Vitafórum

A nyugdíjreform alapkérdései (3): Nyugdíjrendszer és gyermekvállalás

2012. április 4. 08:01:01
A cél a fenntartható társadalom létrehozása, ugyanis csak ezen belül teremthető meg a fenntartható nyugdíjrendszer. A humántőke termelése pénzbe kerül, amilyen mértékben ez közcél, olyan mértékben indokolt a terhek társadalmasítása. Botos József és Botos Katalin cikksorozatának harmadik része. Az első cikk itt érhető el, a második cikk itt olvasható.
Botos József- Botos Katalin

Előző cikkünk rámutatott, hogy a gyermek tehát közügy. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lenne mindenkinek a magánügye, mekkora családot tervez! Sőt, felmérve a modern ember „ökológiai lábnyomának" nagyságát, látható, hogy már betöltöttük a föld színét. A további népességrobbanás valóban nem kívánatos. Ugyanakkor az sem, hogy az európai kultúrkörben a népesség jelentős mértékben megfogyatkozzon. A cél a fenntartható társadalom létrehozása, ugyanis csak ezen belül teremthető meg a fenntartható nyugdíjrendszer.

Családonként két gyermek

Ehhez az szükséges, hogy a fejlett országokban - és most beszéljünk konkrétan Magyarországról - minden polgár állítson maga helyett legalább egy járulékfizető utódot. Ez családonként két gyermeket jelent. Tudjuk, ennek a hazai számok jelenleg jócskán alatta maradnak (szülőpáronként 1,3 gyermek), de Európa többi országában sem érik el a kívánt szintet (a szülőpáronkénti 2 gyermeket). Méghozzá, mint azt a korábbiakban már hangsúlyoztuk, fontos lenne mennél képzettebb, tanultabb utódokat nevelni. Ez biztosítja az adott társadalomban a humántőke kitermelését, a gazdaság humántőke-utánpótlását.

Ha megnézzük a fejlett országok bérviszonyait, mindenütt szoros kapcsolatot találunk az iskolai végzettséggel. Ezért a továbbiakban abból célszerű kiindulni, hogy egy, a gyermekeit a felsőfokú végzettségig eljuttató szülőpárnak mennyi kiadása van a gyermekeire! Egyszerűsített számításokat végeztünk, hogy az egyetemi képzést is megába foglaló 22 éven át a szülők mennyit költenek a gyerekekre. Ezek szerint elfogadható becslés, ha azt állítjuk: két gyermekre jövedelmük nagyjából felét, egyénenként 11 évnyi jövedelmet költenek.

Ha a szülőpár három gyermeket nevel és taníttat 22 éves koráig, akkor számításaink szerint 13,2 évnyit, vagyis 2,2 évnyivel többet, ha négy gyermeket, akkor 3,5 évvel többet, vagyis 14,5 évnyi jövedelmet költenek fejenként a gyerekekre. Az egy gyermeket nevelő szülőpár egyénenként csak 7,3 évet költ a gyerekre, vagyis 3,7 évvel kevesebbet, mint aki két gyermeket nevel. Természetesen, ha kevesebb ideig taníttatják őket, az értékek csökkennek. Fontos kihangsúlyozni, hogy a gyermektelen pár teljes jövedelmét magára költheti.

Öröm is, áldozat is

Az adatok világosan mutatják, mekkora anyagi áldozatot jelent a gyermekek vállalása, taníttatása, egészségének biztosítása. Nem lehet ezt egy kézlegyintéssel elintézni, hogy „ki-ki maga vállalta, ne hánytorgassa fel!" Évtizedeken át valóban ez volt a hozzáállás a társadalomban - furcsa módon nemcsak az elmúlt húsz évben, hanem a szocializmus évtizedeiben is. Az emberek többsége ma is úgy gondolja, hogy aki gyermekeket vállal, az azt azért az örömért teszi, amit neki a gyermek jelent. És ez nagy valószínűséggel így is van. A vállalt áldozatokért, virrasztásért, aggodalomért, időráfordításért szerencsés esetben a szülő megkapja azt a boldogságot, amit a sok gyerek sokszorozva nyújt szüleinek. Mindez mégsem változtat azon a tényen, hogy a gyermekes családok nagyon komoly anyagi áldozatok vállalása mellett nevelik fel gyermekeiket.

A különböző családtámogatási juttatások ezen költségek csak kisebb hányadát kompenzálják. A gyermeket nem vállalók az adott időszakban könnyebben élnek meg, idős korukra pedig - a jelenlegi nyugdíjrendszer értelmében - ugyanolyan, vagy még jobb jövedelmi helyzetben lesznek, mint a gyermekes szülők. Azért lehetnek jobb helyzetben, mert a kétkeresős modellben mindkét házasfél, minden munkát vállaló polgár szerezhet nyugdíjjogosultságot. Az utódokat nem vállalókat a gyerekek miatti terhek nem gátolják, így aktív korukban többet képezhetik magukat, előbbre léphetnek a karrierjükben, kevesebb kiesésük van a gyermekekre visszavezethető hiányzások miatt, és biztosabban is tudnak munkát találni.

Különösen a nők kerülnek életük során komoly jövedelmi hátrányba, ha gyermeket vállalnak. Minden diszkriminációt tiltó szabály kevés ahhoz, hogy a gyermeket váró női munkavállalók ma azonos lehetőségekhez jussanak, mint a gyermektelenek! Áldott állapotban lévő munkavállalót aligha vesznek fel. Természetesen nem ezen indokkal hárítva el, hogy „politikailag korrekt" legyen az eljárás...

Igazságosság, család, nyugdíj


Felmerül tehát a kérdés: a termeléshez humántőkére éppúgy szükség van, mint reáltőkére? Ha igen, akkor indokolt-e, hogy azok a polgártársaink, akik a társadalom számára szükséges és kívánatos gyermekek felnevelésének költségeit vállalják, ugyanolyan elbírálásban részesüljenek a nyugdíjlehetőségek vonatkozásában, mint az ezt nem vállalók? Tegyük az igazságosság mércéjére a kérdést!

Indokolt-e, hogy az, aki a mások számára is felneveli a majd járulékot fizető generációt, hátrányosabb helyzetben legyen munkavállalóként és nyugdíjasként is, mint aki ezt nem vállalta? Gondoljuk meg, mennyivel könnyebb annak a megélhetése, aki tudatosan nem vállal gyermeket - mert kényelmesebb számára -, s mennyivel többet tehet félre idős napjaira, mint akinek minden fillérét feléli a nagy család, és még a munkaerőpiacon is hátrányban van?

A fenti kérdésekre egyértelműek a válaszok. Jó lenne ezért, ha indulatoktól mentesen megpróbálnánk a társadalmi közhangulatot kissé átformálni. Teljesen világos, hogy ez a szemléleti fordulat rengeteg problémát vet fel.

A humántőke termelése közcél

Egyrészt, meg kell értetni a polgárokkal, hogy nem a nagy családosok „segítéséről", „támogatásáról" van szó, hanem egy száraz gazdasági tényről: a humántőke termelése is pénzbe kerül. Amilyen mértékben ez közcél, olyan mértékben indokolt a terhek társadalmasítása. Nem a „megélhetési gyermekszülés" lenne támogatva, hanem a humántőkét eredményező oktatás, nevelés.

Másrészt, a gyermekteleneknél nem holmi gyermektelenségi adójellegű szankcionálásra kell gondolni. Senki nincs abban a helyzetben, hogy megalapozatlanul morális ítéleteket hangoztasson. Tény ugyan, hogy sokaknál a kényelemszeretet a magyarázat a gyermekvállalás elmaradására. Engedjenek meg egy konkrét példát. Fiatal taxisofőr vitt egy tévéinterjúra. Beszélgettünk, hogyan él. Mondta, hogy 34 éves, és esze ágában sincs nősülni, gyereket vállalni. „Nagyon elkényelmesedtünk már... Lehet, hogy majd megbánom..."- tette hozzá. „Igen, csak akkor már valószínűleg késő lesz" - feleltem.

De nem csak a kényelem miatt, hanem számos más dolog okán is létezik gyermektelenség. Egyrészt maga a házasság intézménye inog. Nem eseti, hogy 3-4 gyerekkel is válnak. Sok a gyermekeit egyedül nevelő személy, többnyire az anya. Halmozottan hátrányos helyzetben van, amit a szociális rendszer csak részben korrigál. Ezért sokan nem mernek kapcsolatukban gyermeket vállalni, félve, hogy magukra maradnak vele. Nem csak anyagilag nehéz a helyzetük, de a gyermeknevelés nem is egy emberes feladat. Mások pedig, akik szeretnének családot, nem találnak megfelelő társra, s ezért nincs gyermekük.

Vannak viszont, akik stabil házasságban élnek, s ugyancsak szeretnének gyermeket - de nincs. A meddőség korunk egyik járványa. Ez a pszichológiai problémák mellett témánkkal kapcsolatban gazdasági kérdéseket is felvet, hiszen adott esetben anyagiakat is bőven áldoznak ezek a családok a vágyott gyermek érdekében. Ámbár, itt a társadalombiztosítás is jelentős térítést ad e kísérletekhez. Mindezek a társadalmi csoportok fizetik a nyugdíjjárulékot, s így úgy érzik, teljes mértékben jogosultak a nyugdíjra. Ha nem kapnák meg azt a gyermekes szülőkkel azonos feltételekkel, diszkriminációnak vélnék. Pedig a feltételek differenciálása indokolt lenne.

Indokolt lenne a csoportok közti teher-megosztás


A felsorolt körülmények ugyanis nem változtatnak azon a tényen, hogy a gyermektelen polgárok nem tudnak maguk után járulékfizetőt állítani. Ezt - jó esetben - valaki más teszi meg helyettük. Indokoltnak tűnik, hogy e csoportok között valami teher-megosztás kialakuljon. A gyermektelenek jövedelmi helyzete sokkal kedvezőbb a gyermeknevelési költségek elmaradása miatt, mint a gyermekes családoké. Ez elvileg lehetővé teszi számukra a kiegészítő takarékoskodást, a kötelező járulékfizetésen felül, így nem lenne előnytelenebb időskori jövedelmi helyzetük másokénál. Mivel azonban erre nem készteti őket semmi, a nyugdíjcélú takarékoskodás gondolata csak ritkán fordul meg a fejükben.

Ezért is látszik célszerűnek a gyermekvállalást beépíteni a nyugdíjrendszer paramétereibe. Ami olyan formában lehetséges, ha bevezetjük a pontrendszeren alapuló nyugdíjjáradékot, és a nyugdíj pontokban érvényesítjük a fentiek szerinti differenciálást.

Következő cikkünkben a pontrendszeres nyugdíjrendszerek lényegi elemeit mutatjuk be.

---

Botos József egyetemi docens, a Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság korábbi főigazgatója, Botos Katalin egyetemi tanár, a Pénzügyi Szemle szerkesztőbizottsági tagja.

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra