapiacra bekapcsolódó hatalmas, szerény igényű munkavállalói tömegek sikerrel leszorítják a fejlett országok munkásainak a bérét is.

Az új elmélet makro szinten is változásokat hozott. Az állam újraelosztó tevékenységének a háttérbe szorítását szorgalmazza, ám egyidejűleg annak szabályozó szerepe megerősítését hozta magával. Így végül is nem gyengül, ellenkezőleg, erősödik az állam szerepe. Ebben a döntésében az állam azonban nem teljesen szuverén, hiszen eladósodottsága miatt a legtöbb kormányzat a pénzpiacok függőségébe került. Így a nemzetközi pénzpiacok elvárásainak megfelelő gazdaságpolitikát kell, a kormányzatoknak folytatniuk. Ennek a legfőbb rendeltetése, hogy folyamatosan biztosítsa az eddig túlköltekezett állam adósságait finanszírozó tőke kamatait, az adósságszolgálatot. Ennek révén folyamatosan átcsatornázzák a jövedelmeket, átcsurog a pénz, a megtermelt jövedelem a kötelező újraelosztás (adók) rendszeréből az önkéntes újraelosztás intézményeihez (bankok, befektetők).

Adott esetben azon az áron is, hogy a költségvetési kiadások egyéb, a lakosság közösségi fogyasztását jelentő tételeit csökkentik, azaz, a társadalmi szolidaritást gyengítik. Ezt olvashatjuk minden un. kormányzati reform-csomagban, szerte a világban. S körülbelül ezt nevezik ma good governance-nak, jó kormányzásnak.

...

Botos Katalin írása „Dardot-Laval: Globálrezon" című műve kapcsán készült. (Fordította: Loppert Csaba. Egy-Kettő Kiadó, 2013)

Botos Katalin egyetemi tanár, a Pénzügyi Szemle szerkesztőbizottsági tagja

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra