Vitafórum

Sikeres-e a magyar családpolitika? (1)

2015. május 5. 12:10:01
Hazánkban a közvélekedés és ezzel összhangban a kormányzati politika hagyományosan pronatalista (születésszám növelését célzó). Ehhez a családpolitikához sokféle formában és - különösen fejlettségi szintünkhöz képest - sok közpénzt fordítunk. Mégis a születések száma évtizedek óta trendszerűen csökken. Szilas István, az ÁSZ számvevő-tanácsosa tanulmányában ezt az ellentmondást járja körbe. A háromrészes cikksorozat első része.

Szilas István

Kutatások sora igazolja a magyar társadalom értékrendjében a „család" kiemelt helyét. A magyarok minden más emberi kapcsolatnál fontosabbnak tartják; olyan fogalmakkal írják le, mint a biztonság/támasz/támogatás/segítség/védelem, a (feltétel nélküli, kölcsönös) szeretet, ragaszkodás/összetartozás/összetartás. A „család" szorosan összekapcsolódik a gyermekvállalással, gyermekneveléssel. Erre utalnak azok a nyelvi kifejezések, mint a „családalapítás": tartós párkapcsolat (ideálisan a házasság) létesítése, amelynek célja vagy magától értetődő természetességgel (el)várt eredménye a gyermekvállalás; a negatív konnotációt hordozó „csonka" szóval képzett „csonka család": gyermek(ek) egy szülővel.

A közvélekedés a családalapítás céljaként a gyerekek szülését, nevelését jelöli meg. Azaz továbbra is az az eszménykép él, hogy „házasság → család → gyermekáldás".

Tekintve, hogy Magyarország lakosságának túlnyomó - bár pontosan meg nem határozható - többségét a „magyar" nemzethez tartozók teszik ki (1), lehetséges a népességszámnak önmagában is, a magyar nemzet (és mindannak, amit ez jelent) fennmaradása tekintetében értéket tulajdonítani. Ehhez még azt is megemlíthető, hogy a születések számának csökkenésétől nem függetlenül idősödő társadalom - a várhatóan továbbra sem jelentős bevándorlási többlet mellett - gazdasági szempontból is kockázatokat jelent a fenntartható fejlődés, az ország gyarapodása szempontjából. A demográfiai helyzet alakulása, a kedvezőtlen folyamatok kezelése valóban „nemzeti ügy", amellyel nemcsak általában a „magyar" nemzet tagjainak, a Magyarországot otthonuknak tekintő nemzetiségeknek, hanem a széles társadalmi konszenzuson alapuló célok megvalósítása érdekében kiemelten a mindenkori kormányzatnak is foglalkoznia kell, hogy „a vágyott gyermekek megszülethessenek".

Mi az állam felelőssége és feladata ebben a helyzetben: kívánatosnak és lehetségesnek tart(hat)ja-e a közvélemény jelentős része által ideálisnak gondolt, bár a tények által már csak ellentmondásosan visszaigazolt összhang megteremtését? Milyen módon érheti ezt el? Mielőtt próbálnánk szempontokat adni a lehetséges válaszokhoz, foglaljuk össze a jelenlegi európai családpolitikák néhány jellemzőjét, illetve azok demográfiai hátterét.

Demográfiai alapvetés

A házasság, a család, a gyermekek száma demográfiai kérdés (2), bár nem csak az. Egy adott területen, adott időben élő népesség legfontosabb jellemzői a lakosság létszáma, valamint nem és életkor szerinti összetétele. A statisztika ezen túl rögzíti, elemzi a népesség más fontos mutatók - családi állapot, iskolai végzettség, gazdasági aktivitás, területi elhelyezkedés stb. - szerinti összetételét is. (3)

A népesség számának alakulását a népmozgalmi események, a születések és halálozások alakulása (fertilitás és mortalitás), illetve a külső (nemzetközi) be- és kivándorlások egyenlege határozza meg. Ha eltekintünk a demográfiai katasztrófáktól (háború, járvány, tömeges népmozgalom), akkor a folyamatok egyrészt matematikailag determináltak, ezért a korábban elkezdődött változásokat egyre nehezebb később befolyásolni. Másrészt viszont, mivel tudatos vagy nem tudatos, de egyéni (mikroszintű) döntések alakítják, ez egyszerre visz bizonyos kiszámíthatatlanságot a rendszerbe és lehetőséget a kormányzati beavatkozásokra. Ugyanakkor a meg sem született vagy a szülőképes koruk előtt meghalt leánygyermekek, mint potenciális anyák nem pótolhatóak. A hiányukból fakadó kedvezőtlen, tovagördülő demográfiai hatásokat - egy ponton túl - a legkiterjedtebb kormányzati ösztönzés vagy szigor sem tudja már kompenzálni (4).

Egy adott ország népessége csökkenését három tényező befolyásolásával lehet megváltoztatni: növelni a születéseket (5) és/vagy bevándorlást, illetve csökkenteni a halálozásokat.

A halálozások száma csökkentésének lehetőségeit bizonyos mértékben a demográfiai helyzet meghatározza (a nagyobb arányú idősebb népességből szükségszerűen többek is halnak meg). De az, hogy a népesség mekkora része mikor és milyen okok miatt hal meg, azt az életmódja, az egészségügyi állapota stb., egyszóval az egyéni és/vagy közösségi (állami) szinten hozott tudatos döntések is befolyásolják. Ide tartozik, hogy a mortalitásra kihat, a (mentális) egészséghez, illetve az általános jól-léthez a megfelelő családi háttér és környezet ugyancsak hozzátartozik. (Ezzel azonban a továbbiakban nem foglalkozunk.)

Az élveszületések számának legfontosabb, de legalábbis a leggyakrabban használatos mutatója az egy nőre jutó gyermekek száma, a teljes termékenységi arányszám (total fertility rate - TFR (6)). (A másik ilyen mutató például a nyers/bruttó reprodukciós együttható (7).) A csökkenő TFR - ceteris paribus - a népesség csökkenését, növekedése a népesség növekedését is jelenti; azaz, a TFR emelkedése örömteli hír a népességszám szempontjából. Ez általánosságban igaz, de figyelembe kell venni, hogy a TFR csak változatlan gyermekszülési mintázatok mellett írja le jól az adott terület/társadalmi csoport/időszak termékenységi helyzetét. Ha ezek a mintázatok megváltoznak, akkor a TFR csökkenése is megállhat és visszafordulhat (8). Ez azonban önmagában még nem jelenti a termékenység mennyiségi javulását. Ezért például az ENSZ prognózisa (9) szerint (medium variant) Magyarország népessége 13,3%-kal csökken 2010-2060 között, miközben a TFR a 2010-2015 közötti 1,41-ről - folyamatos növekedés mellett - 2055-2060 között 1,76-ra emelkedik.

A termékenység (és a mortalitás) összekapcsolódott és összekapcsolódik a családdal. A család a történelemben - bár időben és térben rendkívül változatos formában - régóta megtalálható intézmény. A modern korban - bárhogy is határozzuk azt meg - egyre inkább a nukleáris család lett a társadalom alapegysége, legalábbis Európa azon részén, ahova kulturálisan-történelmileg Magyarország is tartozik. A család, és ami vele történelmileg összefonódott, a házasság és a gyermekvállalás a modernitás beköszöntével, jelentősen átalakult és jelenleg is változik. A családformák változása, a gyermekek számának csökkenése nemcsak a fejlett országokban vagy Európában megfigyelhető, hanem világjelenség. Kiterjedtsége és üteme azonban rendkívül eltérő, nem egyenletesen, legfeljebb szekuláris trendként érvényesül. Okait, de különösen az egyes nevesített tényezői közötti összefüggések, időbeni hatásuk meghatározását, főként számszerűsítését illetően nincs a „tudomány"-ban, a kérdéssel különböző szempontok szerint foglalkozó diszciplínák között vagy azokon belül sem teljes konszenzus.

Az első és a második demográfiai átmenet modellje az utóbbi két és fél évszázad demográfiai változásait kívánja megragadni (magas fertilitás + magas mortalitás = alig növekvő népesség → még elég magas fertilitás + csökkenő mortalitás = növekvő népesség → alacsony fertilitás + alacsony mortalitás = alig növekvő, majd csökkenő népesség).

Az első demográfiai átmenet a modernitással, az iparosítással, az urbanizációval járó mélyreható változások demográfiai hatásait próbálja bemutatni. A változások tartalmát hangsúlyozó „demográfiai átmenet" vagy másként - a radikális jellegét kiemelő - „demográfiai forradalom" nagy hatású elmélet, jóllehet az empirikus tapasztalatok oldaláról számos kritikát megfogalmaznak vele szemben.

A második demográfiai átmenetet a materiális- és a kulturális tényezők, a beállítódások, értékek egymásra visszaható, egymást erősítő változása jellemzi. Az egymásba fonódó okokat és következményeket az alábbiakban lehet összegezni:

• A korábbi autoritások (állam, egyház, kisebb-nagyobb közösség) befolyása az egyéni döntésekre egyre kevésbé közvetlen és meghatározó,

• az egyéni szabadság, autonómia általános kiterjedésével az az egyén választási lehetőségei - a technikai és a társadalmi elfogadottság szempontjából egyaránt - a párkapcsolatok, gyermeknevelés területén is bővülnek, elmozdulás tapasztalható az önkiteljesedést és önmegvalósítást, (is) hangsúlyozó individualizáció posztmodern értékei felé, az az élet munka-, fogyasztás- és szabadidő-orientáltsága hangsúlyosabbá válik,

• a női önállóság, a politikai jogok és az oktatási-foglalkoztatási lehetőségek kiszélesítése, a mesterséges fogamzásgátlási eszközök könnyű hozzáférhetősége stb. eredményeként a párkapcsolatokon belül, a munkaerőpiacon és az élet valamennyi szférájában erősödik,

• a hagyományos nemi szerepek változnak,

• a házasság már nem az egyetlen erkölcsileg legitim formája tartós párkapcsolatnak,

• a válás egyre szélesebb okok miatt válik elfogadottá, ezzel a válások száma/aránya növekszik,

• az első házasságot kötők életkora növekszik,

• a házasság és a gyermekvállalás, illetve annak időzítése közötti kapcsolat fellazul,

• a csecsemő- és gyermekhalandóság csökkenésével egyre nagyobb az esélye, hogy a megszületett gyermek felnőhessen,

• a gyermekek nem az élet, a párkapcsolat különösebb reflexiót nem igénylő, magától értetődő tényei, hanem számukat, időzítésüket illetően tudatos döntés/tervezés eredményei,

• a gyermek - anyagi szempontból - nem a szülők, esetleg a szűkebb-tágabb közösség „befektetése a jövőbe" (mint a szülőket segítő munkaerő, majd az idős szüleik/rokonaik gyámolítói, illetve a közösség tényleges és szimbolikus fennmaradását biztosító szülők és - elsősorban a fiúk - védelmezők/katonák), hanem egy drága és időigényes, a szülők és gyermekek életminőségét több vonatkozásban is negatívan befolyásoló költség, bizonyos értelemben szinte „luxus kiadás",

• egyre erősebb az igény, hogy a közösséget képviselő, érdekeit megjelenítő állam a legkülönfélébb módon, de mind kiterjedtebben és közvetlenül is szerepet vállaljon, ám eközben az egyéni választási lehetőségeket alapvetően ne korlátozza.

A változások ellentmondásosan hatnak a gyermekvállalásra (időzítésére, terjedelmére). Az oktatás kiterjesztése - különösen a nők esetében - általánosságban csökkenti a gyermekvállalást. Ugyancsak általánosságban ilyen hatása van a női foglalkoztatás bővülésének (10). (Ez azonban - hangsúlyozzuk ismét - csak általánosságban igaz, és az egyéb tényezők jelentősen befolyásolják a gyermekvállalásra gyakorolt hatását (11).) Ugyanakkor a női foglalkoztatás bővülése, az iskolázottsági szint emelkedése egyaránt szükséges a családok támogatási rendszere anyagi alapja megteremtése, illetve erősítése szempontjából.

Másrészről az is látható, hogy az átalakulásban az értékrend változása jelentős szerepet játszik. Ennek az a következménye, hogy ha nagy erők munkálkodnak az értékek bizonyos alakulásában, akkor nehéz azok ellenében változásokat elérni. Márpedig a tradicionális értékek és eszmények („házasság → család → gyermekek") ellenében ható, a materiális folyamatokkal is megtámogatott posztmodern értékek éppen ilyenek.

Egyes - kevésbé fejlett országokban, így hazánkban is - a folyamatok („átmenetek") ugyan később kezdődtek, de egyre rövidebb az időbeli lemaradás a fejlettebbektől. Ezért a folyamatok esetleg összetorlódnak, gyorsabb lefolyásúak, már a fejlettség alacsonyabb szintjén is megjelennek.

A második demográfiai átmenet egyes jelenségei már akár évtizedek óta tapasztalhatóak, de folyamatoknak a népességszámra gyakorolt hatásai igazán csak hosszabb, akár évtizedeket átfogó időtávon mutatkoznak meg. Ezt a népesség előreszámítás mutatja be, amelynek maximális időhorizontja általában 50 év (aktuálisan 2060-ig). Az uniós államok számára az ENSZ, az EU és a nemzeti statisztikai hivatalok adatai a mérvadók (a felsorolás nem jelent valamilyen fontossági sorrendet). A számítások a TFR, a (férfi és női) születéskor várható élettartam, a nemzetközi vándorlások egyenlege értékei alapján különböző, általában (legalább) három forgatókönyvet mutatnak be: alacsony, közép (alap) és magas (12). Miután a kiinduló feltevések eltérőek, ezért kisebb-nagyobb eltérések a hosszú távú előreszámításoknál teljesen természetesek. Ezért alapvetően nem a konkrét értékek a lényegesek, hanem a tendenciák, a nagyságrendek.

A nemzetközi (európai) trendek összevetése azonban az adott ország demográfiai „jövő"-jére nézve semmit sem mond; az adatok csak a szempontok és kérdések, de nem a válaszok vonatkozásában relevánsak. Ugyancsak legfeljebb a tendenciák, de nem az egyes konkrét eseteknél érvényesek bizonyos összefüggések. Például általánosságban még ma is igaz lehet, hogy a házasulási kedv erősíti a születési hajlandóságot. A házasságkötések aránya és a TFR között viszont csak az adott társadalom kontextusában érvényes összefüggés található. Ehhez elég csak az alábbi táblázatra pillantani, amely 2012. évben mutatja az 1000 főre jutó házasságkötések számát és a TFR-t (13).

 

1111111_20150505115015_93.jpg


Vagyis lehetséges, hogy egyes országokban - a tradíciókra alapozott, de időközben megváltozott tartalmú kulturális normák miatt - még mindig relatíve sokan választják a házasságot, de ezt a korábbiaktól eltérően már nem követi bőséges gyermekáldás. És fordítva: a párkapcsolatok, akár házasság, akár más típusú házasságszerű kapcsolat, lehetnek bomlékonyak, ez azonban nem szükségszerűen gátja a gyermekvállalási hajlandóság viszonylag magas szintjének. Ezzel kapcsolatban tanulságos néhány ország 2007-re vonatkozó adatait megnézni a 18 éven aluli gyermekek egyes családtípusok szerinti megoszlásáról.

 

222222222222222222222222222222_20150505115049_25.jpg


Úgy tűnik, hogy a hagyományos házassággal ellentétben „bomlékony" élettársi kapcsolatok, illetve a „csonka családok" Franciaországban és Svédország jobban biztosítják a reprodukciós szintet, mint a magyar vagy az olasz házasságok hozzájuk képest magasabb aránya.

Ugyancsak igaz általánosságban, hogy a születéseket kedvezően befolyásolják a tradicionális értékek, így a vallásosság. Ez is azonban csak az egyik - és lehetséges, hogy mind kevésbé jelentős - tényező, amelyik, országonként differenciáltan befolyásolja fertilitást. A közismerten és a legkülönfélébb felmérések (14) alapján erősen vallásos Románia és Lengyelország nem csak jelenleg nincs feltétlenül jobb demográfiai helyzetben, mint például a szekularizáltabb Finnország vagy Csehország, de a jövőt tekintve sem. A „vallásos meggyőződés ≈ tradicionális (családi) értékek követése → (bőséges) gyermekáldás" összefüggés mindenestre nem érvényesül automatikusan.

 

333333333333333333333_20150505115133_53.jpg


A családpolitikák céljai, eszközrendszere

A kormányzatoknak - legalábbis a fejlett országokban - van családpolitikájuk. A családpolitika lehet (deklaráltan) pronatalista, de nem feltétlenül az. Ennek az egyik oka a pronatalista politikák „rossz híre", mert a diktatórikus rendszerekben ez a megszokott (bár például Franciaország is ilyen politikát folytat). A pronatalista politika elfogadhatósága megítélése esetében azonban figyelembe kell venni, hogy az elérni kívánt célt nem feltétlenül csak diktatórikus eszközökkel (például a művi terhesség megszakítás tiltása, kriminalizálása), illetve a magánélet szférájába durván betörő, a tradicionális női szerepeket erőszakosan preferáló ideológiai nyomással lehet elérni. Másrészről pedig azt is meg kell említeni, hogy a nem deklaráltan pronatalista családpolitikának lehet a születésszámokat növelő hatása.

Mi a családpolitika célja? A családok támogatását nem célszerű úgy értelmezni, hogy kiterjed minden olyan politikára, ami befolyásolja a családok jól-létét. Ebben az esetben például azt lehetne mondani, hogy a legjobb családpolitika a család minden munkaképes tagjának tisztességes munkahelyet biztosító oktatás- és foglalkoztatás politika. Ez a megközelítés kétségtelenül nem minden alap nélküli, de a családpolitika határait már kezelhetetlenül tágan vonná meg. Másrészről viszont az sem állítható, hogy a gyermekek jól-létét akárcsak közvetlenül is érintő területet is ide kellene sorolni (15). Ez nem azt jelenti, hogy egyéb szakpolitikákkal nincs összefüggése, az oda tartozó intézkedés ne hatna ki a családok támogatási rendszerére vagy akár egy-egy intézkedést ne lehetne - a kormányzati munkamegosztás, felelősség- és hatáskör csorbítása nélkül - több szakpolitikai stratégiában említeni.

A családpolitikák általánosságban több, egymást nem kizáró, de nem is feltétlenül valamennyit magába foglaló célt hirdetnek meg (a felsorolás nem tükröz fontossági vagy logikai sorrendet):

a) erősíteni a családi kapcsolatokat, a család belső stabilitásának növelése,

b) elősegíteni, hogy a család tagjai, különösen a felnövő gyermekek a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak,

c) a jövedelmi egyenlőtlenségek, a szegénységi kockázat csökkentése,

d) támogatni a családokat, hogy gondoskodhassanak életkoruk, egészségi állapotuk stb. miatt rászoruló tagjaikról,

e) a gyermekvállalás elősegítése.

Az egyes célok elkülönítése viszonylagos; negatív megközelítéssel: a családi kapcsolatokat, a család belső stabilitását romboló gyermekbántalmazás vélhetően gátolja az áldozatot, de az elkövetőt is, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek. Ezért ennek megakadályozása egyszerre szolgálja az a) és a b) pontban említett célokat. A c) pont elősegítése, a jövedelmi egyenlőtlenségek, a szegénységi kockázat csökkentése viszont kedvezően hozzájárulhat a másik négy cél megvalósulásához. További példaként megemlíthető, hogy a családi kapcsolatok erősítése a másik személyének kölcsönös tiszteletét is jelenti, ami a család rendelkezésére álló források és feladatok - a másik „jogos" igényei figyelembevételével - „igazságos és méltányos" elosztásában is kifejeződik. Ez pedig enyhítheti a család gyengébb tagjai (nők és gyermekek) szegénységi kockázatát, illetve segítheti a női egyenlőséget.

A családpolitika céljai elérésének állami eszközeit az egyes országok, a különböző szervezetek és a szakirodalom sem határozza meg egységesen. Az alábbi csoportosítás is csak egy a sok lehetséges közül, amely egymást nem kizáró, de nem is feltétlenül valamennyit magába foglaló eszközökből áll:

1. pénzügyi támogatás, illetve a szélesebben vett anyagi ösztönzők (ezen belül megkülönböztetve a több gyermeket nevelő családok, az egyedülálló szülők, a hátrányos helyzetűek, a speciális igényű gyermekeket (16) nevelők, a különböző kisebbségi csoportok támogatását, illetve - más metszetben - a lakhatás feltételeinek megkönnyítését),

2. a munka és a családi élet összeegyeztetéséhez a foglalkoztatásban kedvezmények, eltérések, speciális munkavégzési formák biztosítása (további hangsúllyal a nemek közötti egyenlőség erősítésére, az apák bevonására a gyermekek gondozásába-nevelésébe, a családi körben élő idősek gondozására),

3. szolgáltatások nyújtása a gyermeket tervező és nevelő szülők, a gyermekeknek és a családi körben élő idősek részére, illetve ahhoz kapcsolódóan,

4. a jogalkotásban, a közbeszédben, a médiában stb. a családi élet erősítése, az előző pontok megvalósulásának elősegítése (szülői szerep, a családtagok közötti kapcsolatok erősítése, a nők és gyermekek védelme).

Itt is elmondható, hogy az egyes eszközök elkülönítése viszonylagos. Például a kisgyermekek napközbeni ellátását nyújtó szolgáltatás (3. pont) beletartozik a munka és a családi élet összeegyeztetéséhez (2. pont) is.

Az Európai Unió megfogalmaz közös irányelveket a különféle társadalombiztosítási és ezen belül a családi ellátások területén, a szubszidiaritás elvének betartásával a konkrét szabályozás kidolgozása a tagországok szintjén történik. Emiatt sem a célok, sem az eszközök vonatkozásában nem beszélhetünk egységes európai családtámogatási rendszerről, bár vannak hasonlóságok. Az EU-tagországok családpolitikájának áttekintése alapján (17) megállapítható, hogy a céloknál a fentebb említett a)-b) és d) pontok általában megjelennek, a c) nem mindig kerül explicite nevesítésre, az e) pedig esetenként hiányzik. Valamennyi országban léteznek családi pótlék jellegű juttatások és a munka-család összehangolásához nyújtott támogatás (munkaidő kedvezmények, rugalmas foglalkoztatás, kisgyermekek napközbeni ellátása, speciális juttatások stb.). Sok helyen van lakhatási kedvezmény kifejezetten gyerekes családoknak, még több országban pedig valamiféle családi adókedvezmény is (bár Svédországban éppen nem).

Nyilvánvaló, hogy a születések száma emelkedését és egyáltalán a társadalmi jól-létet kedvezőbben befolyásolja ezen tényezők megléte mint a hiányuk. Azonban ezen belül a konkrét eszközök paraméterei (ki, milyen feltételek mellett, mit/mennyit), az egyes eszközök kombinációja, de főként az ezeken kívüli társadalmi-gazdasági feltételek döntő szerepet játszanak.

A családpolitikák eredményessége és hatékonysága

A családpolitikák eredményessége és hatékonysága nem könnyen mérhető, nemzetközi összehasonlíthatósága korlátozott. Ennek két oka van. Az egyik - elvileg könnyebben megoldható - probléma, hogy a nemzetközi összehasonlíthatóságot biztosító rendszeres statisztikai számbavétel csak az eszköztár egy részére terjed ki.

