Vitafórum

Sikeres-e a magyar családpolitika? (2)

2015. május 12. 13:30:01
Hazánkban a közvélekedés és ezzel összhangban a kormányzati politika hagyományosan pronatalista (születésszám növelését célzó). Ehhez a családpolitikához sokféle formában és - különösen fejlettségi szintünkhöz képest - sok közpénzt fordítunk. Mégis a születések száma évtizedek óta trendszerűen csökken. Szilas István, az ÁSZ számvevő-tanácsosa tanulmányában ezt az ellentmondást járja körbe. A háromrészes cikksorozat második része. Az első rész ide kattintva olvasható.
Szilas István

A magyar demográfiai közelmúlt

Az előző részben felvázolt demográfiai folyamatok Magyarország esetében is tapasztalhatóak, csak nálunk bizonyos kedvezőtlen jelenségek talán korábban kezdődtek, tartósabbak és mélyebbek. Ezért régóta közismert a tény és általános az egyetértés: Magyarország demográfiai helyzete drámai és úgy tűnik, hogy trendszerűen egyre rosszabb lesz (1). (Eközben történnek pozitív változások; növekszik például a születéskor várható élettartam, a csecsemőhalandóság - ugyancsak követve a hosszú távú világtrendeket - csökken: az 1000 élveszülöttre számított mutatója 1960-ban még 47,6, 1970-ben 35,9, 1980-ban 23,2, 1990-ben 14,8, 2014-ben csak 4,6 volt (2).)

A jelenlegi demográfiai trendek hosszú távú következménye megítélhető a KSH legújabb - a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően három forgatókönyvre készült - népesség-előreszámítás eredményei (3) alapján. Hazánk várható népessége 2060-ban az alapváltozat szerint 7 920 ezer fő; a legmagasabb érték 8 590 ezer fő, a legalacsonyabb 6 920 ezer fő, azaz a 2014-es létszámhoz képest a csökkenés mértéke 13,0-29,9% (a közepesen optimista/pesszimista hipotézisek alapján 19,8%) lesz (4).

Magyarország lakossága 1945 után 1980-ban volt a legmagasabb: 10 709 ezer fő (5). A következő évtől a természetes szaporodás negatívra fordult (-0,2), aztán trendszerűen növekedve jelenleg -4 körüli értéket mutat. A népesség annak ellenére fogy, hogy a KSH becslése szerint 1990 és 2011 között a nemzetközi vándorlás összesített egyenlege meghaladta a 356 ezer főt, ennyivel többen költöztek Magyarországra, mint ahányan elmentek. Ma, 2015-ben hazánk népessége akkora, mint 1958-ban volt.

A csökkenés annak ellenére következett be, hogy egészen 2001-ig nőtt a termékeny korban lévő, 15 és 49 év közötti női népesség aránya. Így az élveszületések számának csökkenése nem magyarázható kedvezőtlen korösszetételi hatásokkal, hanem egyértelműen a csökkenő termékenységet, a csökkenő gyermekvállalási kedvet mutatja (6).

Az európai viszonylatban is alacsony magyar termékenység (7) nemcsak azzal magyarázható, hogy egyre kevesebb gyermek születik, hanem azzal is, hogy a nők későbbi életkorra halasztják a gyermekvállalást (8). Míg 1990-ben az első gyermeküket világra hozó nők több mint háromnegyede 25 évesnél fiatalabb volt, addig napjainkban az ilyen fiatalon anyává válók aránya alig haladja meg az egynegyedet. A gyermekvállalási életkor kitolódásának egyik legveszélyesebb következménye a véglegesen gyermektelenül maradó nők, párok arányának számottevő megnövekedése lehet. A korábbi évek alacsony születésszámai következtében a szülőképes korban lévő nők aránya később önmagában is a születések számának további visszaesését eredményezi. Még nagyobb a veszélye, hogy gyermektelenség megszokottá, mi több természetessé válhat (9). Egyelőre - a közvélekedés és az egyéni gyermekszámtervek alapján - még messze nem tartunk itt, bár a társadalom egyre toleránsabbá válik a gyermeket tudatosan nem vállaló párokkal kapcsolatban.

A népességcsökkenés és a „család" helyzetének változása nálunk is együtt járt, bár nem lehet egyértelmű ok-okozati összefüggéseket megállapítani. Vélhetően itt is egymásba fonódó, egymást erősítő hatásokról és visszahatásokról van szó.

A „család"-ok - követve a népszámlálás módszertani megközelítését - három típusba sorolhatók (10): a hagyományos házasságon-, illetve az élettársi kapcsolaton alapuló, továbbá az egyszülős családok. Az első kettő között a különbség, hogy az élettársi kapcsolat esetében az életközösség (érzelmi és gazdasági közösség közös háztartással) jogi aktussal, valamely állami hatóság előtti akaratnyilvánítással, hanem az együttélés tényével jön létre. Az élettársi kapcsolat egyik tulajdonságaként említik, hogy nálunk először az „alsó társadalmi csoportok" felől indult el, és elterjedése mellett is elsősorban rájuk jellemző.

Ezen kívül közhelyszerű megállapítás, hogy az élettársi kapcsolatok „az elköteleződés alacsonyabb szintje miatt bomlékonyabbak a házasságnál". (Bár a jelenlegi tendenciák mellett hamarosan minden második házasság válással végződik majd (11).) Ezért létezik az a feltevés, hogy az élettársi kapcsolatok elterjedése - a házasság rovására - már önmagában is hozzájárul a gyermekvállalás csökkenéséhez. Azonban hiba lenne megoldásként azt gondolni, hogy a házasság állami támogatása az élettársi kapcsolat ellenében majd kedvezően hozzájárul a szülések növekedéséhez (12); ez csak - esetleg - a házasságok számának növekedését fogja emelni, a születéseket vagy igen, vagy nem (13). Hiszen ha van is oksági összefüggés, az egyáltalán nem biztos, hogy egyirányú, mint arra a szakértők is rámutattak (14): „Más oldalról az alacsonyabb gyermekvállalási hajlandóság is bizonyára szerepet játszott és játszik abban, hogy az alacsonyabb elköteleződéssel jellemezhető élettársi kapcsolatok terjedtek." Jelenleg az élettársi kapcsolat nem csak átmeneti, a házasság előtti (például a közös gyermek megszületéséig) vagy utáni (a válást követően) állapot, hanem a házassággal szemben tudatosan és tartósan választott párkapcsolati forma lett (15).

Mindenesetre a családok száma 1980-hoz képest 2011-ben tizedével volt kevesebb: 3 028 ezer és 2713 ezer, a népesség 7%-os csökkenése mellett. 1960-ban a lakosság 86,4%-a élt családban, 2011-ben 77,9%-a (ezen belül házasságban 53%, élettársi kapcsolatban 11,8% (16), egyszülős családban 13,2%). 1990-ben még csak a lakosság 3,5%-a élt élettársi kapcsolatban és 10,9%-a egyszülős családban.

A családokon belül a gyermek nélküli családok aránya eközben érdemben nem változott: 35,2% és 34,5%. De 2011-ben az élettársi kapcsolatok 47%-ában, míg a házasságok 42%-ában nem volt gyermek. Az egyszülős családokon belül az apa-gyermek családok aránya 1990-ben 19,9% 2011-ben 12,9% volt. 2011-ben a 2 106,8 ezer családban élő - nemcsak kiskorú - gyermek megoszlása az egyes családtípuson belül némileg eltér az egyes típusok arányától: a gyermekek 62,4%-a házasságon, 15,6%-a élettársi kapcsolaton alapuló családban, 22,0% pedig egyszülős családokban élt. (Ha csak a 18 éven aluli gyermekeket (1 719,4 ezer fő) tekintjük; ekkor a megfelelő adatok: 62,5, 17,6 és 19,9%.) Kedvező ugyanakkor, hogy gyakorlatilag a kiskorú gyermekek 100%-a családban él; 2013-ban a mintegy 1,7 millió gyermekből a gyermekvédelmi szakellátásban (17) részesült kiskorúak száma 18 674 fő volt (és közel kétharmaduk nevelőszülőhöz került).

Ezek az adatok visszatükrözik azt a szintén sok-sok évtizede tartó folyamatot, hogy a házasságkötések száma és aránya csökken: az ezer lakosra jutó házasságkötések száma 1990-ben 6,4 volt, 2013-ban pedig 3,7 (1980-ban még 7,5) (18). Ezzel együtt a házasságok is egyre kevésbé tartósak: az ezer megkötött házasságra jutó válások száma ebben az időszakban 375-ről 547-re nőtt. A házasságok mérlege az utóbbi három és fél évtizedben folyamatosan negatív, vagyis több házasság szűnik meg válás vagy özvegyülés miatt, mint amennyi újat kötnek.

A családformák átalakulása megjelenik abban is, hogy a gyermekek mind nagyobb száma születik házasságon kívül: 1989-ben 12,4%-a, míg 2014-ben már 47,6%-a; „a fiatal gyermekvállalók és a legidősebb gyermekvállalók szinte kizárólag házasságon kívül szülnek." (19)

A különböző demográfiai makrojelenségek emellett Magyarországon is területi különbségeket mutatnak (amelyek viszont kifejezik a különböző jövedelmi-, illetve más társadalmi-gazdasági jellemzőkkel rendelkező csoportok területileg eltérő arányát is). A KSH adatai (20) szerint 2013-ban a természetes szaporodás, fogyás (21) országos értéke 2013-ban -3,9 volt, de az Észak-Alföldön (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) -3,9, míg a Dél-Alföldön (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék) „csak" -2,7. Hasonlóan a teljes első házasságkötési arányszám (22) országos értéke ugyanebben az évben 44 volt, de Nyugat-Dunántúlon (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék) 45, Észak-Magyarországon (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék) 40. A teljes válási arányszám (23) országos értéke 42, de a Dunántúlon 45, Észak-Alföldön 38. A TFR is hasonló területi különbségeket mutat; az országos átlag 1,34, de Nyugat-Dunántúlon 1,20, viszont Észak-Magyarországon 1,49.

A három családtípus (egyszülős, élettársi-, illetve házassági kapcsolat) területi különbözősége talán még jelentősebb. A 2011. évi adatok szerint az egyszülős családok aránya országosan 19,8% volt, de Észak-Magyarországon 12,0%, Közép-Magyarországon (Budapest és Pest megye) 31,9%. Nyilván Budapestre tekintettel az élettársi kapcsolaton alapuló családok aránya több mint három és félszerese a nyugat-dunántúli értéknek: 30,6% és 8,5% (az országos adat: 14,9%). Ebből következőn a házasságon alapuló családok aránya Nyugat-Dunántúlon 82,6%, míg Közép-Magyarországon csupán 37,5% (országosan 65,3%).

A válság demográfiai hatása

Az anyagi körülmények, a házasságkötések és a születések száma közötti összefüggések illusztrálására lássuk a közelmúlt adatait, a 2008-tól kezdődött válság bizonyos hatásait. Az egy főre jutó reáljövedelem és a háztartások egy főre jutó fogyasztásának (amely tartalmazza a természetbeni társadalmi juttatásokat is) - a rendszerváltozás utáni csökkenés után - a kilencvenes évek második felétől folytonos növekedése 2006-ban érte el a csúcsot. Ezt követően ismét csökkenés mutatkozott 2007-2013 között: a reáljövedelmek több mint 7%-kal, a fogyasztási kiadások 8%-ot meghaladó mértékben csökkentek.

Az ezer lakosra jutó házasságkötések száma a több évtizedes csökkenés után - szokatlanul hosszú időre - stabilizálódott 1998-2006 között: 4,3-4,5 (24). Azonban 2007-ben hirtelenül lecsökkent 4,1-re aztán további esés után 2013-ig 3,6-3,7 lett az értéke (2014-ben 3,9, de még mindig a 2008-as szint alatt). Az élveszületések száma 1998-ban süllyedt 100 ezer alá, aztán kisebb-nagyobb ingadozásokkal 2009-ig stabil maradt: évi átlagban 97 ezer gyermek született. Ezután 2010-ben jelentős zuhanás következett be; a születések éves átlaga 2010-2013 között 89 ezer volt (25), azaz a korábbi időszakhoz képest 8%-os csökkenést mutatott.

Logikusnak tűnik, bár nem kutatott és bizonyított az a hipotézis, hogy a házasságkötések számának ilyen váratlanul erős csökkenésében - az egyéb tényezőktől eltekintve - az anyagi körülmények romlása állt, mindkettő 2007-től volt megfigyelhető. A gyermekvállalást a külső (anyagi) körülmények viszont csak egy idő után, bizonyos késleltetéssel befolyásolták, amikor a gyermeket tervezők megbizonyosodtak arról, hogy nem csak átmeneti, hanem várhatóan tartós nehézségekről van szó. A gyermekvállalásra kedvezőtlenül ható bizonytalanság tartósításában bizonyára szerepet játszott 2009-től már mindenki számára látható, érzékelhető gazdasági-pénzügyi válság, illetve a családpolitikában a 2010-es kormányváltással bekövetkezett paradigmaváltás.

Demográfiai szempontból 2014 „jó év" volt: több gyermek született, miközben csökkent a mortalitás, ezen belül a magzati- és csecsemőhalálozás (és a terhesség-megszakítások száma), mindeközben nőtt a házasságkötések, de csökkent a válások száma is. (A születések és a házasságkötések száma/aránya még így is a 2008-as szint alatt maradt.) Önmagában azonban egyetlen év alapján semmi nem mondható arról, hogy történt-e, úgymond „demográfiai fordulat", vagy csak a korábbi, a válság előtt megfigyelhető trendek álltak helyre a válság miatti visszaesések után.

A magyar családpolitika közelmúltja

Hogyan értelmezi és reagál a demográfiai helyzet alakulására az állam, miként veszi figyelembe a nemzetközi (európai) tapasztalatokat, a „tudomány" megállapításait és - nem feltétlenül konszenzusos - következtetéseit?

A magyar családpolitika hagyományosan és deklaráltan pronatalista, bár az eszközrendszere az idők során változott (26). Elég csak arra az időszakra vetni egy pillantást, amelynek hatásai még ma is közvetlenül érzékelhetőek. A Ratkó Anna egészségügyi miniszter nevével jelölt korszak (27) kezdetét az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről szóló 1004/1953. (II. 8.) M. T. számú határozat jelzi. A határozat pozitív intézkedéseket is tartalmazott (a szülési szabadság meghosszabbítása, a családi pótlék emelése, ingyenes csecsemőkelengye), de megerősítette a gyermektelenségi adó bevezetését (28). Ezenkívül „lényegében enyhíti az évszázadok óta fennálló, elvileg teljes abortusztilalmat, mert bizonyos feltételek - a nő életkora, méltánylást igénylő személyi és családi körülmények, illetve bizonyos betegségek - megléte esetén engedélyezi a terhességek művi úton történő megszakítását" (29). A valóságban azonban teljes abortusztilalom érvényesült (30).

A Magyar Szocialista Munkáspárt 1966-os IX. kongresszusa határozata a családi pótlék emelésével és a termelőszövetkezeti tagságra jogosultság kiterjesztésével, majd a gyes bevezetésével a születések számának ösztönzését kívánta elérni (31). Ugyanezt célozta a következő X. kongresszus határozata 1973-ban a korszerű családtervezés mellett a művi vetélések szigorításával, a gyes, az anyasági segély és a családi pótlék összegének emelésével, a lakásépítéssel kapcsolatos állami kedvezmények körének szélesítése, a három- és többgyermekes családok soron kívüli lakáshoz juttatásának segítésével.

A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló 1985. évi 1. törvényerejű rendelet megjelölt célja a népességcsökkenés folyamatának megállítása, hosszabb távon legalább az egyszerű reprodukció elérése (32). Ennek érdekében szükséges, hogy a halandóság aránya folyamatosan és tartósan csökkenjen. Ennek érdekében a jövedelemarányos támogatás, a gyed (gyermekgondozási díj) bevezetése, az anyasági segély összegének emelése, a szülési szabadság meghosszabbítása, a gyermekápolási táppénzre való jogosultság kiterjesztése, a lakásépítés területén szociálpolitikai intézkedések bevezetése, a terhesség megszakítás feltételeinek könnyítése, a válás nehezítése.

Ez a tradíció a különböző irányultságú kormányoknál is - eltérő erősséggel - de általában megmaradt. Az első szabad választások után megalakult Kormány „A nemzeti megújhodás programjá"-ban megfogalmazta, hogy a „nemzet fennmaradásának és virágzásának feltétele a népességcsökkenés megállítása, és egy egészséges családokból összekovácsolódott egészséges társadalom kialakulása." Ezt folytatta a Kormány 2010-ben „A Nemzeti Együttműködés Programjá"-ban: „Gyermeket vállalni nem csupán a családnak öröm, hanem a nemzet gyarapodását is szolgálja. Ezért a kormányzat felelőssége, hogy „ösztönözze és segítse a gyermekvállalást, a nemzet fennmaradását".

Ugyanez tükröződik az előttünk álló másfél évtizedre vonatkozó Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióban (OFTK) (33) lefektetett nemzeti jövőkép szerint „Magyarország 2030-ban Kelet-Közép-Európa egyik vezető gazdasági és szellemi központja lesz, lakosságának biztonságos megélhetést biztosító, az erőforrások fenntartható használatára épülő versenyképes gazdasággal, azzal összefüggésben gyarapodó népességgel, megerősödött közösségekkel, javuló életminőséggel és környezeti állapottal." Ennek elérése érdekében a négy hosszú távú, átfogó fejlesztési cél egyikeként a népesedési fordulatot, egészséges és megújuló társadalmat jelölte meg (34). Ezért „[c]élunk a népességszám növelése, a gyermekvállalás ösztönzése." Ennek hatására az „évtizedek óta tartó negatív népesedési trend megáll, és megfordul."

A magyar családtámogatási rendszer jogi keretei

A kormányzat által megfogalmazott nemzetstratégiai célok megvalósítása érdekében, a valóságban és a közfelfogásban elfoglalt szerepe miatt a magyar joganyagban korábban és jelenleg is több olyan jogszabály (volt) található, amely - akár címében is - kifejezetten utal a „családok", a „család intézménye" „védelmére", esetleg „támogatására".

Ilyen volt az 1949. évi XX. törvény (a Magyar Köztársaság Alkotmánya) mellett - arra hivatkozva - a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) (35), valamint a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (Cst.). Az 2011. április 25-én elfogadott, az Alkotmány helyébe lépő Magyarország Alaptörvénye preambuluma (Nemzeti Hitvallás) határozottan kijelenti: „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet".

Ennek ellenére a magyar jogban a „család" fogalma nincs átfogóan definiálva. Az Alaptörvény rögzíti, hogy „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony" (L) cikk (1) bekezdés (36)).

Az Alaptörvény előírása alapján (37) az Országgyűlés (OGY) - egyéni képviselő indítványként - 2011. december 23-án elfogadta a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvényt (Csvt.). A Csvt. úgy határozta meg a „család"-ot, mint „a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság. Egyenesági rokoni kapcsolat leszármazással vagy örökbefogadással jön létre" (7. § (1)-(2) bekezdés).

Az Alkotmánybíróság (AB) azonban a Csvt. ezen szakaszát egy év múlva megsemmisítette (38). Az AB a 43/2012. (XII. 20.) AB határozatában leszögezte, hogy „családnak tekinthető az olyan szabad akaraton alapuló életközösség, amelynek legalább két tagja van, akiket tényleges kapcsolat, kötődés és függőségi helyzet tart össze, és amely viszonyrendszerében minden félnek meghatározott jogai és kötelezettségei vannak". Azaz megállapította, hogy a „család" legalább két személy tartós életközössége: közös háztartásban tartós érzelmi és gazdasági közösségben élés konstituálja (39): „a házasság tehát a család - egyik, de nem kizárólagos - alapja lehet; annak fogalmába beletartozik úgy a férfi és nő közötti szoros személyes, érzelmi és gazdasági kapcsolat-jellege miatt, mint az élet továbbadására alkalmas - ennek lehetőségét magában hordozó - társadalmi alapintézmény-jellege miatt (akkor is, ha abból közös gyermek ténylegesen nem származik)." A határozat utal a 32/2010. (III. 25.) AB határozatra is: „A házasság értékként tételezése továbbá nem zárja ki, hogy a jogalkotó - figyelemmel a társadalmi tendenciákra, igényekre, a hagyományos családformák változására, egyszersmind elismerve a személyek jogát arra, hogy egyéni boldogságukat az általuk szabadon megválasztott kapcsolati keretben keressék - más, a házassághoz hasonló funkciójú kapcsolati formákat is védelemben részesítsen." (40)

Mind a korábbi, mind a hatályos Polgári Törvénykönyv (Ptk.) (41) nagyon részletesen szabályozza a különböző családjogi viszonyokat (közte a házasság, az élettársi kapcsolat, a szülő-gyermekek viszonyok kérdéseit), de nem határozza meg a „család" fogalmát, és a rendelkezéseiből sem konstruálható meg. Egy ágazati törvény definiálja ugyan a „család" fogalmát, de csak az adott jogszabály vonatkozásában és ellentmondásosan (42).

Felvetődhet a kérdés, van-e annak gyakorlati jelentősége, hogy jogilag mi a „család"? Hiszen a jogszabályok rendelkezései úgyis pontosan és konkrétan meghatározzák a családjogi viszonyokat, az egyes „családi támogatás"-okat stb. Az Alaptörvény azonban nem egyszerűen a (kiskorú) gyermekeket, illetve a gyermek felett szülői felügyelet vagy gyámságot gyakorló személyeket védi, támogatja, hanem a „család"-ot. Annak megállapításához, hogy a jogrend, a kormányzati intézkedések eleget tesznek-e az alkotmányos kötelezettségüknek, szükséges a külön védelemben részesített „család" fogalmi meghatározása.

Mi tehát a jogi értelemben vett „család"? Az alaptörvényi szabályozás szerint - az AB határozatokkal is összhangban - a „család"

• a házasság, gyermekekkel vagy anélkül,

• ha a gyermek legalább egy szülőjével (43) együtt él,

• az élettársi kapcsolat (közös) gyermekkel.

A jogalkotó tehát a házasságot akkor is „család"-nak tekinti, ha nem nevel gyermeket. A házasságon kívüli életközösségeken kívül csak az egyszülős családot veszi bele a „család" fogalmába, az élettársi kapcsolatot - az alkotmánybírók idézett különvéleményében hivatkozott társadalmi előnyök ellenére - nemcsak önmagában nem, hanem akkor sem, ha bár gyermeket nevel, de az nem közös gyermek. Ez valószínűleg nem tükrözi a társadalmi realitásokat, különösen a - hosszabb távú - dinamikáját tekintve (44). Az Alaptörvény előírása a Csvt. eredeti - az AB által megsemmisített - rendelkezését annyiban szűkíti, hogy a házasság mellett a család alapja már nem az „egyenesági rokoni kapcsolat", hanem csak a szülő-gyermek viszony. Tehát a nagyszülő és unoka közös háztartása (életközössége) nem alkot családot (45).

A családok védelméről szóló törvény és követelményrendszere

Ha igenlően válaszolunk arra a „filozofikus" kérdésre, hogy a „családok védelme" alkotmányos követelményének gyakorlati megvalósulása fogalmilag azonos a családok támogatási rendszerével, akkor a Csvt.-nek - a konkrétság különböző szintjén - mindarra ki kell térnie, amit a családtámogatási rendszer magába foglal.

Vagyis a családtámogatási rendszer szabályozási szempontból azonosnak tekinthető a Csvt. rendelkezései összességével. A Csvt. előírásainak összhangban kell állnia az Alaptörvény egyes rendelkezéseivel, valamint a család- és gyermekjogi szabályozást érintő - a magyar jogba is beépült - nemzetközi kötelezettségekkel. A Csvt. több alkotmányos előírást is - esetleg konkretizálva, bővítve - megismétel (46).

A Csvt. egyes rendelkezései olyan konkrétak, hogy minden további nélkül, akár önmagukban is alkalmazhatóak (lennének) (47). A nagyobb része az egyes (ágazati) jogszabályokban ténylegesen vagy potenciálisan részletes szabályozásra kerül(t). Van néhány olyan előírás, amelyek legfeljebb deklaratívnak minősíthetők, mert gyakorlati és/vagy jogi végrehajthatósága erősen kérdéses (48). Ugyancsak előfordulnak olyan rendelkezések is, amelyik bár beilleszthető a törvény szabályozási körébe, nincs érdemi oka, hogy szerepelnek, miközben más, hasonló előírás hiányzik (49).

A figyelembe vett nemzetközi kötelezettségek közül kiemelendő az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 8. törvényerejű rendelet, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény, valamint az Európa Tanács által 1961-ben elfogadott és az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Karta (egyes előírásai).

A Csvt. megfelelően magában foglalja mindazt, amit a jogszabályok és nemzetközi követelmények előírnak és az uniós gyakorlatba is beilleszthető, illetve összességében lefedi a családpolitika egy elvileg lehetséges keretét.

A törvény megvallottan pronatalista szemléletű; a célok és alapelvek között rögzíti: „Az állam a nemzet fennmaradását biztosító népesedési folyamatok érdekében külön törvényekben foglaltak szerint támogatja a gyermekvállalást, és segíti a szülők gyermekvállalási szándékainak megvalósulását" (1. § (3) bekezdés).

A Csvt. a preambulumban, valamint a célok és alapelvek között meghatározza a 2010. óta hivatalban lévő kormányzat családpolitikai elveit. Az alapelvek bizonyos része - bár esetleg eltérő hangsúlyokkal - ugyan már a korábbi kormány(ok)nál is megjelent, ami viszont újnak tekinthető: a szociális és családtámogatási rendszer elválasztása (50), a gyermekek szükségleteinek elsőbbsége a szülői szükségletek ellenében, a gyermekek szükségleteihez a szülőknek nyújtott állami támogatás felhasználásában a célhoz kötöttség hangsúlyozása, a családtámogatás preferenciális kezelése a költségvetésben, valamint a családbarát szemlélet érvényesítése az élet valamennyi területén (51).

A Csvt. mint a családpolitika kérdéseit kijelölő keret tartalmazza a családpolitikák az előző cikkben felsorolt céljait és az elérésükre szolgáló eszközöket. Egyetlen kivétel van, az időskorúak speciális helyzetének említése hiányzik (52). (Ez nyilván abból is következik, hogy a „család" legfeljebb két generációs életközösségeket jelent.)

...

A cikksorozat harmadik, egyben befejező részében a Csvt. néhány, általunk fontosnak tartott rendelkezése megvalósulását tekintjük át, és válaszolunk a címben feltett kérdésre.

...

Szilas István az Állami Számvevőszék számvevő-tanácsosa

Jegyzetek:


(1) Az következőkben a KSH adatait használjuk; elsősorban a http://www.ksh.hu/nepesseg_nepmozgalom honlapot, vagy a legfrissebb adatok vonatkozásában a „Népmozgalom, 2014" című kiadványt (Statisztikai tükör, 2015/23, 2015. március 27.) Meg kell jegyezni, hogy különösen részletes demográfiai információkat szolgáltatnak a népszámlálások (1960, 1970, 1980, 1990, 2001 és 2011)

(2) De itt is trendekről van szó; a mutató 2009-ben 5,1, 2010-ben 5,3, majd 2011-ben és 2012-ben 4,9 volt. További és mélyebb vizsgálat nélkül, ezekből a tényekből semmiféle következtetést nem lehet levonni például az egészségügyi politikára vagy ellátórendszerre vonatkozóan a mutató 2010. és 2013. évi „romlása", illetve a 2011-2012-es „javulása" miatt.

(3) A KSH Népességtudományi Kutató Intézet (NKI) demográfiai kérdéseket tárgyaló kiadványa a Korfa 2013. szeptember (XIII. évfolyam 4. szám) közli a „Magyarország népességének várható alakulása 2060-ig" című írásában.

(4) Az ENSZ megfelelő adatai a 2012-es népesség-előreszámítási revízió szerint: 8 678 ezer, 10 447 ezer és 7 136 ezer fő, azaz a változás -13,2%, +4,5% és -28,7% (http://esa.un.org/Wpp/unpp/panel_population.htm).

(5) Ez egyben azt is jelenti, hogy a történelemben visszatekintve a jelenlegi ország területen ez volt a legmagasabb érték. (Ebben az évben azonban a teljes termékenységi arány, a TFR értéke már a reprodukciót sem biztosító 2 alá esett.)

(6) Pongrácz Tiborné: „A demográfiai értékrend változásában szerepet játszó főbb népesedési folyamatok" (In: A családi értékek és a demográfiai magatartás változásai, szerkesztette Pongrácz Tiborné, KSH NKI Kutatási jelentései 91, Budapest, 2011) tanulmányából származik.

(7) Az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai alapján 2012-ben az EU28 csoportban öt olyan ország volt (Görögország, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia), ahol TFR a magyar értékkel (1,34) azonos vagy annál alacsonyabb volt.

(8) Ez - eltérő mértékben - általában is igaz a fejlett országokra; lásd „Postponement of childbearing is a major reason for the decline in fertility rates" (Doing Better for Families", OECD, 2011).

(9) A materiális és erkölcsi-spirituális tényezők egymást erősítő hatására példa lehet a József Attila által a nemzeti nyomor megjelenési formái között megénekelt, a Dél-Dunántúlon legalább száz éve meglévő egyke-jelenség. Már 1909-ben a helyi elöljárók véleményét idézve, így ír Buday Dezső: „Az egy-gyermekrendszernek számos és pedig a legkülönbözőbb gazdasági és erkölcsi okai vannak. Elsősorban állanak a gazdasági okok. A meglevő birtokot a megosztástól óhajtják a szülők megóvni azon tévhitben, hogy a földbirtoknélküliek megélni nem bírnak: ebből egy közvetett ok állott elő, most már kényelemszeretetből nem akar foglalkozni a gyermek-nevelés bajaival és gondjaival, sőt ma már szégyennek tartja az egynél-több gyermeket" („Az egyke"). Egy szűk emberöltővel később még inkább előrehaladt az „egykézés" folyamata. Illyés Gyula 1933. júliusban kelt észak-baranyai úti jegyzeteiben házigazdájára hivatkozik: az „egyke okát ő nem a nép anyagi helyzetében látja s okfejtése mellett szól valóban, hogy a körülményekhez képest a nép itt meglehetős jólétben él. Jómódban él, de még jobban akar élni, igényei vannak s mivel a gyermekek nevelése ebben megakadályozná, inkább a gyermekekről mond le. Itt persze nem lehet határt szabni, az egykét követi az egyse s mindaz az erkölcsi eltévelyedés, ami az ilyen számításból már önként folyik. A nép erkölcsi élete valóban megdöbbentő" („Pusztulás", Nyugat, 1933. 17-18. szám).

(10) A „család"-ok a valóságban ennél változatosabb képet mutatnak: a közös gyerekfelügyeletet gyakorló szülők, a látogató kapcsolatban élők, az azonos nemű személyek párkapcsolatai stb. A szakirodalom külön nevesíti a „mozaikcsalád"-ot (stepfamily), amely hazánkban a legelterjedtebb válás utáni családforma: a (házas vagy együttélő) család, amelyben legalább az egyik felnőttnek van egy (vagy több) gyermeke egy korábbi párkapcsolatból.

(11) 2014-ben 38 700 házasságot kötöttek, miközben a válások száma 19 500 volt.

(12) Természetesen más okból - például az erőteljesebb elköteleződés következtében létrejövő stabilabb életközösség megteremtésének elősegítése céljából - ettől függetlenül lehet ésszerű döntés a házasság intézményének állami támogatása.

(13) Itt érdemes a KSH a szerzőnek adott tájékoztatását idézni: ami a gyermekszülés, -nevelés számára kedvező körülmények szempontjából a házasság és az élettársi kapcsolat közötti különbséget illeti, ez „a demográfia tudományának és a családpolitikának egyik klasszikus, állandóan vitatott és soha véglegesen el nem döntött kérdése. A kérdésnek aktualitást az ad, hogy országokat vizsgálva egyértelműen úgy tűnik, viszonylag magas termékenységű európai országokra egyben a magas házasságon kívüli gyermekvállalási arány is jellemzővé vált az elmúlt évtizedben. Ennek ellenére elég komoly - bár nem konszenzuálisan elfogadott - empirikus bizonyítékok szólnak amellett, hogy nem össztársadalmi, hanem személyi/háztartási szinten vizsgálva az összefüggést, az »átlagos« házasság az »átlagos« élettársi kapcsolatnál kedvezőbb körülményeket biztosít, mind a gyermekvállaláshoz, mind gyermekek felneveléséhez. Kérdéses azonban, hogy ez indokol-e házasságpárti állami beavatkozást. Ugyanis feltehető, hogy az elsősorban állami támogatások miatt megkötött házasságok nem »átlagos« házasságok (hanem például bomlékonyabbak, stb.)."

(14) Spéder Zsolt-Kapitány Balázs: „Gyermekek: Vágyak és tények. Dinamikus termékenységi elemzések" (KSH NKI, Budapest, 2007.).

(15) Jóllehet, hívta fel a szerző figyelmét a KSH, a kutatási eredmények alapján a jellemző elképzelés szerint a házasság a távlati, preferált cél, amelyhez az út az élettársi kapcsolaton keresztül vezet. („Előbb összeköltözünk, aztán majd megházasodunk.") Ezután azonban különféle társadalmi és egyéb korlátok hatására igen sok párkapcsolatból nem lesz házasság, hanem tartós élettársi kapcsolat alakul ki.

(16) De a szülőképes korú nők 15,3%-a élt 2011-ben élettársi kapcsolatban, míg ez az arány 1990-ben csupán 3,6% volt.

(17) A gyermekvédelmi szakellátás az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermek otthont nyújtó ellátását, a fiatal felnőtt további utógondozói ellátását, valamint a szakellátást más okból igénylő gyermek teljes körű ellátását jelenti. Az ellátás biztosítható gyermekotthonban, nevelőszülőnél vagy ápolást, gondozást nyújtó intézményben.

(18) A mutató 2014-ben 3,9 volt.

(19) Spéder Zsolt: „Demográfiai folyamatok: születések, halálozások, korösszetétel" (In: Társadalmi Riport 2014, szerkesztette:Kolosi Tamás-Tóth István György, TÁRKI, 2014).

(20) A társadalmi haladás mutatószámrendszere: http://www.ksh.hu/thm/tablak.html.

(21) Az élveszületések és a halálozások különbözete ezer lakosra számítva. Természetes szaporodásról akkor beszélünk, ha a születések száma meghaladja a halálozásokét (a mutató pozitív előjelű), ellenkező esetben természetes fogyásról van szó (a mutató negatív előjelű).

(22) Azt fejezi ki, hogy az adott év házasságkötési gyakoriságának tartós megmaradása esetén száz hajadon közül hányan kötnek házasságot 50 éves korukig. Emellett ez a mutató a házasságkötési hajlam kifejezésére is alkalmas.

(23) A házasságok stabilitásának egyik leggyakrabban használt indikátora: száz házasságból mennyi végződne válással, ha az adott év házasságtartam szerinti arányszámai tartósan megmaradnának.

(24) A mutató értéke 2000-ben kivételesen 4,7 volt.

(25) Az élveszületések száma 2014-ben 91 500 volt, az előző évinél 3,2%-kal több. (Ezzel nőtt a TFR értéke is: 1.34-ről 1,41-re.)

(26) A szükséges kiszámíthatóság szempontjából nagyobb probléma, hogy az egymást követő kormányok esetleg néhány éves időszakon belül döntöttek az adott támogatási forma jogosultsági feltételei jelentős megváltoztatásáról vagy a teljes megszüntetéséről/újra bevezetéséről.

(27) Annak ellenére lett a korszak névadója, hogy a végrehajtásban már nem volt szerepe, mert minisztersége 1953 áprilisában végett ért.

(28) Erről a gyermektelenek adójáról szóló 8/1953. (II. 8.) M. T. számú rendelet rendelkezett. Eszerint 1953. március 1-től kezdve a 20 és 50 év közötti férfiaknak, valamint a 20 és 45 év közötti nőknek keresetük, jövedelmük 4%-ának megfelelő adót (háztartási alkalmazottaknál havi 15 forint) kellett fizetniük, ha nem volt élő (akár vérszerinti, akár örökbefogadott vagy nevelt) gyermekük. Azok a szülők mentesültek az adófizetés alól, akiknek gyermeke 20. életévének betöltése után halt meg, valamint a Magyar Néphadsereg és az Államvédelmi Hatóság zsoldilletményt élvező tagjai és azok feleségei, a 100%-os, a 75%-os hadirokkantak és háborús polgári rokkantak, továbbá a 20─24 éves férfiak és nők mindaddig, amíg iskolai (egyetemi stb.) tanulmányokat folytattak. A gyermektelenek adójának megszüntetéséről a 14/1956. (XII. 24.) Korm. rendelet határozott. (Lásd: http://archivnet.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=161)

(29) Lásd ehhez Pongrácz Tiborné: „A Ratkó-korszak" (Korfa, 2013. március; XIII. évfolyam 1. szám).

(30) 1956 júniusában - ugyancsak minisztertanácsi rendelettel - megszüntették a terhesség megszakítás tilalmát, liberalizálták az abortuszt.

(31) Gábos András-Tóth István György: „A gyermekvállalás támogatásának gazdasági motívumai és hatásai" című tanulmányán alapul (In: Népesedés és népesedéspolitika, Századvég Kiadó, Budapest, 2001; szerkesztette: Cseh-Szombathy László és Tóth Péter Pál).

(32) Jóllehet már számítani lehetett arra, hogy a nagy létszámú „Ratkó-gyerekek" szülőképes korba lépése miatt a születések száma rövidesen „magától is" növekedni fog.

(33) 1/2014. (I. 3.) OGY határozat a Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról.

(34) A másik három (1) az értékteremtő, foglalkoztatást biztosító gazdasági fejlődés, (2) természeti erőforrásaink fenntartható használata, értékeink megőrzése és környezetünk védelme, valamint (3) térségi potenciálokra alapozott, fenntartható térszerkezet.

(35) A Csjt. szabályozása beépült az új Polgári Törvénykönyvbe és ezzel hatálytalanná vált.

(36) Az Alaptörvény e tekintetben kiegészítette az Alkotmány hasonló megfogalmazását: „A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét" (15. §).

(37) „A családok védelmét sarkalatos törvény szabályozza" (L) cikk (3) bekezdés). Ezen kívül „Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket" (XV. cikk (5) bekezdés). Ez hasonló az Alkotmány előírásához : „A családok és az ifjúság helyzetével és védelmével kapcsolatos állami feladatokat külön rendelkezések tartalmazzák" (67. § (3) bekezdés).

(38) Ugyancsak megsemmisítette a törvény 8. §-át is, amely a „család" előző szakasz szerint meghatározásával összhangban az örökléshez való jogról rendelkezett.

(39) Az AB az indokolásban visszautalt az 1097/B/1993. AB határozatra: „A család alkotmányos védelme nemcsak a házasságon alapuló családra, hanem a szociológiai értelemben vett családi életre is vonatkozik".

(40) Lévay Miklós és Holló András alkotmánybírók párhuzamos indokolásban kifejtik, hogy a „családban, mint az egyik legkisebb és feltétlenül legintimebb társadalmi csoportban való élés az egyes családtagok személyiség-kibontakozásán túl csoport-szolidaritáson, egymás védelmén alapul. Egyúttal védi és erősíti az egész társadalmat (a nemzetet) nemcsak amiatt, hogy az egymáshoz érzelmileg vagy - legáltalánosabban fogalmazva: emberileg - kötődő személyek nincsenek magukra hagyatva, hanem azért is, mert terheket vesz át a társadalmi ellátórendszerektől. A családon belüli támogatás és egymásról való gondoskodás hiányában teljesíthetetlen mértékben nőne meg a magukra maradó elesett, netán beteg vagy magatehetetlen emberek miatti állami költségvetési kiadás." Továbbá a „családnak ebből fakadóan nemcsak a gyermekek születésében és felnevelésében van szerepe, hanem ennél jóval több mindenben. A család az élet komplex közege. Ebbe beletartozik a testi-lelki gondoskodás, az együttérzés kifejezése, a családtagért való helytállás is."

(41) Az 1959. évi IV. törvény, illetve a 2013. évi V. törvény.

(42) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint a „család" - e törvény alkalmazásában - az „egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége" (4. § (1) bekezdés c) pont). A „közeli hozzátartozók" közé sorolja az élettársat is (4. § (1) bekezdés da) pont). Ezzel szemben a Ptk. szerint az élettárs nem közeli hozzátartozó, csak hozzátartozó (8:1. § (1) bekezdés 2. pont).

(43) A „szülő" értelemszerűen jogi értelemben véve, azaz nem feltétlenül a vérszerinti szülőt jelenti.

(44) Az élettársi kapcsolatok 49,8%-ában volt gyermek 2001-ben, amely tíz évvel később 52,8%-ra nőtt. (Igaz, arra nincs adat, hogy ebből mennyi a közös gyermek.) Ugyanebben az időszakban a házasságok 60,7, illetve 58,0%-ában nevelkedett gyermek. Egyébként a KSH 2011. népszámlálási módszertana szerint a „család a házastársi vagy élettársi, illetve vérségi kapcsolatban együtt élők legszűkebb köre." Ebbe beletartozik az élettársi kapcsolatban együtt élő két személy nőtlen, hajadon gyermekkel vagy gyermek nélkül.

(45) Ugyanakkor a Cst. szerint a nagyszülő számára is igénybe vehető a gyermeknevelési segély, ha az unoka elmúlt egy éves (20. §). Az ellátás ideje nyugdíjszerző szolgálati idő.

(46) Alaptörvény: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz" (XVI. cikk (1) bekezdés). - „A kiskorú gyermeknek joga van a testi, szellemi, lelki és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez. A kiskorú gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon a családban történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez" (Csvt. 13. §. (1)-(2) bekezdés). Alaptörvény: „A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását" (az idézett cikk (3) bekezdés). - „A szülő köteles és jogosult arra, hogy kiskorú gyermekét családban gondozza, felelősen nevelje, és a gyermeke testi, szellemi, lelki és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket, valamint az oktatásához és az egészségügyi ellátásához való hozzájutását biztosítsa" (Csvt. 9. § (2) bekezdés). Alaptörvény: „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni" (az idézett cikk (4) bekezdés). - „A nagykorú gyermeknek külön törvényben foglaltak szerint tartási kötelezettsége áll fenn azon szülőjével szemben, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani" (Csvt. 14. §).

(47) Például: „A várandós, illetve egy évesnél fiatalabb gyermeket nevelő nőt csak az egészségi állapotának megfelelő olyan munkakörben lehet foglalkoztatni, amelyhez hozzájárult, és amelyben alapbére nem kevesebb, mint a megelőző munkakörében" (16. § (2) bekezdés).

(48) A családban élő gyermek kötelezettségei és jogai között szerepel, hogy a „külön törvényben foglaltak szerint tanköteles korú gyermek kötelessége, hogy képességeinek megfelelően eleget tegyen tanulmányi kötelezettségének. A kiskorú gyermek kötelessége, hogy - korának és fejlettségének megfelelően - tartózkodjék az egészségét károsító életmódtól, valamint gondozása és nevelése érdekében szülőjével együttműködjön" (12. § (1)-(2) bekezdés). Lényegében ugyanez megtalálható a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben: „A gyermek kötelessége különösen, hogy gondozása és nevelése érdekében szülőjével vagy más törvényes képviselőjével, gondozójával együttműködjön, képességeinek megfelelően tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének, tartózkodjék az egészségét károsító életmód gyakorlásától és az egészségét károsító szerek használatától" (10. § (1) bekezdés a)-c) pontok).

(49) Például: „A magzat életét a fogantatástól kezdve védelem és tisztelet, valamint külön törvényben foglaltak szerint támogatás illeti meg" (3. § (1) bekezdés), vagy a „házasság érvénytelenítése, valamint érvényességének, létezésének vagy nemlétezésének megállapítása, továbbá a házasság felbontása külön törvényben meghatározottak szerint a bíróság hatáskörébe tartozik" (11. §). Hiányzik ugyanakkor a szülői kötelezettségek és jogok felsorolásában az az alkotmányos jog, hogy a „szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést" (Alaptörvény XVI cikk (2) bekezdés).

(50) Ezzel ellentétben az OFTK kijelenti, hogy az „értéktudatos és szolidáris, öngondoskodó társadalom, a romaintegráció megvalósításának szakpolitikai feladatai - társadalompolitikai prioritás" fejezetben a szociálpolitika alcím azzal kezdődik, hogy a „népesedési folyamatok nagyon kedvezőtlenek, visszafordításuk csak a családok megerősítésével, a gyermekvállalás feltételeinek javításával lehetséges." Ezért a szükséges fejlesztéspolitikai feladatok között szerepel a „felnőtteket és gyermekes családokat szükségleteik szerint erősítő, települési szinten egységes struktúrát alkotó szociálpolitikai szolgáltatások rendszerének létrehozása."

(51) A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény preambuluma szerint a törvényt az OGY - többek között - abból kiindulva alkotta meg, hogy „ha a kereskedelem szabadságának érdeke és a magyar társadalom legfontosabb építőkövének, a családnak a védelméhez fűződő érdeke összeütközésbe kerül, akkor a családi közösségek megtartóerejét kell erősíteni".

(52) Ezért némi következetlenség fedezhető fel a Csvt. és - a kormányzati működés oldaláról nézve - a leképeződését jelentő, az emberi erőforrások minisztere számára a 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendeletben megállapított feladat- és hatáskör között. A miniszter számára a jogszabály tizenöt felelősségi területet nevesít, közte a családpolitikát, megkülönböztetve a gyermekek és az ifjúság védelmétől, illetve a gyermek- és ifjúságpolitikától, a társadalmi felzárkózástól (48. §). A miniszter a családpolitikáért való felelőssége keretében felsorolt feladatai (50. §) között található az idősek érdekeit szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtása. Ez azonban a Csvt alapján nem kifejezetten része a családpolitikának, hanem csakis a családon belüli vonatkozásában.

Hozzászólások

A kommenteléshez előbb kérjük lépjen be!

Belépés az oldalra