Az integrált szociális védelmi statisztikák európai rendszere (18) (European System of Integrated Social Protection Statistics -ESSPROS) az uniós tagállamokban működő szociális védelmi rendszerek bevételeiről és kiadásairól funkcióspecifikusan, éves gyakorisággal gyűjt adatokat. A szociális védelemnek célja (19), hogy könnyítsen a különféle kockázatok vagy szükségletek miatt a háztartásokra és egyénekre nehezedő terheken, feltéve, hogy viszonzatlan és nem egyéni keretek között nyújtják. A szociális védelem alá eső nyolc kockázat vagy szükséglet (funkció) közé tartozik az 5. „Család/gyermekek" (20). Az ESSPROS a központi rendszer által nyújtott támogatások közül azokat veszi számításba, amelyek (1) készpénzkifizetés a védelemben részesíthető személyeknek, (2) a védelemben részesíthető személyek kiadásainak visszatérítése, és (3) a védelemben részesíthető személyek részére közvetlenül juttatott áruk és szolgáltatások.

A vonatkozó módszertani kézikönyv azonban felhívja arra a figyelmet, hogy a családok védelmére irányuló szociálpolitika számtalan program keretében szerveződik, amelyek közül néhány túlmutat a „Család/gyermekek" funkción, sőt még a szociális védelem ESSPROS-ban meghatározott fogalomkörén is (21). A módszertan következtében az ESSPROS adatai, illetve azok országok közötti összevetése - az adott ország családpolitikai eszközrendszerétől függően - torzíthat, amely mértéke külön elemzés nélkül meg nem határozható meg (22).

Az egyes tételek számbavételének módszertani és egyéb problémáinál nehezebb kérdés az intézkedések (eszközök) és a demográfiai hatás közötti tény- és időbeli összefüggés megállapítása. Vélhetőleg csakugyan hat az állami családpolitika a demográfiai folyamatokra, de a mértékének, időbeli erejének megállapítása problematikus.

A családpolitika hatásai meghatározásának nehézségeire lássunk két magyar - de általánosítható tanulságokkal szolgáló - példát. Az egyik az 1953-1956 közötti erőszakosan pronatalista politika eredményeinek (23) számbavétele. Az élveszületések száma 1954-ben az előző évhez képest 20,2%-kal nőtt, a következő években azonban a hasonló mutató rendre -5,8%, -8,4% és -13,3% volt. Vagyis a születések növekedésében megjelenő közvetlen hatás igencsak rövid ideig tartott. Az élveszületések száma 1957-ben már 10%-kal az 1953-as szint alá került. Bizonyára szerepet játszott ebben az abortusztilalom előző évi eltörlése, de valamilyen mértékben az ország helyzetének általános bizonytalanságai, majd az 1956-os emigráció hatásai is. (Az egyes családpolitikai intézkedések hatásait a következő ábra szemlélteti.)

4444444444444444_20150505115349_72.jpg


A másik példa a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek pozitív ösztönzés ugyancsak átmeneti hatásairól szól. A KSH egyik friss kiadványában (25) kiemeli, hogy a TFR csökkenése „nem egy determinisztikus folyamat, a családpolitika olyan eszközei, mint például a családi pótlék, a gyermekgondozási támogatások és a gyermekgondozási intézmények rendszere képesek növelni a termékenységet. Magyarországon a 20. századi három jelentős család- és népesedéspolitikai intézkedés - a gyes 1967-es és a gyed 1985-ös bevezetése, továbbá az 1974-es népesedéspolitikai csomag - növelte a termékenységet. Emiatt hazánkban a rendszerváltozás utáni években jóval lassabb volt a termékenység csökkenése, mint Kelet-Európában." (Nálunk 1990 és 1995 között a termékenység 15, a kelet-európai országokban 25-40%-kal esett vissza; 1995 és 1999 között viszont a 18%-os magyarországi visszaesés haladta meg a többi ország 5-15%-os értékét.) A fenti ábra mutatja, hogy a születések száma/aránya valóban megugrott, de a hatás néhány év után belesimult a korábbi trendbe.

Történtek kísérletek egyes családtámogatási forma (pénzbeli ellátás) eredményességének számszerűsítése (26). A kutató megállapította, hogy az intézkedésnek nemcsak időzítési, hanem mennyiségi hatása is volt, mégpedig „a gyermekszám gyedhez köthető többlete 11 naptári év alatt összesen 123 297 fő". (Vagyis annyi, amennyi az időszakban átlagosan egy év alatt született.) Ez azt jelenti, hogy „a gyed bevezetése nélkül a vizsgált korszakban folyamatosan és egyenletesen csökkent volna a gyermekvállalási kedv, a születések száma 1990-re 110 000 alá esett volna." (Így ez öt évvel később következett be.) Az összegzése szerint: „Ezek az eredmények arra utalnak, hogy - megegyezően a nemzetközi tapasztalatokkal - hazánkban is igazolható: egy bőkezű és kiszámítható családtámogatási rendszer egyértelműen képes hozzájárulni a termékenység növeléséhez."

Nincs okunk a modellszámítás eredményét kétségbe vonni. A jelenlegi családpolitika számára azonban a kérdés, hogy a múlt tapasztalatai mennyiben lehetnek iránymutatóak a jövőre nézve: ami egy más társadalmi közegben - feltételesen fogadjuk el - eredményes volt, az lehet-e egy emberöltővel később is, vagy egy másik társadalomban? Az is igaz lehet, hogy egy „bőkezű" családtámogatási rendszer képes hozzájárulni a termékenység növeléséhez. Megint csak az a kérdés, hogy mennyire kell újra és újra „bőkezű"-nek lennie, hogy az ismét fellendítse a szülési hajlandóságot (a korábbi juttatások már megszokottá válnak, a változást már ahhoz képest kell biztosítani). Azért mert a múltban, más körülmények között volt hatása, lesz-e vajon a jövőben is, és milyen? Nagy bizonyossággal levonható a megállapítás, hogy a materiális támogatásoknak van szerepük a gyermekvállalásra, de a mértéke, illetve időbeli hatása kérdéses. Ugyanakkor nyilvánvaló, általánosságban és önmagában mindenféle támogatás segíti a családokat, a gyermekek nevelését, ha nem is a megszületésüket.

Ami a kormányzati beavatkozás számára további általánosabb tanulság, hogy a családpolitikai intézkedések, vonatkozzanak a munka és a családi élet összeegyeztetésére vagy a pénzbeli támogatásra „társadalmi rétegenként, családtípusonként eltérő mértékben teszi lehetővé a gyermekvállalási szándékok megvalósulását" (27). Emellett pedig azt kell hangsúlyozni, hogy a „bőkezűség" mellett - vagy akár az előtt? - a kiszámíthatóság csakugyan fontos tényező; az aktuális „bőkezűség" kedvező hatása e nélkül nem sokat ér hosszabb távon.

...

A cikksorozat második részében a szerző a magyar családpolitika demográfiai hátterét és a jogi keretrendszere egyes kérdéseit tekinti át. A cikksorozat soron következő részei heti rendszerességgel, keddenként kerülnek publikálásra a Pénzügyi Szemle Online oldalon.

...

Szilas István az Állami Számvevőszék számvevő-tanácsosa

...

Jegyzetek:


(1) Anélkül, hogy értelmezni próbálnánk a „magyar nemzet" fogalmát, megjegyezzük, a 2011. évi magyarországi népszámláskor az összeírtak 83,7%-a vallotta magát - kizárólagosan vagy más nemzetiség mellett - magyar nemzetiségűnek.

(2) A demográfia (demosz = népesség, grafia = leírás) az emberi népességek számát, szerkezeti és területi sajátosságait, ezek változásait és e változásokat meghatározó tényezőket, illetve a változások következményeit vizsgáló tudomány.

(3) Meg kell jegyezni, hogy a család a statisztikában a meglehetősen ritkán alkalmazott fogalom (általában a részben hasonló háztartás fogalom használatos). Ez alól a legjelentősebb kivételt a népszámlálási adatközlések jelentik. A népességtudományban - mint ahogy más társadalomtudományokban - nincs a „család" fogalmának mindenki által elfogadott általános meghatározása. A demográfusok általában családnak tekintenek minden olyan együttélésen alapuló szoros közösséget, ahol a tagok között leszármazási viszony, vagy szoros és tartós érzelmi kapcsolat áll fenn. E szerint gyermektelen házaspár vagy élettársak is családot alkotnak. Az elmúlt évtizedben - mint arra a KSH utalt - a demográfiában egyre többször merül fel a család fogalma nem együtt élő személyek vonatkozásában is: például látogató párkapcsolatok, vagy a szülőktől külön, de intézményi háztartásban (kollégiumban) élő már nagykorú gyermek esetén.

(4) Ha a termékenység jelenlegi szintje tartósan fennmaradna, a születések száma a 2013-as nem egészen 89 ezerről 2021-ben 72 ezerre, 2031-ben 60 ezerre esne - pusztán a szülőképes korú nők létszámának csökkenése miatt.

(5) Szigorúan véve nem maga az élveszületés számít, azaz olyan magzat világrajövetele, aki az életnek valamilyen jelét adja (például légzés, szívműködés, az akaratlagos izmok határozott mozgása, köldökzsinór-pulzáció), tekintet nélkül arra, hogy mennyi ideig volt az anya méhében és mennyi ideig élt, hanem a gyermekmegtartási arányszám (a született gyermekekből hányan maradtak életben). Azaz figyelembe kell venni a születéstől az első életév betöltéséig bekövetkezett csecsemőhalálozást, illetve az ötödik életév betöltéséig bekövetkezett gyermekhalálozást is.

(6) Pontos definíciója szerint: „Azon élveszületett gyermekek átlagos száma, akiket egy nő élete során világra hozhatna, ha a termékeny évei az adott év korspecifikus termékenységi arányszámainak megfelelően telnének. Ez az arányszám így egy hipotetikus generáció befejezett termékenységét adja meg, melyet úgy számítanak ki, hogy összeadják a nőkre vonatkozó korspecifikus termékenységi arányszámokat egy adott évben (feltételezve, hogy a nők száma minden korban ugyanaz). A teljes termékenységi arányszámot használják a reprodukciós szintű termékenység megadására is; a fejlettebb országokban a 2,1-es arányszámot tekintik reprodukciós szintnek."(Magyarországon jelenleg ez a népesség egyszerű reprodukciójához elvben szükséges érték 2,05.) http://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde220.html

(7) „A bruttó reprodukciós együttható azt fejezi ki, hogy egy nő élete folyamán hány leánygyermeknek adna életet, ha az adott év kor-szerinti termékenységi viszonyai tartósan (a reprodukciós időszak teljes terjedelmére) megmaradnának. A mutató a szülőképes korú női népesség és leány-gyermekeik egymáshoz viszonyított arányát is kifejezi, ezáltal a népesség hosszabb távú gyarapodásának, vagy fogyásának a mértékét is jelzi". Ehhez képest, a „tisztított (nettó) reprodukciós együttható: azt fejezi ki, hogy az egy nőre jutó leánygyermekek közül az adott év halandósága mellett hányan jutnának el a szülőképes életkorba. Ha a mutató értéke 1, az a népesség stagnálását mutatja, az 1-nél nagyobb érték szaporodást, az 1-nél kisebb érték fogyást jelent" (http://www.ksh.hu/thm/2/indi2_1_3.html).

(8) A TFR ugyanis azt feltételezi, hogy valamennyi nő az adott év korspecifikus termékenységi mintáit követi. Ha növekszik a nők gyermekvállaláskor elért átlagos életkora, azaz egyre idősebben szülik meg első gyermeküket, akkor a korábbi mintázat változásával csökken az adott évi TFR. Ugyanakkor a nőknek később még lehetőségük van a korábban meg nem szült gyermek „pótlásá"-ra. Ha a gyermekvállalás kitolódása lassul, azaz a halasztás (postponement) mérséklődik, és elindul a "visszapótlás, akkor újra növekedik a TFR. Vagyis a TFR csökkenése már a halasztás mértékének mérséklődő ütemű növekedésekor is megáll, és visszafordulhat.

(9) http://esa.un.org/wpp/unpp/panel_population.htm

(10) A női foglalkoztatás a nők munkaerőpiaci részvételét jelenti, amely a piacgazdaság kiterjedésével, elmélyülésével függ össze. Ez látható az Egyesült Államok, mint „élenjáró kapitalista ország" adataiból: a múlt század legelején a 16 év feletti nők ötöde volt foglalkoztatott, a század közepén már a harmaduk, az 1980-as évekre a felük. Ezt követően a növekedés dinamikája erőteljesen lelassult; ma kevesebb, mint 60%-uk.

(11) Az EU-ban 2013-ban a legmagasabb női foglalkoztatási ráta a 20-64 éves korcsoportban, s egyben a legkisebb eltérés a férfiak hasonló mutatójától Svédországban volt található: 82,9% a nők, 88,9% a férfiak esetében. (Az EU-28 mutatói: 69,9% és 83,0%.) A tradicionális(abb) társadalmi munkamegosztást és nemi szerepeket mutató Máltán a nők foglalkoztatási rátája 52,8%, a férfiaké 84,7% volt. Mégis a TFR Svédországban 1,93, Máltán 1,44 volt. (Az adatok az Európai Bizottság által jegyzett European Economy 8|2014 számaként megjelent The 2015 Ageing Report című kiadványból származnak.)

(12) Az alacsony változat: alacsony termékenység, alacsony élettartam, alacsony vándorlás; az alapváltozat: közepes termékenység, közepes élettartam, közepes vándorlási egyenleg; a magas változat: magas termékenység, magas élettartam, magas vándorlási egyenleg.

(13) Természetesen, szigorúan véve az adott évi házasságkötések és a születések száma között nincs kapcsolat. Mindazonáltal ez a módszertani probléma az állítás tényét nem rontja le, legfeljebb az összefüggés erősségét befolyásolja. (Egyébként az régebben is így volt; például 1960-ban a magyar, belga és görög házasságkötésekre vonatkozó adatok: 8,9, 7,1 és 7,0 volt. A megfelelő TFR adatok: 2,02, 2,54 és 2,23.)

(14) Lásd például az Eurobarometer 2010. októberben közzétett 2010. januári-februári felmérése (Biotechnology Report) vagy a WIN-Gallup International 2012-es Global Index Of Religiosity And Atheism.

(15) Ilyen különösen a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben szabályozott gyermekjóléti szolgáltatás és a gyermekek védelme. Az előbbi a jogszabály meghatározása szerint „olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését" (39. § (1) bekezdés). Utóbbi „a gyermekek védelme a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítésére, veszélyeztetettségének megelőzésére és megszüntetésére, valamint a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodásból kikerülő gyermek helyettesítő védelmének biztosítására irányuló tevékenység. A gyermekek védelmét pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások, illetve gyermekvédelmi szakellátások, valamint e törvényben meghatározott hatósági intézkedések biztosítják" (14. § (1)-(2) bekezdés). A gyermekvédelmi ellátások között a törvényben felsorolt 19 ellátás és hatósági intézkedés között csak néhány olyan található, amely nem csak a gyermek, hanem az őt nevelő család/szülő számára is támogatást jelent, például a gyermekek napközbeni ellátása vagy a gyermektartásdíj megelőlegezése. (Ez a megállapítás igaz a nevesített 24 gyermekjóléti szolgáltatás esetében is, bár kevésbé.) Az is vitathatatlan, hogy hazánkban a gyermekek kevés kivételtől eltekintve valamilyen családtípusban nevelkednek. Azonban - mint később bemutatjuk - a magyar jogi szabályozás nemcsak a gyermeket nevelő életközösségeket tekinti „család"-nak, hanem bizonyos esetekben (házasság) akkor is, ha nincs gyermek. Ezért a gyermekjóléti szolgáltatás és a gyermekek védelme egésze megítélésünk szerint nem része a családok támogatási rendszerének.

(16) Ez szélesebb kategória, mint a sajátos nevelési igényű gyermek, aki „mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd" (a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. § 25. pont).

(17) A családtámogatási rendszerek az Európai Unió tagállamaiban (Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, 2014. november) tanulmány alapján a Family Policy in Council of Europe Member States. Two expert reports commissioned by the Committee of Experts on Social Policy for Families and Children (Council of Europe, June 2009) és a Family policies and diversity in Europe: The state-of-the-art regarding fertility, work, care, leave, laws and self-sufficiency (Edited: Olivier Thévenon-Gerda Neyer, Families and Societies Working Paper Series 7, 2014) felhasználásával.

(18) A hivatalos magyar (statisztikai) megnevezése: a szociális védelem integrált európai statisztikai rendszere.

(19) A rendszer bemutatása „A szociális védelem integrált európai statisztikai rendszere (ESSPROS) módszertani kézikönyv" (KSH, 2004) és az ESSPROS Manual and user guidelines (2012 edition) alapján történik.

(20) A további hét csoport: 1. Betegség/egészséggondozás, 2. Rokkantság, 3. Öregség, 4. Hátrahagyottak, 6. Munkanélküliség, 7. Lakás, 8. Máshova nem sorolt társadalmi kirekesztettség.

(21) Például a gyermekek után a bruttó jövedelemre járó adókedvezmény általánosságban - bár nem kivétel nélkül - nem tartozik az ESSPROS központi rendszerében definiált szociális védelem körébe. Hasonlóan az ingyenes vagy támogatott iskolai étkeztetés, iskolaorvosi ellátás, nyaraltatás, ha a nemzeti oktatási program része, akkor nem tartozik a szociális védelemhez. Amennyiben azonban e juttatásokat kizárólag az arra rászoruló családoknak, jövedelmi/vagyoni helyzetük függvényében nyújtják, akkor a cél sokkal inkább a jövedelmeknek a szegények javára való újraelosztása, mint az ingyenes oktatás, akkor ide kell sorolni. A kézikönyv által említett harmadik eset, hogy a lakáspolitikai irányelvek kedvezményeket biztosíthatnak nagycsaládosok, vagy egyszülős családok számára. Ezeket a kedvezményeket a „Lakás" funkciónál kell figyelembe venni.

(22) Ennek számszerűsített hatását mutatja be Stefán-Makay Zsuzsanna „A franciaországi családpolitika és a magas termékenység összefüggése" című tanulmányában (Demográfia, 2009. 52. évf. 4. szám 313-348.). Megállapítja, hogy Franciaországban a családi támogatások 2007-ben a GDP 2,04%-át tették ki. Ez az adat azonban nem vette figyelembe az adókedvezményeket: „az iskolás gyermekek után járó adókedvezményeket, a gyermekfelügyeletért járó adójóváírást, valamint a családi kvócienst, amelynek köszönhetően a gyermekes családok azonos jövedelem mellett alacsonyabb adót fizetnek, mint a gyermektelenek". (Bár nem vita nélküli, hogy „a családi kvóciens a családoknak juttatott támogatások közé sorolandó-e vagy sem.") Ugyancsak nem számol a szülőknek járó nyugdíjkedvezményekkel sem: a három vagy több gyermeket nevelt szülők magasabb nyugdíjban részesülnek, az anyák hamarabb mehetnek nyugdíjba. A summázat: „Ha a franciaországi családokat támogató összes kedvezményt számba vesszük, akkor ezek egy becslés szerint a GDP 6,3%-át is elérhetik", ami az eredetileg kimutatott arány háromszorosa.

(23) Meg kell említeni, hogy az intézkedések nem csak a tiltást tartalmaztak. Ezzel párhuzamosan rögzítették az anyák, terhes nők és gyermekek védelmét. Szülés előtt 12 hét fizetett szabadságot és a szülés után hat hónap szoptatási időt biztosított a törvény. Hatályba lépett a családi pótlékról, a gyermekek és az anyák fokozottabb bírói jogvédelméről szóló rendelet. Szabályozták a gyermektartás mértékét és a szülési költségek megtérítését.

(24) Átvéve Földházi Erzsébet: „Magyarország népességének várható alakulása 2011-2060 között" (Demográfia, 2013. 56. évf. 2-3. szám, 105-143.) című tanulmányából.

(25) A jóllét magyarországi indikátorrendszere, 2013 (KSH, 2014).

(26) Kapitány Balázs: „A „gyed-hatás". Az 1985 és 1996 közötti családtámogatási rendszer termékenységre gyakorolt hatása" (Demográfia, 2008. 51. évf. 1. szám 51-78.)

(27) Spéder Zsolt-Kapitány Balázs: „Gyermekek: Vágyak és tények. Dinamikus termékenységi elemzések" (KSH NKI, Budapest, 2007.). Megállapításuk szerint ez a differenciáló/szelektáló hatás leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a magas-, illetve az alacsony jövedelmi csoportba tartozó nők esetében - eltérő okokból - hathatnak ösztönzően a munkapiaci és családtámogatási intézkedések a gyermekvállalási terveik realizálására. Ahol viszont kedvezőtlenül befolyásolja a gyermekvállalást, az a „zöm": az átlagos, illetve valamivel átlag alatti iskolázottságú nők.

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra

  • 1

    Kedves Szilas István!

    Nagyon fontos a téma, amiről ír. Sok tényezőjét fel is tárja a komplex jelenségkörnek. Sajnos azonban az adatok azt mutatják, hogy a család- és népességpolitikánk tévúton jár.

    A népességfogyást eddig pénzügyi-gazdasági-szociálpolitikai dimenzióban próbáltuk kezelni, de a beavatkozási kísérletek a folyamatot sem megállítani, sem visszafordítani nem tudták. Hamarosan megjelenő könyvem új paradigmába helyezi a kérdést: a fiatal generációk szocializációs folyamatában ragadja meg a népességfogyás mozgató rugóit.  

    Kutatásaink szerint az elsődleges és a másodlagos szocializáció anomáliái mutatkoznak meg a zuhanásszerű népességfogyásban, - a nemzetközi felmérésekben kiugró - érték-, és kapcsolati válságban, az együttműködési kultúra, a társadalom összbizalmi szintjének alacsony fokában, a kirekesztő, szélsőséges gondolkodásban és az általános elégedetlenségben is.

    Fejlődés lélektani és neurológiai kutatások feltárták, hogy az elsődleges szocializáció, a kora gyermekkori anya-gyermek kapcsolat minősége meghatározza a felnőtt érzelmi stabilitását, kapcsolódási-, kötődési-, intellektuális teljesítő képességét, szociabilitását. A népmozgalmi adatok szerint az 1950 után megvalósított erőszakos iparosítás, a nők tömeges munkába állítása megfosztotta a csecsemőket a harmonikus anya-gyermek kapcsolatoktól. Ez a folyamat súlyos kötődési zavarokat okozott a felnövekvő nemzedékekben, amely azóta, generációkon keresztül  öröklődik tovább.

    Ezt a terhet iskolarendszerünk gyermek-, és családellenes működése tovább növeli, amit több mint 100 éve bírálnak hazai és nemzetközi tanulmányok százai. Pedagógiai kultúránk nem a személyiség, a morális értékek tiszteletét közvetíti gyermekeinknek, hanem ellenkezőleg, "érték- és érzelem romboló, pszichopatizáló hatású". Az iskolákban tilos a mozgás, a beszéd, a társas együttérzés, egymás segítése, a kapcsolatok ápolása, vagyis éppen azokat a kompetenciákat blokkolja nevelési rendszerünk, amelyek a párválasztás, az együttélés és a gyermekgondozás, a családi élet legfontosabb alappillérei.

    A tanulmány megállapítja, hogy a népesség gyarapodásához, társadalmunk egészségesebb mentális működéséhez egyetlen út: kapcsolati kultúránk rehabilitációja, társadalmunk bizalmi szintjének emelése a gyermek-,  családbarát iskolarendszer kialakítása.

    További részletek olvashatók itt: http://www.szakadek.humanerok.hu/

    Üdvözlettel: Dr, Benda József